Közel a béke: beérik Magyarország kitartásának gyümölcse

Donald Trump győzelmével belátható közelségbe került a tűzszünet Ukrajnában, már az ukrán elnök sem a harcok folytatásával szerezné vissza a megszállt területeket, míg az orosz elnök pozitívan nyilatkozott Trump béketörekvéseiről és meghívta őt Moszkvába tárgyalni – mondta legújabb videóelemzésében Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője kiemelte: Orbán Viktor békepárti álláspontot képvisel a háború kitörése óta és míg korábban teljesen egyedül volt az álláspontjával, most már a nyugati világ egyre inkább ebbe az irányba mozdul, ami a bevándorlási válsághoz hasonlóan a magyar kormányfő igazát igazolja. (tovább…)

Kontroll nélküli mandátumra készül Brüsszel

Változik az Európai Ombudsman személye, mivel lemond pozíciójáról az ír Emily O’Reilly, aki 2013 óta felelős az uniós intézmények hivatali visszásságainak kivizsgálásáért. Két olasz, egy portugál, egy észt, egy holland és egy osztrák–német pályázik a következő európai ombudsmani posztra. Nem véletlen a személyváltás, mivel ismét aktuálissá vált a pozícióhoz tartozó hatáskörök szűkítése. Az új von der Leyen-Bizottság ugyanis minden eddigieknél erőteljesebben törekszik arra, hogy az uniós intézmények számonkérésének minden lehetséges módjától megszabaduljon, O’Reilly működése pedig az elmúlt bő egy évtized során számos igen kellemetlen pillanatot szerzett az Európai Bizottság aktuális vezetése számára a szabálytalan és korrupciós ügyekben. Az Ombudsman hatáskörének szűkülésével Brüsszel az ellenőrzés egyik utolsó, puha eszközét is lerázná magáról, pedig a jogállamiság elveinek betartása, a szabályszerű működés, az elszámoltathatóság kötelezettsége továbbra is vonatkozik az EU működésére. (tovább…)

Magyar Péter betagozódott a globalista elitbe

Míg korábban legalább a látszatra ügyelt, az utóbbi hetekben Magyar Péter egyre világosabban állt ki a globalista politikai oldal mellett: az EP-képviselői ukrán színekbe öltözve tapsolták felállva Zelenszkij ukrán elnök háborúpárti beszédét, ő maga pedig az azonos nemű párok örökbefogadása mellett foglalt állást, míg az európai pártcsaládjuk paktumot kötött a balliberális oldallal az Európai Parlamentben – mondta legújabb videóelemzésében Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője kiemelte: a kiszivárgó hangfelvételek alapján egy olyan politikus képe rajzolódik ki, aki lenézi az embereket és kizárólag a hatalom és a pénz érdekli. (tovább…)

Szűcs Gábor: Trump állítja helyre az amerikai alkotmányosságot

Az Amerikai Egyesült Államokra „a világ első demokráciájaként” is szoktak hivatkozni, azonban az elmúlt években a demokrata párti adminisztráció és a baloldali-liberális sajtó ténykedése okozta anomáliák számos ponton zárójelbe teszik a jogállami működést. Donald Trumpnak talán még soha nem látott ellenszélben kellett megvívnia az elnökválasztási csatát, ahol egyetlen szövetségese az amerikai nép volt. Mindennek következtében nemcsak, hogy (az elektorok számát tekintve) 312–226 arányban megverte a hivatalban lévő alelnököt, de a szavazatok számát (popular vote) tekintve is súlyos vereséget mért Kamala Harrisre. A megválasztott 47. elnök feladata pedig nem kisebb, mint helyreállítani az USA alkotmányos működését úgy, ahogy azt az alapító atyák elképzelték. (tovább…)

