Jövőre is folytatódik a szuverenitási küzdelem

A 2020-as év egyértelműen a koronavírus-járványról szólt, de még a pandémia sem tántorította el a Soros-hálózat által is támogatott globalista balliberális köröket attól, hogy támadják a nemzetállami szuverenitásukért kiálló országokat – mondta Deák Dániel évzáró videóelemzésében. A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint ennek lehettünk a szemtanúi az úgynevezett „jogállamisági” mechanizmus kapcsán is, ezzel az eszközzel akarták rávenni Magyarországot egyebek mellett a szuverén bevándorláspolitikájának feladására. Kiemelte, ez a törekvése a baloldalnak nem jött össze, az uniós csúcson a magyar-lengyel álláspont győzött, azonban a balliberális politikai körök újabbnál újabb eszközöket fognak keresni a szuverén magyar politika megtörése érdekében. Hozzátette: a küzdelem tehát 2021-ben tovább folytatódik, az Európai Parlament balliberális többsége máris szembeszállt az Európai Tanácsban született megállapodással, az Európai Bizottság pedig újabb bevándorláspárti elképzeléseket akar ráerőltetni az uniós tagállamokra, amellyel állampolgárságot, így szavazati jogot adna több tízmillió bevándorlónak. (tovább…)

A CEU volt a Soros-birodalom ékköve

Nem meglepő, hogy a Soros-hálózat minden eszközt bevetett a felsőoktatási törvény 2017-es módosításával szemben, hiszen Soros György a közép-európai befolyásszerzésének egyik ékköveként tekintett a Közép-európai Egyetemre – mondta Deák Dániel legújabb videóelemzésében. A XXI. Század Intézet vezető elemzője kiemelte, a Soros Alapítvány vezetői a 90-es évek elején nyíltan beszéltek arról, hogy egy olyan politikai elitet akarnak létrehozni, amely szembeszáll a nacionalizmussal, a nemzeti alapú felfogással. Soros György egyebek mellett a CEU-nak köszönhetően a politika közvetett vagy akár közvetlen befolyásolására nagyszerűen alkalmas kultúra területén kulcspozíciókat szerzett, illetőleg biztosított a „nyílt társadalom” helyi támogatói számára – tette hozzá Deák Dániel. Elmondta, az Európai Unió Bíróságának döntése ellenére nem várható, hogy a Soros-birodalom befolyása ismét növekedésnek indulna Magyarországon. (tovább…)

A szuverenitás erősít

Orbán Viktor a 15. Bledi Stratégiai Fórumon hétfőn arról beszélt, hogy Európa bajban van, nem tud már olyan kulcsszerepet betölteni, mint az Egyesült Államok, vagy Kína. A XXI. Század Intézet vezető elemzője legújabb videóelemzésében ezzel kapcsolatban kiemelte, Európa bajainak egyik fő forrása az euró bevezetése, amelynek következtében az eurózóna tagállamainak GDP-növekedése az elmúlt húsz évben lényegesen alacsonyabb volt, mint az euró bevezetését megelőző húsz évben, így Európa már gazdasági téren is egyre kevésbé tudja felvenni a versenyt riválisaival. Deák Dániel kiemelte, az euró bevezetése történelmi hiba volt és egyáltalán nem gazdasági, hanem egy politikai projekt, amelynek végső célja a föderalista „európai egyesült államok” létrehozása. Hozzátette: jól jelzi az eurózóna válságát, hogy a tagállami vezetők által júliusban elfogadott mentőcsomag lényegében a monetáris unió életben tartását szolgálja. (tovább…)

Egyre erősebb a Nemzetek Európája vízió

Amióta létezik az Európai Unió, folyamatosan zajlik a vita az Európai Egyesült Államok és a Nemzetek Európája víziót támogató tagállamok, politikai erők között. Az európai parlamenti választás eredménye, a csúcsjelölti rendszer bukása és Ursula von der Leyen bizottsági elnökké válása azt jelzi, hogy meggyengültek a föderalisták.

(tovább…)