Az Európai Parlament 2025. május 23-i plenáris szavazásán elfogadta azt az új uniós jogszabálytervezetet, amely egységesítené a harmadik országok beruházásainak ellenőrzését a tagállamokban és újabb hatásköröket adna az Európai Unió kezébe e téren, a tagállami hatáskör rovására. Az új javaslat az Európában tapasztalható geopolitikai feszültségekre hivatkozik, de a valóságban francia és német érdekek és a jól ismert brüsszeli birodalmi törekvések húzódnak meg mögötte. Ráadásul az uniós szintű befektetés-átvilágítás – különösen a döntési jogkörrel kiegészülve – precedenst teremthet arra, hogy a Bizottság más gazdasági területeken is jogosultságot szerezzen (pl. iparpolitika, innovációs támogatások, tőkemozgás), megnyitva ezzel az utat a gazdaságpolitikai föderalizmus előtt – amit a francia államfelfogás történetileg mindig is támogatott, Németország pedig pragmatikusan elfogad, amennyiben úgy látja, hogy gazdasági előnye származhat belőle. Az új szabály az európai szuverenitás védelmére hivatkozik, pedig annak feltétele nem az, hogy az EU elnyomja, hanem éppen, hogy segítse a nemzetállamok szabadságát és önrendelkezését: külső viszonylatban érvényesítse, belső viszonylatban pedig a legmesszebb menőkig tiszteletben tartsa azt.

Petri Bernadett, a XXI. Század Intézet kutatója legújabb elemzésében azt vizsgálta meg, hogyan korlátoznák az uniós szervek – szerződésben rögzített hatásköreiket túllépve – a tagállamok gazdasági szuverenitását.

Uniós határkörtúllépés

A harmadik országból származó beruházásokkal kapcsolatos uniós fellépés kérdése évek óta porondon van Brüsszelben. A korábbi, 2019-es uniós rendelet még meghagyta a tagállamok döntési szabadságát arra vonatkozóan, hogy kívánnak-e, és ha igen, milyen tartalommal befektetés-ellenőrzési mechanizmust létrehozni Az új, 2024-es tervezet azonban, elsősorban az Európai Parlament balliberális többségének nyomására új frontot nyitott a gazdasági szuverenitás elleni brüsszeli támadások területén. A jogszabály teljes egészében felszámolná a tagállamok szabályozási autonómiáját, az eljárásokat ehelyett uniós szinten harmonizálja és minden olyan esetben brüsszeli teljhatalmat biztosít, amikor egy tagállamban valamely harmadik országbeli államilag támogatott szereplő kíván beruházni. Az új rend szerint a Bizottság információgyűjtési és vizsgálati jogkört is kap, és a tagállami engedélyezési döntésbe is beleszólhat. Amennyiben pedig vitás helyzet alakulna ki a tagállam és a Bizottság között egy adott befektetés megítélésében, a végső döntés Brüsszel kezébe kerül.

Nagyjából a migrációs válság 2015-ös kirobbanásáig egyértelműnek számított, hogy nemzetbiztonsági jellegű tagállami ügyekben az Európai Uniónak nincs keresnivalója, mint ahogy azt a Szerződések egyértelműen rögzítik. Az Európai Unió kizárólagos hatásköreit az EUMSZ 3. cikke sorolja fel. Ide tartozik többek között a közös kereskedelempolitika, a vámunió, a versenyszabályozás az egységes piacon, illetve a monetáris politika az eurózóna tagjai számára. Az EUMSZ 207. cikke valóban kimondja, hogy a közös kereskedelempolitika a külső beruházásokkal is foglalkozhat, ám ez csak akkor igaz, ha azok határokon átnyúló kereskedelmi kapcsolatokat érintenek, például tőkeforgalom liberalizációja esetén. A külföldi közvetlen befektetések belső nemzetbiztonsági megítélése egyértelmű nemzetállami hatáskör: az EUMSZ 4. cikke szerint e téren megosztott hatáskör sincs, hanem a tagállamok kizárólagosan illetékesek. A szabály hangsúlyosan védi a „nemzeti biztonság” területét, amely „minden állam alapvető funkciójának” része. Ráadásul a szubszidiaritás elve szerint (EUSZ 5.cikk) az EU csak akkor járhat el olyan területen, amely nem kizárólagos hatásköre, ha „a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani a kitűzött célt”.

