A félmilliós Karaganda Kazahsztán ötödik legnagyobb városa, és egy Magyarországnál kétszer nagyobb területű megye központja. A XXI. Század Intézetet is kötelékében tudó Közép-és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány, valamint a Karagandai Buketov Állami Egyetem együttműködésének köszönhetően intézetünk vezető kutatója, Kosztur András közel egy hónapot tölt – a XX. Század Intézet kutatójával, Dudás Bertalannal együtt – a szinte Kazahsztán közepén elhelyezkedő városban, és hétről-hétre jelentkező beszámolóival próbálja közelebb hozni e (nem is olyan) távoli országot.

Egy ország önképéről, saját történelmének értelmezéséről sokat elárulnak a közterei: úgy azok nevei, mint a kihelyezett szobrok és emlékművek. Karaganda városában ez is a beszámolóm korábbi részeiben (itt és itt) már említett kettősséget tükrözi: egyrészről jelen van a szovjet időkkel való kontinuitás, másrészt viszont az azzal való szakítás és a nemzeti múlthoz való visszafordulás is érzékelhető.

A legjellemzőbb példája ennek a Kazahsztán függetlenségét szimbolizáló obeliszk a város központi sugárútja mentén. A fehér gránittal fedett, 47 méter magas oszlop alját az ország címere mellett a sztyeppi türk mitológia szárnyas lovai, a tulpárok díszítik, tetején pedig a függetlenséget szimbolizálni hivatott aranyszínű sas és a nap látható. Ezen a helyen korábban egy másik emlékmű állt, Vlagyimir Iljics Leniné, amelyet azonban nem tűntettek el teljesen, csupán jóval szerényebb helyre költöztették. A központból a belváros szélére került, a Karagandai Állami Technikai Egyetem épületével szemben fekvő, mára már bezárt, szintén a bolsevik forradalom atyjának nevét viselő moziépület mögé.

A moziépületet körbeölelő utca korábban szintén Leninről volt elnevezve, ma azonban a talán leghíresebb kazah költő és műfordító, Abaj, azaz Ibrahim Kunanbajev nevét viseli. Abajnak 2008-ban állítottak szobrot a róla elnevezett utcát lezáró téren, amelyen helyet kapott az űr meghódítóinak emléket állító kompozíció is, egy Jurij Gagarinra emlékeztető űrhajóssal és egy 36 méteres oszloppal, csillaggal a tetején. Érdekesség, hogy ez az emlékmű – a számos épületen megtalálható, űrhajózási tematikájú domborművel és grafikai alkotással ellentétben – nem a szovjet időszak öröksége, hanem 2011-ben, Gagarin útjának 50. évfordulójára rakták le az alapjait.

A szovjet időkből maradt viszont a városközpontban, az egykori Pionírok Palotája (ma Gyermekek és Fiatalok Palotája) előtt a Lenint Makszim Gorkij szovjet író társaságában ábrázoló szobor. Míg Lenin és Gorkij szobra picit az elhanyagoltság érzetét kelti, nagyobb becsben van tartva a szénbányászatáról híres – sőt, annak érdekében alapított – városban egy másik szovjet kompozíció, a Bányászok dicsősége című alkotás, amely 1974-ben készült. Akárcsak a függetlenségi obeliszk, ez is a város központi sugárútján található, amely Buhar zsirau nevét viseli (zsirau a türk népi költők és énekmondók régi neve). Buhar zsirau a 18. századi legendás uralkodó Abilaj-kán tanácsadója volt, aki a Középső Zsúzt (vagy Zsüzt) vezette. A zsúzokhoz való tartozás máig számon van tartva a kazah társadalomban, így nem meglepő, hogy – főképp a régebbi korokból – elsősorban azoknak jutott hely Karaganda közterein, akik maguk is a Középső Zsúzhoz tartoztak. Így például a város egyik fontos kereszteződésében áll Buhar zsirau kortársának, Kazibek bi-nek a szobra, aki egyike volt a kazah szokásjog első összegyűjtőinek és így az első kazah törvénykönyv összeállítóinak. 2001 óta Kazibek bi nevét viseli a város két kerületének egyike, a városközpontot is magába foglaló korábbi Szovjet kerület, míg 2022-ben a másik kerület is nevet váltott, és október hónap helyett immár a kazah nemzeti mozgalom egyik vezetőjének, a sztálini repressziók áldozatának, Alihan Bukejhanov előtt tiszteleg.

A Kazibek bi szobrának helyet adó sugárút viszont a kazah történelem egyik egészen új alakjának nevét viseli, éspedig a posztjáról néhány éve távozó Nurszultan Nazarbajev volt elnökét. Bár a Google térképe mai napig régi nevén, Béke sugárútként ismeri az utcát, 2019-ben a fővárossal együtt ez a közterület is nevet váltott, és a pár évig Nurszultánként ismert Asztanával ellentétben ezt – legalábbis egyelőre – nem érte el a tavaly megindult „denazarbajevizáció”. Szintén az elmúlt évek törekvéseiről árulkodik az Eurázsiát szimbolizáló szobor, amely egy hagyományos kazah hangszert, a dombrát a kezében tartó nőalakot ábrázol.