Deák Dániel: Halálra van ítélve a szivárványkoalíció

Sem a múltbeli baloldali koalíciós kormányok története, sem a jelenlegi ellenzéki viták az önkormányzatokban nem ígérnek sok jót a hatpárti baloldali szivárványkoalícióval kapcsolatban.

A politikai stabilitás az egyik legnagyobb érték ezekben a válságos időkben – hangsúlyozta lapunknak Deák Dániel a Magyar Nemzetnek, aki szerint ezt igazolják az elmúlt év eseményei is. – Magyarország tavaly tavasszal gyorsan reagált a koronavírus megjelenésére, sikerült a járvány folyamán végig garantálni az ország stabilitását, és a gazdasági válságot is megfelelően tudtuk kezelni – hangsúlyozta a szakértő.

A XXI. Század Intézet vezető elemzőjét annak kapcsán kérdezték, hogy a baloldali összefogás nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint egy hatpárti koalíciós kormány megalakítását. Deák Dániel emlékeztetett: a koalíciós kormányok által irányított és politikai instabilitástól szenvedő Belgium vagy Spanyolország a koronavírus megjelenése óta szinte végig a legrosszabb adatokat produkálta a fertőzöttség és halálozás terén is. – Mindez azért van, mert a koalíciós feszültségek és ellentétek miatt nem voltak képesek gyorsan reagálni az eseményekre, a korlátozó intézkedéseket is késve hozták meg tavaly tavasszal – vélekedett az elemző.
Szélsőségek egymás mellett

A politológus emlékeztetett rá, hogy hatpárti kormány még azokban az országokban is ritka, amelyek hozzászoktak a koalíciós kormányzáshoz.

A Benelux államokban vagy például Dániában alakulnak gyakran sokpárti koalíciós kormányok, amelyek nemegyszer instabilak, gyorsan felbomlanak, sőt Belgiumban az is előfordul, hogy évekig nincsen kormánya az országnak – említette a negatív példákat Deák Dániel, majd a szomszédos Szlovákiát irányító négypárti koalíció példájára is felhívta a figyelmet. – Ugyan még egy éve sem jött létre a Matovič-kormány, de már többször majdnem megbukott; várhatóan nem fogja kitölteni a négyéves mandátumát – vélekedett az elemző, aki szerint az ideológiai ellentétek is komoly kihívás elé állítanák az együttműködéssel próbálkozó ellenzéket. – Ritka, hogy a szélsőjobboldal a balliberális pártokkal fogjon össze, és úgy hozzanak létre koalíciós kormányt. Azokban az európai országokban, ahol koalíciós kormányok irányítanak, főként egy politikai oldalon álló pártok működnek együtt – hívta fel rá a figyelmet Deák Dániel.

Deák Dániel teljes nyilatkozata a Magyar Nemzet oldalán olvasható.