Saját gondolat híján a Fideszt másolja a Tisza Párt

A Tisza Párt feltűnése óta tetten érhető, hogy az ellenzéki kihívó nyíltan a kormánypárt politikai koreográfiáját és stratégiáját másolja, amire az októberi 23-ai események is rávilágítottak. A korábbi választások eredményét tekintve bizonyossá vált, hogy az ellenzéki pártok gyakorlata nem vezetett sikerre, ebből adódón a Tisza Párt eltérő megközelítést alkalmaz a kampányidőszakban, amelynek során a kormány stratégiájának átvételével, hasonló programok és kezdeményezések szervezésével igyekszik nagyobb népszerűségre szert tenni. A párt működésében külföldi példa is felfedezhető, amely leginkább az Európai Néppárt álláspontjának követésében nyilvánul meg. Miután egyre többször tűnnek fel olyan gyakorlatok, amelyek a kormányoldalon már régóta bevett szokásnak számítanak, illetve külföldön látott mintázatok is megjelennek az ellenzéki oldalon, egyre szembetűnőbb, hogy a Tisza Párt mögött nincs önálló gondolat.

A XXI. Század Intézet legújabb elemzésében azt vizsgálja, hogy mennyire lehet sikeres az évtizedek óta működő fideszes, illetve kormánypárti stratégia ellenzéki köntösbe öltöztetése.

Fideszes recept ellenzéki köntösben

A vállalati világban ismert fogalom a strategic imitation, amely azt a jelenséget írja le, amikor az egyik cég tudatosan másolja a másik termékeit, módszereit, annak érdekében, hogy elérje stratégiai céljait. Ez a gyakorlat általában a legjobb, legnépszerűbb intézkedések átvételét foglalja magában. Az előbb említett fogalom jól szemlélteti azt a folyamatot, amely a politika világában sem ismeretlen, jelen esetben a Fidesz és a Tisza Párt esetében.

Október 23-án, kevesebb mint fél évvel a választások előtt a két párt megrendezte saját mozgósító menetét a fővárosban. A kormánypárt több mint egy évtizedes, 2012 óta létező hagyomány részeként szervezte meg a Békemenetet, amelynek keretében a kormánnyal szimpatizálóknak immár tizenegyedik alkalommal volt lehetőségük kinyilvánítani véleményüket, amely ebben az esetben a béke melletti állásfoglalást jelentette. A Békemenet – amely 2012-ben politikai innovációként jelent meg – a mai napig relevanciával bír annak köszönhetően, hogy deklarált célja, mondanivalója van, s így nem egy politikai trükként, hanem másfél évtizede élő hagyományként működik. A Békemenet központi fogalma a nemzeti egység, ennek köszönhetően minden társadalmi réteg képviselteti magát a rendezvényen, akik nem csak az országon belüli, de az országhatáron kívüli magyar településekről is érkeznek az eseményre.

Orbán Viktor bejelentését követően rövidesen Magyar Péter is meghirdette a Tisza Párt ún. Nemzeti Menetét, amely nyíltan a Békemenet mintájára hívta utcára saját választói táborát. A Nemzeti Menetnek nevezett kezdeményezés esetében a kormányváltás volt az a központi fogalom, amely köré az esemény szerveződött. A menet bár definiálta, hogy a kormány ellen mozgósít, nem rendelkezett olyan tartalmi töltettel, amellyel a kormányváltás fogalma, illetve annak vágya meghaladható lenne, sőt amellyel az ellenzéki oldalon gyakran emlegetett rendszerváltás elérhető lenne. Valós mondanivaló hiányában a menet célja a kormányváltás szándékára korlátozódott, ennek megfelelően az ellenzéki hangulatot jól reprezentálták a kormányellenes alpári bekiabálások, megszólalások. Miközben a Békemenetre rengetegen érkeztek vidéki településekről, a Tisza Párt kevésbé sikeresen tudta megszólítani a fővároson kívül élőket. Korábbi felmérések is alátámasztották a kormánypárt stabil vidéki szavazóbázisát, amellyel szemben a Tisza Párt inkább a nagyobb, kulturális hegemónközpontokként működő városokban képes elérni az embereket. A jelenlegi adatok is arra mutatnak rá, hogy míg a Békemenetre rengetegen érkeztek vidéki településekről, addig a tiszás Nemzeti Meneten főként azok a budapesti ellenzéki érzelműek vettek részt, akik az elmúlt 15 évben megrendezett kormányellenes megmozdulásokon is jelen voltak.