Donald Trump beiktatásáig eszkalálnák a háborút

Az elmúlt napokban tovább eszkalálódott a háborús helyzet, ugyanis a békepárti Donald Trump január 20-i beiktatása előtt a háborúpárti politikai erők még egy utolsó próbát tesznek a háborús helyzet fokozására – mondta legújabb videóelemzésében Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője kiemelte: a még hivatalban lévő Joe Biden ennek megfelelően a napokban több, eddig tabunak számító lépést is tett Ukrajna kapcsán, amelyre Oroszország a nukleáris doktrínájuk változtatásával reagált. Több európai országban is figyelmeztetéseket adtak ki, Orbán Viktor is összehívta a védelmi tanácsot. Mindeközben Magyar Péter EP-képviselői látványosan kiálltak a háborúpárti álláspont mellett és ukrán színekbe öltöztek az Európai Parlamentben. (tovább…)

Magyar Péter bemutatta: nem kormányképes erő

Miközben Orbán Viktor Európa összes vezetőjét fogadta Budapesten, az amerikai elnökkel telefonált és a nemzeti érdekeket képviselte a világban, addig Magyar Péter az ex barátnőjével hadakozik, akivel titokban rögzített hangfelvételekkel támadják egymást – emelte ki legújabb videóelemzésében Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője kiemelte: tehát míg Orbán Viktor egy szuverén államférfiként viselkedik, addig Magyar Péter sokkal inkább egy valóságshow celebjeként. Egy ilyen bizonytalan időszakban felértékelődnek a kormányzóképes politikusok. (tovább…)

Jelentősen bővült Magyarország mozgástere

Donald Trump lesz az új amerikai elnök, Olaf Scholz német kancellár balliberális kormánykoalíciója pedig felbomlott. Mindkét esemény jó hír Magyarország számára, hiszen a háborúpárti globalista erők gyengülését és hazánk külpolitikai mozgásterének bővülését eredményezi – mondta legújabb videóelemzésében Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője kiemelte: Donald Trump az elsők között hívta fel megválasztása után az egyik legszorosabb szövetségesének számító Orbán Viktort, akinek emellett az orosz és kínai elnökkel is erős partneri viszonya van, hazánk tehát minden nagyhatalommal jó kapcsolatot ápol. Ugyancsak fontos, hogy hazánk ma tartja történetének eddigi legnagyobb diplomáciai eseményét, amelyre több mint 40 ország vezetője érkezik, köztük az ukrán elnök. (tovább…)

Brüsszel öncélú okokból támadja a magyar szuverenitásvédelmi törvényt

Az Európai Bizottság néhány héttel ezelőtt úgy határozott, hogy keresetet indít az Európai Unió Bíróságán Magyarország ellen, mert úgy véli, hogy a tavaly decemberben elfogadott, nemzeti szuverenitás védelméről szóló törvény uniós jogot sért. Ez a jogszabály több intézkedés mellett létrehozta a „Szuverenitásvédelmi Hivatalt”, amelynek feladata feltárni és vizsgálni azokat a külső érdekeket szolgáló tevékenységeket és szervezeteket, amelyek Magyarország szuverenitását sérthetik vagy veszélyeztethetik, befolyást gyakorolhatnak a választások kimenetelére vagy a választói akaratra. Nem meglepő, hogy a Bizottság politikai akaratának és öncélú érdekeinek az Európai Unió Bírósága előtt kíván érvényt szerezni, amikor a szuverenitásvédelmi törvényt támadja. (tovább…)

Nemzeti konzultáció: az új gazdaságpolitika alapjait üti le

A járvány és a háború gyökeresen megváltoztatta a körülöttünk a világot, amelyhez hozzá kell igazítani a magyar gazdaságpolitikát, hogy ismét érdemi növekedés legyen Magyarországon. Ennek az új magyar gazdaságpolitika a semleges gazdaságpolitika, amely számos újszerű intézkedést tartalmaz. Ahhoz, hogy ezt a politikát sikerre lehessen vinni és a 2010 utáni időszakhoz hasonlóan meg lehessen szilárdítani az alapjait szükség van a nemzeti konzultációra – mondta legújabb videóelemzésében Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője kiemelte: a nemzeti konzultáció eszközével már 2005 óta él a Fidesz, amely annyira sikeressé vált, hogy már ellenzéki pártok, sőt az ellenzéki főpolgármester is lemásolta. (tovább…)