Gazdasági fókuszú kormányzás várható

A koronavírus-járvány utóhatásai, az energiaválság és az orosz-ukrán háború is komoly gazdasági kihívások elé állítja a világot, amelyet Európában tovább tetéznek a brüsszeli szankciók. Orbán Viktor mai ciklusindító beszéde és a kormányzati struktúra kialakítása is azt jelzi, hogy az új kormány megtartja ugyanazt a nemzeti alapon álló gazdaságpolitikai irányvonalat, ami 2010 után is sikeresen kivezette Magyarországot abból a csődközeli helyzetből, amelybe a 2008-as világválság és az elhibázott baloldali kormányzás juttatta – mondta legújabb videóelemzésében Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője kiemelte: az elmúlt 12 év ezt egyértelműen bizonyítja, hogy Orbán Viktor egy sikeres válságkezelő, Magyarország egy növekedő pályára állt. Hozzátette: holnap publikálják a legfrissebb GDP-adatokat, ami megmutatja, hogy mennyire érintette súlyosan a magyar gazdaságot a szomszédos háború.

Múlt héten látott napvilágot az új kormányzati struktúra, így már látni lehet, hogy milyen fókuszú kormányzásra számíthatunk. Ami szembetűnő, hogy a 11 minisztériumból legalább 6 olyan lesz, amelyik gazdasági területekkel foglalkozik, amiből arra lehet következtetni, hogy kiemelt célja Orbán Viktornak a gazdaság dinamizálása, még ellenállóbbá tétele – hangsúlyozta legújabb videóelemzésében Deák Dániel. Erre azért van szükség az elemző szerint, mert szinte még ki sem heverte a világgazdaság a koronavírus-járvány okozta gazdasági sokkot, az orosz-ukrán háború újabb kihívások elé állította a világot és különösképpen Európát.

A legégetőbb probléma az energiaválság, amelyet tovább súlyosbítanának az olyan Brüsszelben tervezett újabb szankciók, mint például az olaj vagy gázembargó  – részletezte.

A most alakuló ötödik Orbán-kormány ugyanazt az irányvonalat fogja képviselni, mint amit az elmúlt 12 évben is láttunk. Ennek alapja, hogy igyekszik megvédeni a magyar embereket a negatív gazdasági hatásoktól és azokat vonja be a közteherviselésbe, akik rendelkeznek ehhez elegendő többletforrással – mondta az elemző, hozzátéve: a 2010-es kormányváltás után erről szólt a bankadó és a multinacionális cégek megadóztatása is. Kiemelte: akkor nagyon sokan támadták a kormányt az újszerű gazdaságpolitikája miatt, a baloldalon sokan azt mondták, hogy ez gazdasági csődöt eredményez, ugyanakkor az eredmények önmagukért beszélnek: rég nem látott gazdasági növekedés következett be az elmúlt egy évtizedben, a magyar lakosság anyagi helyzete is jelentősen javult, az ország gazdasági mozgástere pedig szélesedett.

A mozgástérbővülés nagyon fontos a mostani brüsszeli viták során is, hiszen komoly nyomás helyezkedik Magyarországra annak érdekében, hogy fogadja el az olaj, majd várhatóan később a gázembargót is Oroszországgal szemben.

Ez romba döntené a magyar gazdaságot, véget vetne a rezsicsökkentésnek és még magasabb inflációt eredményezne. Ugyanakkor annak köszönhetően, hogy egy sikeres szuverenista politizálás van Orbán Viktor mögött, jelen pillanatban sokkal erősebben tudja képviselni a nemzeti érdekeket, amit mi sem példázott jobban, hogy az Európai Bizottság elnöke is Budapestre utazott egy héttel ezelőtt azért, hogy meggyőzze a magyar kormányt – idézte fel Deák Dániel.

Orbán Viktor aláírja a kinevezési okmányokat eskütételét követõen

Az új kormány tagjairól szólva Deák Dániel kiemelte: igen erős annak az összetétele és több olyan nagy név is visszakerült a kormányba, akik korábban már bizonyítottak. Ilyen Navracsics Tibor és Lázár János is, akik fontos szerepet kapnak a most alakuló kormányban. Hozzátette: Navracsics Tibornak lesz a feladata európai uniós források kezelése is, ami Brüsszelben komoly eredményeket hozhat, hiszen a régi-új miniszternek egykori uniós biztosként nagy rutinja van az ilyen helyzetek kezelésében.

Orbán Viktor a mai beszédében az ésszerű rendet és a stabilitást hangsúlyozta, ami arra utalt, hogy ebben a veszélyekkel teli időszakban az ő kormányzása garantálhatja a problémákkal szembeni ellenállást.

Erre minden alapja megvan, hiszen az elmúlt évtizedek krízishelyzeteire is hatékony válaszokat adott, Magyarország gyorsan kilábalt ezekből a nehéz helyzetekből – fogalmazott az elemző. A miniszterelnök ígéretet tett a rezsicsökkentés, a nyugdíjak, a családtámogatások és a teljes foglalkoztatottság megvédésére is, ami azt jelzi, hogy kész stratégiával rendelkezik már a gazdasági helyzet kezelésére.

A miniszterelnök bizakodó volt azzal kapcsolatosan, hogy a magyar gazdaság tovább növekedhet a beruházásoknak köszönhetően, amellyel kapcsolatosan a friss adatok holnap látnak majd napvilágot, a holnapi GDP-adatokból derül majd ki, mennyire érintette erősen a magyar gazdaságot a szomszédos háború. Az energiaválság kapcsán kulcsfontosságú a paksi bővítés és a napelemparkok építése, amelyet a miniszterelnök nemzetstratégiai jelentőségűnek minősített a beszédében. Ez is jól mutatja az elemző szerint, hogy az energiapolitika területén is szuverenista politikát képvisel Orbán Viktor, aki a brüsszeli szinten sem fogad el olyan szankciókat, amelyek alapjaiban sértenék Magyarország létérdekeit.