Egy lehetséges modellváltás értékválasztásának és technikai intézményeinek a kialakítását szolgáló tanulmány elő felvetései

           A közteherviselés a hétköznapi ember számára egyet jelent az adózási szabályokkal, miközben a társadalmi és a gazdasági lét, mozgásforma meghatározó intézménye a modern társadalmakban. A közteherviselés mögött állnak azok a közszolgáltatások, amelyek nélkül az egyéni és a közösségi státuszok ma már nehezen tarthatók fönn, illetve amiknek hiányában a társadalom biztonságérzete, mobilitása, és igazságérzete, közösséghez való kötődése és felelősségvállalása, elporlad. Modern társadalom, modern gazdaság nincs állampolgári alapon hozzáférhető közoktatás és közegészségügy vagy környezetvédelem és közösségi közlekedés nélkül, hogy csak néhány elemet emeljek ki példaszerűen. Ezeknek a fenntartására jövedelmet kell kihasítani, s nem mindegy, ezt hogyan tesszük.
 
                                                                    ***
          A hazai adórendszer filozófiája és intézménye a 80-as évek gazdasági és társadalmi struktúrájában gyökeredzik, a ma problémái, ellentmondásai a fogantatás pillanatában épültek be a konstrukcióba. A személyi jövedelemadózás kiinduló pontja az volt, hogy az országban teljes foglalkoztatás van, a személyi jövedelmek döntő hányadát a munkajövedelmek alkotják, a vállalti struktúra stabil, vagyis rá kell építeni a befizetések technikáját, illetve a közfinanszírozás jó néhány elemét a vállalati foglalkoztatáshoz kötődő költségként kell elhelyezni. Vagyis az akkori helyzetben a meghatározó jogviszonyok és jövedelemforrások a munkaviszonyra épülő munka világához, s ezen belül is főként a nagyvállalati és az állami foglalkoztatáshoz kötődtek.

           A 90-es években nagyot fordult a világ, megszűnt a foglalkoztatási és vállalati stabilitás, különféle vállalkozói és vagyoni jövedelmek tömege biztosította a személyes fogyasztás és egyéni gyarapodás forrását. A rendszer ennek ellenére rigorózusan ragaszkodott a vállalati befizetésekhez és a foglalkoztatási jogviszonyokhoz. Az újabb és újabb jövedelemelemek kiegészítő szabályozás alá kerültek, a sávhatárokat nem indexálták és a közteherviselés, a közszolgáltatások finanszírozásának jelentős hányada foglalkoztatáshoz kötődő vállalati járulékfizetésre épült. Így aztán az adóék, jó nagyra bővült.

         A nem klasszikus munkajövedelmek és az egyéb jövedelmek eltérő, sőt időszakonként egyértelműen kedvezőbb adóztatás alá kerültek, ráadásul a különféle adókedvezményekkel eltorzult az adóztatás. Gondoljunk csak a kamatadóra, az osztalékadóra, az árfolyamnyereségek adóztatására, az ingatlanhasznosításából származó jövedelmek adóztatására, a szellemi tevékenységek elszámolható költségeire, a minimálbér adómentességére, az egyéni vállalkozói formai és az evás vállalkozások eltérő adóterhelésére, vagy a közfoglalkoztatásban használt adójóváírásokra. Itt most a különféle más indíttatású kedvezményekkel nem foglalkozok, csak a személyes jövedelmek „keletkeztetési” formájától függő eltérésekre utaltam. Emberek tömegei mozognak az éppen legkedvezményesebb adózási konstrukciók felé, hol a vállalkozók millióinak országaként látszunk, hol a minimálbéresek országa vagyunk.

         Az állam a régi filozófia és egy életidegen konstrukció korrekciója mentén rohan az események után, s éppen ezért a rendszer hol vállalkozás ellenessé, hol foglalkoztatás ellenessé válik.