Egyrészről abban semmi meglepő nincs, hogy azok az ellenzéki szimpatizánsok, akik 2010 óta kétharmados választási vereségek sorozatát élték meg, újabban a Tisza Pártban látják meg a lehetőséget az Orbán-rendszer leváltására. Másrészről váratlan lélektani fordulatot jelent, hogy azon a Nemzeti Meneten vettek részt, amely nyílt másolata az általuk évek óta kritikus jelzőkkel illetett Békemenetnek. De nem volt számukra az sem ellenszenves, hogy Magyar Péter hosszúra nyúlt beszédében Orbán Viktor korábbi beszédéből idézett, sőt a Tisza Párt elnöke eredetileg ugyanott, a Műcsarnok lépcsőjén szándékozott volna beszédet tartani, ahol 1989. június 16-án Orbán Viktor a szovjet csapatok távozására szólított fel.

Míg a Békemenet komoly visszaigazolást jelentett a kormánypárt számára, addig a Tisza Párt viszonylagos sikerrel vette az akadályokat a Nemzeti Meneten. Mindez annak is köszönhető, hogy a kormánypárt támogatói számára egy régi, ismert megmozdulásról van szó, szemben a Nemzeti Menettel, ami egy újonnan megrendezésre került, bár a kormánypártihoz kísértetiesen hasonlító esemény. A beszédben Orbán Viktor nagy hangsúlyt helyezett 1956 áldozataira való méltó emlékezésre, valamint a múlt nehézségeit összekapcsolva napjaink problémáival kitért a jövőbeli kihívásokra is, ezzel keretet adva az ország helyzetének. Ezzel szemben Magyar Péter beszédében a kormányváltás üzenetére való felhívás volt fókuszban. A Nézőpont Intézet felmérése szerint a Békemenet jobban megragadta a magyarok figyelmét az online térben: ez alapján Orbán Viktor beszédét a felnőtt népesség 28 százaléka követte, míg Magyar Péterét 17 százalékuk. A Digitális Szuverenitási Központ adatai alapján az október 23-ai beszédek Facebookon való követésében is a Fidesz győzedelmeskedett.

Ezen adatok rávilágítanak arra, hogy a koreográfia teljes átemelése nem teljesítette az ellenzéki oldal előzetes várakozását.

Politikai kopírozás

De nem csak a két menet hasonlósága feltűnő! Orbán Viktor a Békemenetet követően meghirdette a Digitális Polgári Körök országjárását, amelynek keretében a miniszterelnök több helyszínre is ellátogat majd. Magyar Péter ezt követően bejelentette, hogy ugyanabban az időben és ugyanazokon a meghirdetett helyszíneken a Tisza Párt is rendezvényt fog tartani. Az elmúlt hónapokban is volt példa hasonló menetrend-követésére, hiszen míg a kormánypárti politikusok az országjárás kapcsán tartottak különböző rendezvényeket, addig Magyar Péter ezzel párhuzamosan „80 nap alatt Magyarország körül” című projektjének keretében járta az országot.

A Tisza Párt vezetője a szeptemberi kötcsei találkozóra is hasonló módon reagált, amikor programot szervezett ugyanarra a településre, ahol a miniszterelnök is beszédet tartott, ami az önálló program felmutatása helyett ismételten a puszta konfliktusgenerálást szolgálta. Ahogyan arra a felsorolt példák is utalnak, Magyar Péter a kormánypárt politikai eszközeit igyekszik használni saját pártja számára. A jobboldal a személyes találkozók mellett az online térben is mozgósításba kezdett a jelenleg több mint 90 ezres taglétszámmal rendelkező Digitális Polgári Körök koncepciójának keretében, amely erősíti a kormánnyal szimpatizáló emberek közösségét. Az első országos találkozón több mint 10 ezer ember vett részt, amely jól szemlélteti a program sikerességét.

A politikai kopírozásra vehetjük azt a példát is, hogy a Tisza Párt által életre hívott Tisza Szigetek koncepciója – amely a pártot támogatók lokális szerveződéseként működik – a Fidesz 2002-es polgári körök ötletéhez nyúlik vissza, így ebben az esetben sem beszélhetünk önálló kezdeményezésről. Az eredeti polgári körök koncepciója az aktuális választást éppen elveszítő Fidesz mozgósító akciója volt, amellyel a társadalmi bázist igyekezett megszervezni az ellenzéki szerepbe került párt. A Fidesszel szimpatizálók ezáltal támogatták a párt céljait és érdekeit a hatalomra kerülő baloldali kormánnyal szemben, vagyis valós tartalmi mondanivalóval bíró szerveződés jött létre, amelynek napjainkban a digitális világban van nagy relevanciája. A Tisza Szigetek működése viszont felszínesebb, névlegesen működő, de valódi háttértartalommal nem rendelkező szerveződés, amely nehézségekbe ütközik a nem megfelelő szervezésnek, koordinációnak, stílusnak, kommunikációnak és egyéni sérelmeknek köszönhetően, ebből adódóan több Tisza Sziget is felbomlott az utóbbi időszakban. Az ehhez kapcsolódó alkalmazásból kiszivárgott adatok alapján pedig elmondható, hogy a Tisza Szigetek koncepciója alapvetően a választókról való adatgyűjtést és nem a közösségépítést szolgálja.