A gazdasági önrendelkezés az utolsó nemzetállami védvonal

Az új uniós rendelet elsősorban a belső piac felől igyekszik megindokolni hatáskörét, a tagállamok nemzetgazdaság stratégiai szektoraiban megvalósuló tulajdonszerzés azonban természetesen nem pusztán piaci, hanem elsősorban szuverenitási kérdés. Magyarországon 2018 óta létezik egy védelmi mechanizmust, amely az egyes gazdasági társaságokban való külföldi tulajdonszerzést a nemzetgazdasági miniszter felé történő előzetes bejelentéshez, s bizonyos esetekben jóváhagyáshoz köti. A szabályozás nem ideológiai alapon, hanem reálpolitikai felismerésből született: az állam, mint szuverén nemcsak jogosult, de köteles is tisztában lenni azzal, hogy a legfontosabb gazdasági ágazataiban kik és milyen célból szereznek befolyást, hiszen a tulajdonszerzés nem pusztán pénzügyi befektetés, hanem egyúttal stratégiai erőtér is. Egy vállalat feletti kontroll – legyen az direkt irányítás, vagy információs fölény – alkalmas lehet arra, hogy geopolitikai befolyásszerzést valósítson meg az egész országra nézve, főként olyan ágazatok esetén, amelyek a nemzetbiztonság és a közrend részei, mint például az energetika, hírközlés, közlekedés, honvédelem és a pénzügyek. Az energetikai infrastruktúra fenntartása – a gázvezetékek, áramszolgáltatók, termelőkapacitások – nemcsak gazdasági, hanem politikai, társadalmi értelemben is kritikus jelentőségű. Egy másik állam, vagy ahhoz szorosan kötődő vállalat érdekszférájába kerülve ezek az eszközök egyfajta „belső zsarolási potenciált” hordoznak: működésük, bővítésük, árazásuk révén befolyásolni tudják az adott nemzet gazdasági stabilitását, sőt akár politikai mozgásterét is. Éppen úgy, mint az e területen végrehajtott befektetések uniós ellenőrzése.

Magyarországon kívül huszonnégy európai uniós ország rendelkezik saját nemzeti átvilágítási mechanizmussal. A fennmaradó három tagállam – Bulgária, Ciprus és Horvátország – jelenleg is dolgozik saját nemzeti megoldásának bevezetésén, saját szuverenitásuk elvére alapozva. Éppen ezért az Európai Bizottság legújabb törekvése arra, hogy a beruházás-ellenőrzés terén döntési jogkört nyerjen a tagállamok felett, nemcsak a Szerződésekből levezethető hatáskörmegosztást sérti, hanem aláássa a nemzetállamok azon lehetőségét, hogy gazdasági önrendelkezésüket saját maguk biztosítsák. A helyes irány az lett volna, ha a nemzeti hatáskörök további megerősítését támasztja alá az új jogszabály.

Francia–német tandem és a közös brüsszeli érdekszűrő

Annak ellenére, hogy nem állt rendelkezésre kötelező jogi keret, a Bizottság a múltban is több alkalommal befolyásolni igyekezett a harmadik országból származó befektetéseket – amikor érdekei úgy diktálták. Amikor 2021-ben a magyar kormány bejelentette, hogy a kínai Fudan Egyetem budapesti campusának megvalósítása érdekében infrastrukturális és pénzügyi együttműködést létesít Kínával, mind az Európai Parlament, mind az Európai Bizottság azonnal politikai nyomásgyakorlásba kezdett, pedig a beruházásra magyarországi kivitelezésekben, állami hitelből finanszírozva került volna sor. Ebben az esetben az ügylet végül elmaradt, Görögországban azonban a kínai COSCO Shipping 2016-os, majd 2021-es beruházása a görögországi Pireusz kikötő üzemeltetőjében végbe is ment, s így e kikötő lett a kínai áruimport európai kapuja. Az ügylet miatt az EU Bizottsága, különösen Jean-Claude Juncker elnöksége idején, több fórumon is aggodalmát fejezte ki a kínai állami vállalatok által szerzett befolyás miatt az uniós stratégiai infrastruktúrák felett az akkori görög miniszterelnök, Aléxis Ciprász felé, a kritikák aztán 2019-ben, az európai néppárti Micotákisz hatalomra lépésével elhalkultak. Ismerve a Bizottság politikai hozzáállását, sajnos mi magunk nem számíthatunk ilyen kedvező elbírálásra az idén márciusban, a BYD autógyártó szegedi gyárának megépítése kapcsán indult ügyben. A Bizottság aggodalmát fejezte ki a Huawei vállalat európai 5G hálózatok kiépítésében való részvétele kapcsán is, a brüsszeli állásfoglalás azonban némileg következetlennek tűnik annak fényében, hogy éppen e cég kapcsán keveredett korrupciós botrányba számos néppárti, liberális és szociáldemokrata európai parlamenti képviselő. Mindenesetre az új jogszabály jelentős mozgásteret hoz létre az EU intézmények számára arra vonatkozóan, hogy akadályt gördítsenek az ilyen és ehhez hasonló EU-n kívüli beruházások elé – Németország és Franciaország legnagyobb megelégedésére.