           A foglalkoztatási problémák nem elválaszthatóak  a közteherviseléstől. A 80-as évek végén, amikor a munkaerőpiac intézményesítése megkezdődött, lényegében a nagyvállalati és klasszikus munkaviszony, munkavégzés volt a meghatározó, ennek megfelelően alakultak ki a munkaviszonyok szabályai és erre épültek a közbefizetések jellemző intézményei. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a rendszerváltás időszakára esett egy komoly gazdasági válság és a magángazdaságra épülő piac kiépítése. Ennek kockázatainak kezelésére és hatásainak tompítására a szociális rendszer föllazult, a nyugdíj rendszer kapui kitárultak, a munkaviszony megszüntetésének föltételeit szigorodtak. A rendszerváltás és az akkori válság elmúlt, az intézményi struktúra nem alakult át, sőt   a politikai küzdelmek és a gondoskodó állam mítosza miatt további kedvezmények, lazítások épültek a rendszerbe.

            E közben az önfoglalkoztatás, a vállalkozások gyarapodása, a mikro és kisvállalkozási formák elterjedése, a szolgáltatási szektor bővülése, az időszaki munkavégzés és a személyi szolgáltatások elterjedése illetve a vagyonhasznosítás, mint megélhetési forma kialakulása átrendezte a munkaviszony és a személyi jövedelem tartalmát és formáját, továbbá az egyének életvitelét, életformáját. Ezt a rendszert már másfél évtizede nem a nagy állami foglalkoztatók, a szakszervezetesített munkahelyek és a Munkatörvény Könyve szerinti jogviszonyok jellemzik. A mai napig devianciának tartott, néha üldözött kereseti formák, foglalkoztatási jogviszonyok a gyakorlatban természetesek, és egyértelműen meghatározó tényezővé váltak. Különösen igazak a számok, ha a közalkalmazást és a nyugdíjas foglalkoztatást kivesszük a számításokból, a statisztikákból.

            Egy sajátos szegmense a foglalkoztatásnak és a munkaügyi szabályozásnak, a szezonális és alkalmi munkavégzés. Nem tudunk mit kezdeni vele, a fekete gazdaság befolyását és a munkavállalók kiszolgáltatottságát kötjük, néha nem alaptalanul, ezekhez a foglalkoztatási formákhoz.

            Láthatóan a gazdaságok és társadalmak munkaigénye is jelentősen megváltozott, a technikai fejlődés felgyorsulása, a globalízáció kiteljesedése és a jövedelempotenciálok átrendeződése a világ fejlett régióiban előbb a szabadidő növekedéséhez, utóbb a munkaigény radikális csökkenéséhez vezetett.

           Ideje, hogy az élethez igazodjon a munkáról, a foglalkoztatásról vallott nézetünk. Elkerülhetetlen a munkaerőpiac rugalmasságának megteremtése illetve a foglalkoztatás, a munkavégzés adózási és szabályozási terhelésének határozott mérséklése.

             Ma már mintegy három emberöltőnyi időt fog át életünk, ráadásul az aktív társadalmi és családi szerepvállalás ideje is kitolódott. Ennek egyik meghatározó alapja a közfogyasztások kiterjedt igénybevétele, nevezetesen a közoktatási, közegészségügyi, szociális és népesedéspolitikai közszolgáltatások fogyasztása, állampolgári alapú hozzáférése. Természetesen és sok ok miatt ezek a rendszerek módosításra szorulnak, nem megkerülhető a hálózati és méretoptimalizálás, a teljesítményelv kiterjesztése illetve az igénybevétel árazása, néhány területen a rászorultság elvének szigorúbb alkalmazása. Nem kell ennyi hagyományos módon szerveződő és működő kórház, iskola, hatóság és önkormányzat. Nem lehet fenntartani a közszolgáltatások igénybevételének parttalanságát és ingyenességét. S nem lehet egyre csökkenő társadalmi munkaidőalappal versenyben maradni.

