Látószög blog: A szeretet követei

  •  
  •  

Milyen volt a kereszténység a szocializmusban és működött-e az egyház nemzetösszetartó szerepe?

A XXI. század elejére Európa nyugati fele egy olyan posztkeresztény, posztnemzeti, posztnemi, poszttörténelmi korszakba lépett, amely ugyanúgy az identitások újraértelmezésére tesz kísérletet, mint száz évvel korábban a kommunizmus. A kommunista ideológia is új identitást, új típusú szovjet embert ígért, magát az egyetlen, igaz hit letéteményeseként tüntette fel. Hivatkozási alapja a történelmi szükségszerűség volt, amely a marxista tanítást alapul véve azt hirdette, hogy a világ egy egyenes vonalú fejlődési pályát fut be, a fejletlentől a legfejlettebbig, azaz az ősközösségtől a kommunizmusig, ami nem más, mint a megvalósult földi menyország. És miután a szocializmus, amit az oroszok hetven, mi közel fél évszázadig építeni kényszerültünk, a kommunizmus előtti utolsó állomás volt, állításuk szerint karnyújtásnyira voltunk a tökéletes társadalomtól.

A teljes cikk a Látószög blogon olvasható.