Frank Füredi: Nem minden terrorizmus, ami nem tetszik

  •  
  •  

A terrorizmus nem játék. Aki mindenfajta erőszakot terrorizmusnak nevez, tréfát űz belőle.

Bevallom, összerezzennek, valahányszor valaki szemrebbenés nélkül terroristának bélyegez egy csoportot, csak azért, mert nem kedvére való. A szó elértéktelenedésének szemléletes példája, hogy a nőgyűlölő incel-mozgalmat is terroristának szeretnék titulálni. Az incel név két angol szó: az involuntary (akaratlan), illetve a celibate (nőtlen) összevonásából keletkezett. Tagjai a feministákat és általában a nőket teszik felelőssé sanyarú, szexmentes életükért. Némelyikük hevesen lázadozik nemi és kulturális elnyomottsága ellen, mások egyenesen nőket gyilkoltak meg Kanadában és az Egyesült Államokban.

A héten a magát incelnek valló Alek Minassiant, aki 2018-ban mikrobuszával egy torontói utcában belehajtott a járdán összezsúfolódott tömegbe, bűnösnek mondta ki a kanadai bíróság tíz ember megölésében és tizenhat megsebesítésében. Minassiant a nők iránti gyűlölete vezette e szörnyű bűncselekményre. De ez elegendő-e ez ahhoz, hogy egy tömeggyilkost terroristának nevezzünk?

Mindenesetre a kanadai rendőrség hajlik erre a megoldásra. Tavaly terrorizmus miatt indított eljárást egy 17 éves torontói fiú ellen, aki egy masszázsszalonban megölt egy nőt. A rendőrség szerint a fiú szélsőséges incel-felfogásának engedelmeskedve ölt. A Kanadai Királyi Lovasrendőrség – ez a hatóság hivatalos neve – azzal érvelt az ügyben, hogy az incelek mozgalma „ideológiailag motivált erőszakos, szélsőséges”.

A nők elleni gyilkos erőszak eseteit ősidők óta jegyzik a krónikák. Az azonban csak most merült fel, hogy ezeket a súlyos bűncselekményeket „terrorizmusnak” minősítsék. És nemcsak az incelek tetteit nézik manapság ezen a prizmán keresztül. Az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában az erőszak-cselekményekre egyre gyakrabban használják a „belföldi terrorizmus” kifejezést. Az Egyesült Államokban már dolgoznak olyan törvényeken, amelyek a jobboldali aktivisták által elkövetett erőszakos támadásokat terrorcselekménynek minősítenék. Egy neves kommentátor megfogalmazása szerint „tátongó űr van a hatályos törvényben”, nevezetesen az, hogy „hiányzik a belföldi terrorizmust büntető önálló tényállás”.

Az elmúlt években a belföldi terrorizmust célba vevő törvények ügyében indított kampányokat gyakran indokolták azzal, hogy a belföldi terroristák sokkal nagyobb veszélyt jelentenek, mint az iszlamista dzsihadisták. A New York Times jellemző példával szolgált akkor, amikor a következő címet adta cikkének: „A belföldi terroristák megelőzik a dzsihadistákat – új törvény a napirenden”. A cikk olvasója alighanem arra a következtetésre jutott, hogy a dzsihadisták már nem veszélyeztetik oly nagymértékben az Egyesült Államokat. A szerző szakértőket idéz, akik állítják: a fehér felsőbbrendűség nevében fellépő szélsőségesek magasfokú fenyegetést jelentenek, míg az Iszlám Állam, az al-Kaida és a hozzájuk kapcsolódó csoportok viszont alacsony fokút.

Matt Stied is aggálymentes hangon ír a New York Magazine-ban az iszlám terrorizmusról, ugyanis arról számol be, hogy „a belföldi terrorizmus továbbra is nagyobb veszély, mint az iszlamista terrorizmus”. A brit médiában is gyakran találkozni efféle értékeléssel: „az Egyesült Királyságban a szélsőjobboldali terrorizmus veszélye nő a leggyorsabban, jelenti a rendőrség” – olvashatjuk a The Guardianben.

Azok a „félrevezetett” emberek, akiket ennek ellenére mélyebben aggaszt a dzsihadista szellemiségű terrorizmus, mint a szélsőjobboldal tevékenysége, minden bizonnyal megkapják a rasszista vagy az iszlamofób bélyeget. Egy amerikai elemzés „a belföldi terrorizmus fehér arcáról” írva azt állítja, hogy „az iszlamofóbia eltorzítja az amerikai terrorista erőszak jellegét”. Egyértelmű, hogy mi következik ebből a megállapításból: csakis iszlamofób emberek nem veszik észre, mekkora fenyegetést képvisel a fehér felsőbbrendűség híveinek erőszakos fellépése.

Frank Füredi teljes írása a Látószög blogon olvasható.