              Rendkívül fontos, hogy ezek a közfogyasztások a modern társadalmak olyan alapintézményei, amelyek fenntartása minden állampolgár részére létfontosságú. A közszolgáltatások és a szociális támogatások igénybevétele állampolgári alapú, miközben a kedvezmények finanszírozása a munkajövedelmekhez igazodik, a finanszírozás alapja, pedig a foglalkoztatáshoz kötődik.

            Ez mára olyan helyzetet idézett elő - a fenti két filozófiai hiba és rendszertévedés - ami kalibrálási hibaként tűnik föl, s sajnos akként is kezelődik. Pedig nem az! Vagyis értékváltoztatásra, olyan konstrukció kialakítására van szükség, ahol a közszolgáltatások fenntartásához való viszony nem a foglalkoztatáshoz, nem a társaságok költségviseléséhez, nem a szűk értelmezésű munkajövedelmek alakulásához, hanem az állampolgári léthez és háztartási költségvetésekhez kell, hogy tapadjon. Vagyis fogyasztási, egyéni és közösségi fogyasztási aspektusból kell és lehet a kérdést megközelíteni.  

          Az egyéni, a családi és a társadalmi felelősségvállalásra, az egyéni és családi költségvetésekre kell épülnie a rendszernek, akár a közszolgáltatások, közalapok fönntartására gondolunk, akár azok igénybevétele oldaláról is közelítünk a kérdéshez.
                         
                                                  ***

          Mi lehet a megoldás?

         A kiemelt közszolgáltatások fenntartásáért minden állampolgár fizessen: ezt nevezzük közszámlának. Továbbá a közszolgáltatások igénybevételéhez, kapcsolódjon részleges díjfizetési kötelezettség: ezt nevezzük térítési számlának. A kettős teherviselésnek fedeznie kell a rendszerek működési költségvetését.

        Ezzel párhuzamosan, a közszámlák értékével, csökkenthetőek a foglalkoztatáshoz, a munkajövedelmekhez kapcsolódó adó- és járulékfizetési terhek. Pontosabban az állampolgár személyi jövedelemadó alapja mérsékelhető a maga és a családi eltartottak után megfizetett közszámla értékével. Ilyen értelemben az egyéni adózási rendszer családi jövedelemadózási jelleget ölthet.

      A rendszer fontos eleme kell, hogy legyen, még két elem.
      Egyfelől a foglalkoztatók a munkáért csak bruttó jövedelmet fizetnek, más a foglalkoztatáshoz kötődő adó- és járulékfizetés őket nem terheli.
      Másfelől minden egyéni jövedelem, származzon az bármilyen forrásból – munkából és vagyonból – egységes adóalapot képez. Tehát megszűnne egyes jövedelmek elkülönült és eltérő adóztatása, minden egyéni jövedelem a progresszív személyi jövedelemadóztatásba kerül.

      A javasolt modell lehetővé teheti a munkaerő-piaci adminisztratív korlátok lebontását és az atipikus foglalkoztatások, munkavégzések legalizálását, elterjedését, továbbá a munkaerőpiac kifehérítését. Egyúttal az adóoptimalizálásra és az önfoglalkoztatásra létrejött vállalkozások számának radikális csökkentéséhez vezethet. Összességében utat nyit a munkát terhelő adók mérséklésének, anélkül, hogy a közszolgáltatások pénzügyi instabilitását eredményezné.

        Természetesen nemcsak a fiskális szempontok fontosak, mint ahogyan a felvezető részben hozott példák sem kizárólag ebből a szempontból fogalmazódtak meg, hanem a társadalmi viszonyokra és az egyéni magatartásokra gyakorolt hatások sem elhanyagolhatóak.

       Az alábbiakban néhány technikai tényezőt fogok csokorba, amelyek mentén a számszerűsítés, a modellezés lebonyolítható.  

1./ A járulékfizetés funkciója és rendszere

-A járulékfizetés a közalapok, közszolgáltatások meghatározott köréhez kapcsolódik, elválik a jövedelemadóztatástól és állampolgári befizetésre alapul, egységes fejkvóta alapján. Ez a „közszolgáltatási állampolgári számla”/ „közszámla”.