A két ország ugyanis stratégiai érdekének tekinti a harmadik országokból érkező befektetések fokozott ellenőrzését, az új uniós rendelet kifejezetten Párizs és Berlin politikai kezdeményezésére került előtérbe. Franciaország évek óta aktív szószólója az „európai stratégiai autonómia” koncepciójának, amely alatt elvileg Európa, de leginkább saját maga nagyobb külpolitikai, katonai és gazdasági függetlenségének vágyát érti – különösen az Egyesült Államoktól és Kínától. Németország – bár korábban inkább exportorientált nyitottságot képviselt – az orosz–ukrán háború és a kínai technológiai terjeszkedés nyomán sokkal óvatosabbá vált, és fokozatosan közeledik a francia álláspont felé – kivéve, ami az Egyesült Államoktól való távolságtartást illeti. Egy uniós szintű mechanizmustól a két ország azt várja, hogy jogilag és politikailag szilárdabb védőhálót kapjanak a kritikus ágazatok – miközben az uniós keret mögé bújva elkerülhetik a kétoldalú diplomáciai konfliktusokat, pl. Kínával.

A valódi európai szuverenitás letéteményesei a tagállamok

Az Európai Unió gazdasági versenyképessége az elmúlt években egyértelműen lefelé ívelő pályán mozog. A háborús helyzet, az energiaárak ebből eredő meredek emelkedése, a bürokrácia, a korrupció, az Ukrajnával és annak gyorsított csatlakozásával kapcsolatos hatalmas túlköltekezés egyaránt rontják az európai vállalkozások helyzetét. Erre tekintettel különösen aggasztó, hogy az Unió újabb, a harmadik országbeli befektetésekre irányuló korlátozó intézkedésekkel terheli a piacot – mintha az lenne a cél, hogy még tovább gyengítse saját tőkevonzó képességét.

A befektetések közösségi szintű átvilágításának kiterjesztése, a Bizottság közvetlen döntési jogosultságának bevezetése nem csupán jogilag aggályos – hiszen aláássa a tagállami szuverenitás Szerződésekben rögzített elvét –, hanem politikailag is üzenetértékű. Brüsszel alapvetően kérdőjelezi meg a tagállamok stratégiai belátását, vagy pedig, ami még ennél is rosszabb, azért törekszik annak visszaszorítására, mert nem tartja összeegyeztethetőnek az övével. A helyes gyakorlat az lenne, ha továbbra is minden tagállam saját társadalmi, gazdasági és nemzetbiztonsági összefüggésrendszerében ítélhetné meg a hozzá érkező befektetések hasznát és kockázatát és a jelen helyzetre tekintettel éppen, hogy szűkülne az unió beleszólása e téren. Egy egységes mechanizmus nemcsak képtelen egyes tagállamok érdekeit érzékelni és kezelni, de valójában nem is törekszik rá. Jelenleg ugyanis valamennyi centrista és baloldali Európa-program lényege a nemzeti szuverenitás tagadása és visszaszorítása, a tagállamok és érdekeik pedig a szuverén Európa legfőbb akadályaként jelennek meg

Az európai unió vezetői mielőbbi célként hangoztatják, az Európai Néppárt, illetve az attól balra elhelyezkedő politikai pártok stratégiai dokumentumai hosszan taglalják a stratégiai autonómia és az európai szuverenitás fontosságát, eseteit és ennek érdekében az uniós hatáskörök bővítésének feltétlen és sürgős szükségességét. Az európai szuverenitás ezen megközelítése azonban napjaink integrációtörténetének legnagyobb tévedése. Európa geopolitikai előnyét éppen az adja, hogy tagállamai eltérő érdekekkel rendelkeznek.