Globál: Orbán politikája egyezik Trump felfogásával

Donald Trump amerikai elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök is erős kezű vezető, karakteres politikus, ezen kívül folyamatosan egy értékrend és egy bizonyos világnézet mentén hozzák meg döntéseiket, legyen akár szó a keresztény kultúra védelméről, a vallásosságról vagy akár a nemzetről. Erről Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője beszélt a Hír TV Globál című műsorában. A szakértő kiemelte, az Európai Unióban, amikor értékrendek csapnak össze, akkor itt Magyarország képviseli azt az álláspontot, amelyet az Egyesült Államok világszerte képvisel.

Deák Dániel szerint a washingtoni találkozónak kiemelt szerepe van az európai parlamenti választások véghajrájában, ugyanis pár nappal korábban az amerikai külügyminiszter lemondta találkozóját Angela Merkellel.

„A Donald Trump vezette amerikai kormányzatnak a prioritásai megváltoztak Európában, mivel korábban Barack Obama arról beszélt, hogy Angela Merkel a legfontosabb szövetségese. A liberális demokráciát ők közösen akarták védeni.”

– mondta az elemző.

Deák Dániel ismertette, a migráció, a keresztények védelme egy nagyon fontos prioritása Amerikának Közép-Kelet Európában. Elmondta, reálpolitikai szempontból az energetika politikai is fontos célja lehet Trumpnak, itt lehet említeni például a Horvátországban létesítendő gáztározót és annak a gáznak az eljuttatását Magyarországra.

„Az az érdeke Magyarországnak, hogy az országunk sikerében érdekeltek legyenek a nagyhatalmak”

– hivatkozott Orbán Viktor korábbi megszólalására a szakértő.

Emlékeztetett, pár évtizede teljesen kiszolgáltatott volt az ország energetikai tekintetében Oroszországnak, most pedig megnyílik a piac, mert az Egyesült Államok, Oroszország és Kínai is érdekeltek a témában.

A migrációval kapcsolatban Deák Dániel kifejezte, hogy Magyarország és az Egyesült Államok között nagy az együttműködés, hiszen hasonló politikát folytatnak és mindkét vezetőnek a keresztény értékek védelme az elsődleges. Gantner Barnabás műsorvezető kérdésére az elemző elmondta, mindkét vezető erőskezű és karakteres politikus, akik folyamatosan egy bizonyos értékrend és világnézet mentén hozzák meg a döntéseiket.

„Amikor az Egyesült Államok Magyarországgal tárgyal, akkor ők érzékelik, hogy teljesen más felfogás van, más irányvonalat szeretnénk megvalósítani”

– közölte Deák Dániel kiemelve, hogy Barack Obama korábbi amerikai elnök a tárgyalásai alatt a saját liberális értékrendjét kérte számon az európai vezetőkön.

(hirtv.hu)