-Három közalap, közszolgáltatás elkülönítése bátran megtehető, ezek mindegyikét az állampolgárok életútjuk során tartósan igénybe veszik, társadalmi hasznán túl egyértelmű a szolgáltatás egyéni hozadéka is:

                              = oktatási közszolgáltatás, ami az óvodától, a szakképzésen át, a felső fokú oktatásig tart, közel 15-20 éven keresztül veszi igénybe az állampolgárok döntő hányada,
                             
                              = egészségügyi közszolgáltatás, ami magába foglalja a házi orvosi ellátást, a járó beteg szolgáltatáson át a kórházi kezelésig, ide értve a gyógyszertámogatást és az egészségszűrési programokon való részvételt, a társadalom mindenegyes tagja részesül az ellátásban,
                              = társadalompolitikai közszolgáltatás, ami a rászorultság elve mentén a népesedéspolitikai, a kulturális és közlekedési támogatásokat, illetve a szociális ellátásokat foglalja magába. Az állampolgárok döntő hányada igénybe veszi a szolgáltatásokat.

-Az egyéni járulékfizetési kötelezettség a munkabérekben és a nyugdíjakban bruttósításra kerülnek, ezzel párhuzamosan a társasági, foglalkoztatói járulékfizetési kötelezettség megszűnik. (csökken az adóék, nem nő a társasági bérköltség, a bruttósítást csak a munkabérekben teszem meg, ide adok „kedvezményt”).

-A rendszerbe beépül az eltartottak utáni – gyerek, nagyszülő – fejkvóta átvállalhatósága, a fejkvóta befizetés a jövedelemadó alapjából levonható. (családi adóztatáshoz hasonló elemként funkcionál, az egyéni és a társadalmi felelősségvállalás és szolidaritás rendszerébe beépül a családi felelősségvállalás is.).

-Azok után az állampolgárok után, akik saját jogon nem tudják megfizetni a járulékot, illetve hozzátartozói ágon sem fizetnek utánuk fejkvótát, az állam az adók terhére helyettesítő befizetést tesz, az érintett hozzátartozón behajtja vagy a vagyona terhére, megelőlegezi, idővel elszámolja.

-A közszolgáltatások igénybevételének támogatott feltétele a fentiekben vázolt járulékfizetési jogviszony megléte illetve, ha a közszolgáltatások árazása megtörténik, a használati díjmegfizetése. A meg nem fizetett járulék, a közszolgáltatási állampolgári számla adók módjára behajtandó.

Az egyéni, a családi és a társadalmi felelősségvállalás integrációja, a közszolgáltatások finanszírozásának közvetlen állampolgári kötelezettségként való kialakítása, illetve a közszolgáltatások és igénybevételének a háztartások és egyének költségvetésébe történő beépítése, új minőséget teremt a társadalmi viszonyokban, az állammal való kapcsolatokban, egyben bezárja a kapukat a potyautasság előtt, csökkenti az adómegkerülés érdekeltségét és stabilizálja a közstruktúra működését.

2./ Az integrált és egységes jövedelemadóztatás rendszere

Minden személyes jövedelmet és meghatározott pénzügyi bevételt egységes adóalapba kell rendezni, és egységes konstrukcióban kell adóztatni. Egyben az adókedvezményeket, az atipikus foglalkoztatáshoz kapcsolódó elkülönült adózási szabályokat és az evás elszámolásokat meg kell szüntetni. Az állampolgári alapú járulékfizetési fejkvótát, a munkabérek és a nyugdíjak körében, bruttósítani kell, mint korábban említettem.

