Építkezés helyett virtuális politizálás Budapesten

Az elmúlt tíz hónap során kiderült, hogy a főpolgármester által vezetett budapesti városháza politikailag instabil összetételéből és működési logikájából fakadóan képtelen arra, hogy sikeresen irányítsa a fővárost. A járványra adott elégtelen válaszok, valamint a sikertelen, lelassult és félbehagyott fejlesztések alapján már most látszik, hogy a szakpolitikai tapasztalatok hiánya miatt a döntéshozók nem lesznek képesek megvalósítani Karácsony Gergely választási ígéreteit, ahogy a szükséges fejlesztések és felújítások is veszélybe kerülnek. A Tarlós-korszak tudatos építkezését felváltotta a virtuális politizálás időszaka,  megelevenedni látszik a Demszky-éra utolsó éveire jellemző pangás kora. Mindez a 2022-es választásra készülő „habarékellenzék” kormányzásra való képességét is előre jelzi. (tovább…)

Országszerte Fidesz-győzelem várható, de sok múlik a mozgósításon

A 2014-es, a 2018-as és a 2019-es szavazások eredményei, illetve a közvélemény-kutatási adatok, valamint a helyi erőviszonyok feltérképezése alapján a Fővárosi Közgyűlés mellett a megyei közgyűlésekben, a 23 megyei jogú városban, a tízezer fő feletti városokban és a kistelepüléseken is a Fidesz-KDNP elsöprő győzelme várható az október 13-i önkormányzati választáson. Minél inkább távolodunk a fővárostól a kisebb települések felé, annál gyengébbek az ellenzék kilátásai. Amellett, hogy egy budapesti vereség komoly érvágás lehet az ellenzéknek, ha a kistelepüléseken továbbra sem lesz érdemi bázisuk, a 2022-as ellenzéki választási esélyek is könnyen elszállhatnak. A választás ugyanakkor nem lefutott, a mozgósítás sikerességén, és így a részvételi arányon sok minden múlhat. A XXI. Század Intézet többszintű elemzésében megvizsgálta az önkormányzati választás öt dimenzióját. (tovább…)

Ismét fideszes többségű közgyűlés várható Budapesten

Amellett, hogy a közvélemény-kutatások mindegyike Tarlós István győzelmét várja, nagy eséllyel a Fővárosi Közgyűlés összetétele is kormánypárti többségű marad októberben. Mindez még inkább elbizonytalaníthatja az ellenzéki szimpatizánsokat, akik eleve nincsenek meggyőződve Karácsony Gergely alkalmasságáról. Ráadásul, míg Tarlós István óbudai polgármesterként képviselőtestületi többség nélkül hosszú éveken át sikeresen vezette a III. kerületet, Karácsony Gergely e tekintetben is kudarcot vallott Zuglóban. Karácsony Gergely tehát ebben az összevetésben is alkalmatlannak látszik, Tarlós Istvánnal ellenétben ő nem képes a pártok felett álló városvezető imázsát betölteni. (tovább…)

Folytatódni fog az ellenzéki belharc

Karácsony Gergely győzelmével Gyurcsány Ferenc terve az MSZP beszántásáról egy időre megbicsaklott, a víz felett tudtak maradni a szocialisták. A nyilvánosság előtti támogatás ellenére a DK elnöke abban lesz érdekelt, hogy a zuglói polgármester kikapjon októberben Tarlós Istvántól.

(tovább…)