AKTUÁLIS HÍREK
Kína: a globalizáció visszaüt
[ 2010. november 9. - metazin.hu ]
 

„A kínai vezetés élt a globalizáció nyújtotta lehetőséggel, és átalakította az országot. Újabban pedig a megnövekedett gazdasági befolyását kihasználva próbálja átalakítani a világ Kínáról alkotott képét. Azt akarja megmutatni, hogy az ország már nem Mao elmaradott forradalmi állama, hanem modern nagyhatalom. Csakhogy a gazdasági növekedést lehetővé tevő globalizáció igencsak megnehezíti ezt a PR-feladatot” – írja Jeffrey Wasserstrom, a Kaliforniai Egyetem Kína-szakértője a Yale Global webmagazinban.

A gazdasági válság kirobbanása óta világossá vált, hogy a világkereskedelem volumenének növekedését meglovagoló Kína mennyire kiszolgáltatott. A globalizáció korábbi haszonélvezője most a globális gazdaság hátrányaival is közelebbről megismerkedhet. Hiába a korábbi évtizedek során felhalmozott hatalmas devizatartalék, hiába a tíz százalék körüli éves növekedés: a nyugati országok gazdaságát megrázó hitelpiaci válság hullámai Kínát is elérték. A hazai termelést és a munkahelyeket féltő Amerika és Európa drágább jüant akar, ám a jüan 20 százalékos felértékelődése 4 százalékkal csökkentené a kínai GDP-t, mivel a termelés az olcsóbb távol-keleti országokba költözne. Ez tömeges gyárbezárásokkal és megugró munkanélküliséggel járna, ami akár a rezsim létét is veszélyeztetné. Nem csoda hát, ha a kommunista vezetés még a nyugatihoz hasonló ingatlanpiaci buborék kialakulását is kockáztatva mindent elkövet, hogy leszorítsa a jüan árfolyamát.

Wasserstrom azonban elsősorban nem a globalizáció gazdasági következményeit vizsgálja. Arra hívja fel a figyelmet, hogy a pártvezetés már pusztán a hazai lakosság körében igyekszik erősíteni legitimitását. A cél az, hogy a korábban izolált Kína gazdasági súlyával arányos nemzetközi politikai szereplővé lépjen elő. Kína a globális média nyújtotta lehetőségeket kihasználva az elmúlt évtizedben egyre inkább igyekszik elhitetni a világgal, hogy az egypártrendszer fennmaradása ellenére Peking szakított a maoista elvekkel, és szalonképes rezsimmé vált.

A tavalyi frankfurti könyvvásár és az idei Nobel-díj körüli botrányok megmutatták, hogy a globális médiajelenlét könnyen visszafelé sülhet el. A frankfurti vásár szervezői visszamondták két, a pekingi pártvezetéssel szemben kritikus újságíró meghívását, miután Kína – a könyvvásár idei díszvendége – azzal fenyegetőzött, hogy távol marad a könyvvásárról. A pekingi hatóságok ezzel PR szempontból kínos győzelmet arattak. Az elmúlt években többször előfordult az is, hogy Peking a rezsimmel szemben kritikus emigráns ellenzékieket is megpróbálta elhallgattatni. Heves tiltakozást váltott ki a pártvezetésből Liu Hsziao-po ellenzéki emberi jogi aktivista Nobel-díja is, hiszen Hsziao-po jelenleg is börtönbüntetését tölti „az államhatalom megdöntésére való felbujtásért”.

Amíg Kína kevesebb nemzetközi fórumon volt jelen, és amíg alapvetően a nyers szembenállás politikáját folytatta, nem voltak zavaróak az efféle incidensek. Mióta azonban a globális diplomáciai offenzíva útját választotta, egyúttal több kellemetlen afférban, sőt, nyilvános megbélyegzésben van része.

 


vissza
főoldal

  Fejlesztette a
CENTER.HU Kft.
mail.terrorhaza.hu 1@mail.terrorhaza.hu

     Impresszum  |  Adatkezelés
www.magyarforradalom1956.hu www.lakossagcsere.hu www.xxszazadintezet.hu www.terrorhaza.hu www.koestler.hu www.orwell.hu www.magyarholocaust.hu www.magyartragedia1945.hu www.svabkitelepites.hu www.szexualisforradalom.hu www.delvidekitragedia.hu przewoznik.terrorhaza.hu http://www.habsburg.org.hu