Nemzetközi versenyelőnyt jelent a patrióta egység

A nemzetközi színtéren zajló átalakulásban és az új jobboldali erőközpont létrejöttében nagy szerepe volt Orbán Viktor miniszterelnöknek, aki a szuverén modell kiépítésében úttörő szerepet vállalt és stabil patrióta közösséget hozott létre. A közelgő országgyűlési választáson szintén azon globalista hatalmat képviselő jelöltekkel néz szembe, akik veszélyeztetik az ország elmúlt 16 évben kiépített nemzeti szuverenitását, geopolitikai pozícióját, partneri kapcsolatait és versenyelőnyét az új világrendben. (tovább…)

Orbán Viktor szövetsége

A globalista médiumok, a külföldről pénzelt hazai sajtó, a brüsszeli technokraták, valamint az éppen aktuális kihívóként viselkedő ellenzéki pártok immár 16 éve töretlenül azt a narratívát építik, hogy Magyarország „különutas külpolitikájából” adódóan elszigetelődött a nemzetközi porondon. Mostanra azonban bebizonyosodott, hogy ezt a párhuzamos valóságépítést az attól való félelem táplálta, hogy a magyar modell más patrióta pártokat is inspirálni fog, ezért azt másolni, adott esetben követni fogják. A magyar modell exportképessége, Orbán Viktor igazodási ponttá, valamint Budapest politikai erőközponttá válása egyaránt arra világítanak rá, hogy a magyar miniszterelnök nem egyedül áll szemben a globalista hálózatok nyomásával, zsarolásával és beavatkozási kísérleteivel. Orbán Viktor nem pusztán Európa politikai gravitációjának átrendeződésében játszik kulcsszerepet, de patrióta szövetségeseivel együtt egy olyan alternatív víziót is kínál Európa jövője szempontjából, amely nyílt kihívást intéz az antidemokratikus útra lépő brüsszeli hatalmi centrummal szemben. Az elmúlt napokban megrendezett két nagyszabású esemény, a CPAC Hungary illetve a Patrióta Nagygyűlés is megerősítették azt, hogy a patrióták formálják a változást, amely magában hordozza a brüsszeli rezsimváltás lehetőségét is. (tovább…)

A magyar kormány nem enged békepárti álláspontjából

Az elmúlt hetek közel-keleti eseményei jól szemléltetik az erőpolitika által kilátásba helyezett új világrend működését. Az iráni helyzetnek köszönhetően egyre több ország sodródik bele a háborúba, amely a lokális és regionális emberi áldozatok, ellátási és infrastrukturális problémák mellett Európára nézve energia-, migrációs- és biztonsági kérdéseket is felvet. Magyarország kormánya békepárti álláspontot képvisel, az ország stabilitása szempontjából pedig kiemelten fontos, hogy a lehetőségekhez mérten mérsékelhetők legyenek a háború okozta globális hatások, kihívások, ezáltal pedig érvényesüljön a békepárti álláspont. (tovább…)

MINDIG PÉNTEK: Jön a Békemenet, fokozódik a tét

Zelenszkij ukrán elnök életveszélyes fenyegetése, a Barátság kőolajvezeték elzárása és a közel-keleti konfliktus miatt növekvő általános európai energiaválság rég nem látott aktualitást ad a március 15-i Békemenetnek.  (tovább…)

Ötpontos Fidesz-előny egy hónappal a választás előtt

Most már tényleg mindenki visszaszámol: harminc nap múlva választás. A legutóbbi kutatásunk óta kiderült, hogy öt párt képes arra, hogy országos listát állítson, és az is kiderült, hogy lehet még intenzívebb a kampány. (tovább…)

Brüsszelnek Ukrajna számít, nem az EU tagországok

Az európai integráció eredeti célja az volt, hogy a kontinensen a hatalmi nyomásgyakorlás és a geopolitikai konfliktusok logikáját felváltsa az intézményi együttműködés és a kölcsönös tisztelet rendszere. Brüsszel az orosz–ukrán háború kapcsán ezt a célt teljes egészében feladta. Miközben Ukrajna politikai nyomásgyakorlással és fenyegető retorikával lép fel Magyarországgal szemben, az Európai Unió döntött: Ukrajna számít és nem a tagállamok. A kialakuló helyzet nem csupán az uniós bővítési politika hitelességét kérdőjelezi meg, hanem közvetlen hatással van Magyarország politikai mozgásterére is. A közelgő választások ugyanis sorsdöntőnek tekinthetőek: képes marad-e Magyarország arra, hogy megőrizze biztonságát és érdekérvényesítő képességét az egyre válságosabb geopolitikai környezetben, vagy hazánkra is az önfeladás vár. (tovább…)

Mérlegen az elmúlt másfél évtized

Az elmúlt 15 év eredményeként egy új korba léptünk, a függetlenség korába. De mit jelent ez a másfél évtized a magyar emberek számára? Hogyan lehet összegezni ezt az eredményes időszakot? Minek köszönhető, hogy Magyarország mára a saját útját tudja járni? Mi kerülhet veszélybe, hogy ha nem folytatódik ez a korszak? Mi a tétje az április 12-i választásnak? (tovább…)

MINDIG PÉNTEK: Bizonytalan világban biztos pont vagyunk

A XXI. Század Intézet Mindig péntek című podcast-sorozat legújabb adásának címe: Bizonytalan világban biztos pont vagyunk. Az intézet munkatársai, Petri Bernadett és Deák Dániel az EU-csúcs, az iráni események és a jövő heti washingtoni Békecsúcs alakuló ülés kapcsán járták körbe, miért biztos pont Magyarország a bizonytalan világban. (tovább…)

MINDIG PÉNTEK: Biztos magyar út a globális átalakulásban

A XXI. Század Intézet Mindig péntek című podcast-sorozata legújabb adásának címe: Biztos magyar út a globális átalakulásban. Az intézet vezető elemzői, Halkó Petra és Deák Dániel a héten létrejött Béketanácsról, az átalakuló világrendről és annak belpolitikai vonatkozásairól beszélgettek. (tovább…)