Az EP-választáson várhatóan megerősödnek a nemzeti erők

  •  
  •  

Az EP-választáson várhatóan megerősödnek a nemzeti alapon álló, migrációellenes erők – vélekedett Deák Dániel politológus, a XXI. Század Intézet vezető elemzője az M1 Szemtől szembe című műsorában.

Azt mondta: eredményes a nemzeti alapon álló gazdaságpolitika, migrációs politika lehet. A nemzetállamok erősítését támogató erők több országban előretörtek, már csak az arányok kérdésesek. A választás után azonban egy kaotikusabb unióra lehet számítani – tette hozzá.
A magyar lakosság uniópárti, csak a jelenlegi vezetéssel elégedetlen. Ezen három hét múlva, a választáson lehet változtatni – mondta Deák Dániel.
Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője szerint rossz irányba tart az unió, ugyanis eredetileg gazdasági érdekek összehangolására jött létre, most azonban a politikai integráció felé próbálják terelni, ami szétverheti a közösséget.

Látványosan érvényesül például a kettős mérce. Franciaország ellen pusztán csak azért nem indul túlzottdeficit-eljárás, mert Franciaország – jegyezte meg a szakember.

(hirado.hu)