Baloldali előválasztás-kampány: minden előre el van döntve

A baloldali politikusok igyekeznek úgy tenni, mintha az ellenzéki előválasztásnak nevezett folyamat során a választóknak valódi döntési lehetősége lenne. A kiszivárgó információk szerint ugyanakkor valójában már lényegében mindent eldöntött a hat baloldali párt: Karácsony Gergely lesz a közös miniszterelnök-jelöltjük, néhány egyéni körzetet leszámítva pedig nem lesz érdemi verseny, azokról is megállapodtak már. Az előválasztással az egyedüli céljuk a baloldali szavazók aktivizálása, hiszen jelenleg jóval kevesebben vennének részt a választáson közülük, mint a kormánypárti szavazók közül. Gyurcsány Ferenc a 2002 utáni taktikáját frissíti újra: Medgyessy Péterhez hasonlóan Karácsony Gergelytől is át akarja majd venni a kormányfői széket.

A baloldali szivárványkoalíció tagpártjai Gyurcsány Ferenc vezetésével egy előre lefektetett menetrend alapján jelentik be, hogy ki a saját miniszterelnök-jelöltjük. Az eldöntött koreográfia szerint a legesélytelenebb Fekete-Győr András jelentette be elsők között a miniszterelnök-jelöltségét és legutoljára a baloldali pártok szerint legesélyesebbnek számító Karácsony Gergely fogja.

Mindezzel fokozatosan akarják bevezetni a baloldali előválasztás intézményét az ellenzéki szavazók számára és aktivizálni kívánják a felmérések alapján nem eléggé aktív szavazótáborukat, illetve azt akarják elérni, hogy mindegyik párt szavazója leszavazzon a másik párt jelöltjére.

Fekete-Győr András az elmúlt hónapokban számos olyan interjút adott, amellyel még a baloldali véleményformálók körében is komoly felháborodást keltett: a kommunista időszakot követő megtorlásokra emlékeztető elszámoltatás-retorikája, illetve a Partizánnak adott interjúját követően mindenki számára egyértelmű lett, hogy még az előválasztás második fordulójába sem fog bejutni a Momentum elnöke. Ezzel Gyurcsány Ferenc elérte azt, hogy a vele szemben korábban rendkívül kritikus Momentum a tárgyalóasztalnál már sokkal gyengébb alkupozíciókkal rendelkezik és innentől kezdve gyakorlatilag mindenféle ellenállást képes lesz majd leverni, ami Fekete-Győr Andrásék irányából érkezik.

Jakab Péter miniszterelnök-jelöltségétől azt várta Gyurcsány Ferenc, hogy neki köszönhetően sikerült aktivizálni a vidéken élő ellenzéki szavazókat, míg Dobrev Klárát azért indították el az előválasztáson, mert vele akarják azt a látszatot erősíteni, mintha valódi verseny zajlana a jelöltek között.

A kiszivárgó információk szerint ugyanakkor már eldöntött tény, hogy Karácsony Gergely lesz majd a közös miniszterelnök-jelöltjük, hiszen a személyében olyan politikust látnak, akivel minden pártérdeket érvényesíteni tudnak.

Gyurcsány Ferenc fejében egy hasonló forgatókönyv rajzolódott ki Karácsony Gergely kapcsán, mint ami 2002 után Medgyessy Péter korábbi miniszterelnök esetében: 2002 és 2004 között miniszterként egyre aktívabban politizált, amely konfliktust eredményezett az akkori kormányfővel. 2004 nyarának végére amúgy is kiéleződtek a koalíción belüli ellentétek, a 2004-es kormányválság előzményeként Medgyessy le akarta váltani Csillag István gazdasági minisztert, mire válaszul a koalíciós partner SZDSZ megvonta tőle bizalmát. A két párt ezt követően konstruktív bizalmatlansági indítványt kívánt benyújtani, de Medgyessy Péter ezt megelőzve lemondott posztjáról. Az MSZP kongresszusa 2004. augusztus 25-én pedig Gyurcsány Ferencet jelölte miniszterelnöknek, majd az Országgyűlés szeptember 29-én választotta meg miniszterelnöknek Gyurcsányt.

Medgyessy Péter egy 2014-es interjúban úgy fogalmazott, Gyurcsány Ferencnek vezető szerepe volt abban, hogy megpuccsolták őt és 2004-ben távoznia kellett a kormányfői székből. Karácsony Gergely esetében is hasonló forgatókönyvre készül a DK vezetője: mivel a saját pártjának lesz várhatóan a legnagyobb frakciója a baloldalon belül, így könnyen el tudja majd dönteni, hogy egy 2004-eshez hasonló kormányválság után ki üljön majd a helyére.

Hasonlóan eldöntött tény a legtöbb egyéni körzet ügye is a baloldalon belül, sorra jelentik be a pártok, hogy kivel szemben nem fognak majd indítani jelölteket az egyes körzetekben. Legutóbb például a Jobbik jelentette be hivatalosan is, hogy Kunhalmi Ágnessel szemben nem indítanak jelöltet. Néhány vitás körzet maradt csupán a baloldali pártok között, ilyen például Zugló, ahol a Momentum Hadházy Ákost indította az MSZP-s Tóth Csabával szemben.

Mindez azt mutatja, hogy a baloldali előválasztásnak igazi tétje nincsen, a legtöbb egyéni körzetben és a miniszterelnök-jelölt személyében is megállapodtak valójában a baloldali politikusok, az előválasztás lebonyolításának célja kizárólag az, hogy mozgósítsák a 2022-es választásra a baloldali szavazókat, illetve hogy minden párt szavazóját rávegyék arra, hogy a másik párt jelöltjére is gond nélkül leszavazzon.