 |
Martonyi János (1944, diplomata, ügyvéd, egyetemi tanár): A József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett jogi diplomát 1966-ban, majd a City of London College-ban nemzetközi kereskedelmi jogot tanult. 1969-ben jogtanácsosi vizsgát tett, majd a hágai Nemzetközi Jogi Akadémián tanul nemzetközi kereskedelmi jogot. 1979-ben a Brüsszeli Kereskedelmi Kirendeltség titkára, majd 1985-ben a Kereskedelmi Minisztérium főosztályvezetője. 1997 óta tanít: előbb a Szegedi Egyetemen, majd az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán mint tanszékvezető docens, majd egyetemi tanár. 1991-től a Külügyminisztériumban közigazgatási államtitkár, rendkívüli és meghatalmazott nagykövet. 1998-tól a külügyminiszteri posztot töltötte be. Jelenleg a Fidesz Szabad Európa Központjának elnöke, illetve 2002-től ismét ügyvédként tevékenykedik.
Sebeők János (1958, író, publicista, hobbyceleb) Édesanyja Sebők Éva József Attila-díjas költő. Az ő tiszteletére vette fel nevét, amely művésznév. Eleinte Sebők János néven írt, később ezt egy e betűvel megtoldotta, és nevét kiejtésben is ezzel az e hanggal együtt használja. 1967-től kezdve publikál, először verseket, majd prózai műveket. Első könyve a Sárkányviadal (1980). A következő műve egy nagyregény, a Médium(1988). Ez a trópusi őserdők veszélyeztetettségére figyelmeztet, akárcsak demonstrációja a Fővárosi Állatkert párducketrecében (1989), ahol is egy ökofilozófiai könyv írásába kezd. Címe: A lázadó Bioszféra (1991). További munkái: Hisztériumjáték (fantasy, 1993), Földfelkelte (mediális esszé, 2003), Toronyiránt, lánccal (publicisztika, 2004), Enciklopédia énezer (publicisztika, 2005). Liska Tibor-díjas (1994), Greve-díjas (1996). Amióta részt vett az egyik kereskedelmi televízió valóságshow-jában (2003), a bulvársajtó „celebnek˝ tekinti, amióta pedig Melorepp Sebeők című lemeze megjelent (2006), már rapperként is emlegetik.
Schmidt Mária (1953, történész) Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának történelem-német szakán szerzett diplomát. 1985-ben doktori vizsgát tett, 1999-ben megszerezte a PhD fokozatot. 1996-tól a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense. 2005-ben történelemtudományok tudományágban „habilitált doktor” címet szerzett. Posztgraduális ösztöndíjakkal, illetve vendégtanárként megfordult a bécsi és innsbrucki egyetemeken, Oxfordban, Párizsban, Berlinben a Technische Universitäten, Tel-Avivban, továbbá a jeruzsálemi Jad-Vashemben, a New York-i és a bloomingtoni egyetemen, valamint a stanfordi Hoover Intézetben. 1998 és 2002 között a miniszterelnök főtanácsadója. A XX. Század Intézet, a XXI. Század Intézet és a Terror Háza Múzeum főigazgatója. 2002-től a 20. századi európai diktatúrák és a demokratikus átalakulások összehasonlító kutatására létrejött nemzetközi Ettersberg Alapítvány kurátora. Kutatási területei a magyar zsidóság története 1918-tól, diktatúrák a XX. században, Magyarország története a diktatúrák alatt, a bipoláris világ hidegháborús konfliktusai.
Lánczi András (1956, politikai filozófus) Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának angol-történelem szakán szerzett diplomát. A filozófia tudományok kandidátusa címet 1993-ban, a habilitált doktori címet 2002-ben szerezte meg. 1991 óta egyetemi oktató a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen (ma Budapesti Corvinus Egyetem). Fulbright kutatói ösztöndíjjal egy évet töltött az Egyesült Államokban (1997-1998). 1999 és 2003 között Széchenyi Professzori ösztöndíjban részesült. Az Egyesület a Magyar Politikai Intézetért elnöke, az MTA IX. Osztály Politikatudományi Bizottságának tagja, a Pallas Stúdió-Attraktor könyvkiadó sorozatszerkesztője, a Heti Válasz szerkesztőbizottságának tagja, a Magyar Politikatudományi Társaság Elnökségi tagja. Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem Politikatudományi Intézetének igazgatója, egyetemi tanár; a XXI. Század Intézet tudományos főmunkatársa. Kutatási területei közé tartozik a XX. század politikai filozófiája, demokráciaelméletek, a politikai tudás ismeretelméleti kérdései és a konzervativizmus eszmetörténete.
|
 |