A közel-keleti forradalmak váratlanul érték a világ politikusait és elemzőit. Többségük még utólag is az elmaradottsággal magyarázza a felkeléseket – tévesen. Valójában egy régi tétel igazolódott be: a társadalmi fejlődést előbb-utóbb demokratizáció követi.

Hogyan lehetséges, hogy híres emberek, egyebek között politikusok rezzenetlen arccal képesek égbekiáltó valótlanságokat állítani? Pszichológusok szerint egyszerű a megoldás: tényleg elhiszik, amit mondanak.

Társas lények vagyunk, de ami sok, az sok. Mindenki igyekezzék rendszeresen kihasítani magának egy kis magányt. Jót tesz a kreativitásnak és a társas kapcsolatoknak.

A politikai beállítottságot a józan átgondolás, az érdekek, az erkölcsi megfontolások és a szocializáció alapján szokás magyarázni. Újabban azonban egyre több kutató jut arra a meghökkentő következtetésre, hogy pártállásunkat a biológia illetve a genetika határozza meg.

A baloldal és a jobboldal konfliktusának fontos dimenziója a kulturális elit elleni lázadás. A kulturális elit a mai amerikai társadalom arisztokráciája, és ki is váltja az arisztokráciának kijáró ellenszenvet.
„Amióta Nixon elnök a csendes ...

Francis Fukuyama két évtizeddel ezelőtt a liberális demokrácia végső győzelmét ünnepelte. Most elismeréssel ír a kínai kommunista rendszer hatékonyságáról. Más elemzők nagyon is sérülékenynek látják a kínai modellt.

Norvégiában magasak az adók, mindez azonban nem lohasztja a vállalkozókedvet. Az amerikai menedzserek magazinja a szocializmus földjén készített beszámolójában döbbenten ismeri el, hogy a jóléti állam és a magas újraelosztás élénkíti a piacot.

Amerikában a választásokon induló jelöltek támogatói egy éve korlátlanul költhetnek rádió- és tévéműsorokra kampányidőszakban. A kampányköltségek ugrásszerűen megnőttek, főleg a jobboldalon. Külföldi támogatók előtt továbbra is zárva a kapu. Egyelőre.

Nem igaz, hogy a globális elit ténykedése minden tekintetben fokozza az egyenlőtlenségeket. A kozmopolita szupergazdagok szemlélete lokális szinten valóban az egyenlőtlenség növekedéséhez vezet, globális tekintetben azonban éppen ellenkezőleg.

Baloldali értelmiségiek is helytelenítik, hogy a francia kulturális miniszter törölte az idei hivatalos évfordulónaptárból Louis-Ferdinand Céline halálának ötvenedik évfordulóját. Mégiscsak az egyik legnagyobb francia íróról van szó.

A brit miniszterelnök károsnak nevezi a szerinte túlzottan toleráns multikulturális politikát, és a liberális értékek nevében a brit kollektív identitás megerősítését javasolja. A baloldal szerint ezzel csak a rasszista szélsőjobb malmára hajtja a vizet.

Irán kétarcú ország. Az ősi perzsa kultúra és az arab eredetű iszlám egyaránt áthatja. A mai papi rezsim az előbbi rovására favorizálja az utóbbit, vagyis szembehelyezkedik a nép önképével, ami végső soron a bukását okozza majd.

Nyugaton tíz éve még általánosan elfogadott volt a multikulturalizmus. Mára jóformán szitokszóvá vált. Az iszlámmal szembeni előítéletek már nemcsak jobboldali körökben terjednek. De miért pont Európában hódít az iszlamofóbia?

A baloldali osztályromantika megszépíti az elnyomottak tetteit, másrészt az elnyomottak képviselőinek tekint olyan embereket, akik nem feltétlenül bírják azok rokonszenvét és bizalmát. A baloldali romantikusok ma is hajlamosak igazolni az ilyen emberek rémtetteit.

Mindenki Berlusconit szidja, pedig az országot kellene, amiért háromszor is miniszterelnökké választotta. A baloldali újságíró történelmi okokra vezeti vissza, hogy Olaszország éretlen a demokráciára.