Azt is mondhatnánk, hogy a Tisza Párt egyszerűen tükrözi a Fidesz cselekvését, abban bízva, hogy számára is sikert hoz.

A Tisza Párt továbbá átvette és saját kampányában is felhasználta a kormány által másfél évtizede sikeresen alkalmazott kapcsolatteremtési eszközként működő nemzeti konzultációt, amely a társadalom véleményének kinyilvánítására szolgáló platformként működik és az aktuálisan napirenden lévő téma megvitatására nyújt lehetőséget az állampolgárok számára. A társadalmi egyeztetésre való fogékonyság megmutatkozik abban, hogy a nemzeti konzultációban résztvevők száma a legtöbb esetben meghaladta az egymillió főt, sőt a Soros-tervvel és legutóbb az Ukrajna EU-csatlakozásával kapcsolatos kérdőívet jóval több, mint kétmillióan küldték vissza. Eltérő elnevezéssel, de hasonló tartalommal indította útjára a Tisza Párt a Nemzet Hangja nevű kezdeményezést, amely a kormányhoz hasonló módon igyekszik megvitatni a szavazókkal az aktuális kérdéseket és egyúttal útmutatást is kérni tőlük (emlékezetes módon a legutóbb ennek az lett az eredménye, hogy a tiszás konzultáción résztvevők többsége támogatta Ukrajna uniós csatlakozását). Októberben az ellenzéki párt elindította a Nemzet Hangja második felvonását reagálva a kormány szeptemberben bejelentett, adózással kapcsolatos nemzeti konzultációjára.

A Tisza Párt csatlakozása a Manfred Weber vezette Európai Néppárthoz egyértelmű jelzés politikai orientációjuk tekintetében, cserébe viszont az Európai Uniós vezetők támogatására is számíthat a kormányváltásra irányuló törekvéseiben Magyar Péter, mivel az európai uniós elit érdekében áll, hogy a globalista álláspont belpolitikai vonatkozásban is kifejezésre kerüljön. Manfred Weber az Európai Néppárt valenciai kongresszusán arról számolt be, hogy reményei szerint Magyar Péter leváltja Orbán Viktort és a pártcsalád új arcaként működik majd Magyarországon. Magyar Péter a korábban említett Nemzet Hangja nevű platformon is Ukrajna csatlakozására buzdította követőit, ezzel kifejezve véleményét, amely egybeesik az Európai Néppárt álláspontjával.

Gondolattalanság áll a másolás mögött

Az elmúlt tizenöt év gyakorlatából levonható az a következtetés, hogy a kormány működése követi az egyetlen sikeres stratégiát, amely nemzeti egységben gondolkozik, sikeresen mozgósítja és szervezi saját szavazótáborát és kikéri a magyarok véleményét a legfontosabb ügyekben. Ez felhatalmazást ad a kormány számára, erősíti a társadalommal folytatott párbeszédet, amely biztosítja a hatékony kormányzást és a sikeres közösségszervezést. A Tisza Párt ennek másolásával igyekszik a működőképes stratégiát átültetni saját ellenzéki megmozdulásaiba, és alkalomadtán ígéretlicitálással meghaladni a kormány intézkedéseit.

Az utóbbi években világossá vált, hogy az ellenzéki oldal törekvései nem vezettek eredményre, köszönhetően a megszólítás hiányának, a mozgósítással és a közösség szervezésével kapcsolatos nehézségeknek, a nemzet helyett az országon kívüli hatalmak felé való orientálódásnak, valamint az egymástól eltérő ideológiát képviselő pártok összefogásának. Látható azonban, hogy miközben a Tisza Párt a kormány stratégiáját igyekszik másolni, nem képes és nem is szándékozik levetkőzni az óellenzéktől örökölt szokásgyakorlatot, továbbá szembe kell néznie olyan problémákkal, amelyek a párt szervezetlenségével, strukturálatlanságával, a tapasztalt politikusok és az egyértelmű állásfoglalás, illetve program hiányával, valamint a helyi szervezeteinek gyengeségével függnek össze.

A Tisza Párt tevékenységét tehát inkább az utánkövetési kényszer, mintsem az önálló gondolatok vezérlik.