-Minden személyes jövedelmet egy adóalapba kell helyezni, így összevonásra kerül
         = a járulékfizetéssel bruttósított teljes kereset, természetbeni juttatás, a minimálbér is adózásba vonódik,
         = az atipikus foglalkoztatásból származó jövedelem,
         = az osztalékbevétel és a realizált árfolyamnyereség,
         = vagyonhasznosításból, lakás és egyéb ingatlan hasznosításából származó jövedelem,
         = kamatbevétel,
         = közpénzből származó bevételek, a szociális támogatásoktól, a családi pótlékig,
         = ösztöndíj,
         = nyugdíj.
Ebben a rendszerben a természetbeni juttatások elszámolása is megváltozna. A munkáltató oldaláról teljesen mindegy, a munkavállaló esetében, pedig kétféle jövedelem, van:
Pénzügyi bevétel és természetbeni juttatás. A kettő ugyanúgy adózik.

3 / a foglalkoztatási jogviszonyok kiterjesztése

Ennek a problémakörnek a főkérdése az atipikus foglalkoztatások intézményesítése és a mikro vállalkozások foglalkoztatási jogviszony irányába történő elmozdítása.
A valódi lehetőséget a járulékfizetés foglalkoztatástól, munkaviszonytól való elválasztása (állampolgári alapra helyezése) és az összevont, egységes jövedelemadóztatás irányába történő lépések (a jövedelmek és társaságok elkülönült, eltérő adóztatásának a felszámolása) teremtik meg.

Az  alábbi jogviszony alapján lehet megkülönböztetni a  foglalkoztatást:

              = munkaviszony keretében, amit a Munkatörvény könyve szabályoz,
              = szerződés keretében, amit a Polgári törvénykönyv szabályoz,
              = vállalkozás keretében, amit a Gazdasági társaságokról szóló törvény szabályoz.

Ezeket a foglalkoztatási, munkavégzési formákat kéne közös nevezőre hozni és legalizálni.

-Ha egy szerződésben rögzítésre kerül, hogy foglalkoztatásra, személyes munkavégzésre irányul, akkor azt el kell fogadni, annak kell minősíteni. A bevételét egy költséghányad elismerése (5-15%-os mérték) mellett jövedelemként kell figyelembe venni. Ha valaki nagyobb költséghányadot akar elismertetni, társasági formát választ, annak minden nyűgével.

-Ha egy mikro vállalkozásról van szó s legfeljebb 5 főt foglalkoztat, és egyidejűleg bevételének 80%-át meghaladó részét munkabérre fordítja, akkor választható legyen számára a foglalkoztatási társasági forma, nagyon egyszerű számviteli és foglalkoztatási szabályokkal. Ennek megfelelően a nyilvántartásukat is a változtatni kell.

-Ha személyi-háztartási szolgáltatóról (gyermekfelügyelő, takarító, kertész és napszámos, stb.) és alkalmi munkavállalókról van szó, akit természetes személy foglalkoztat, egyszerűsített bejelentésre és a kifizetéseket igazoló bizonylatra van szükség, a foglalkoztatót ebben az esetben semmi más jogi és adózási kötelezettség nem terheli.

-Ha az alkalmi és szezonális foglalkoztató jogi személy, akkor bejelentési, szerződéskötési és kifizetés-bevallási kötelezettség terheli.

Ezeknél az atipikus foglalkoztatási formáknál nincsen felmondási idő, nincsen végkielégítés, táppénzfizetési kötelezettség, de van munkafeltételek biztosítása, munkaidő szabály betartási kötelezettség és munkaügyi ellenőrzés. A munkahelyi balesetekkel kapcsolatos ügyekre és a táppénz ellátásra és a munkanélküliségre biztosítás kötendő. A munkahelyi balesetekhez kötődő biztosítás a személyi szolgáltatásra irányuló, természetes személyek általi foglalkoztatás esetén, akár a háztartási biztosításokba beépíthető.

A fentiekben leírtak igazából bátorítások és ötletek a meglévő rendszereink hibáival való szembesítésre és egy új értékrendre építkező átalakítások előkészítésére, megkezdésére.

Budapest, 2009. április 23.