Látószög blog: Árral szemben

A 90. Ünnepi Könyvhéten megjelent kötet ékes bizonyítéka annak, hogy Békés Márton nem fél hangot adni markáns véleményének.

A szerző olyan témákat is előszeretettel – pontosabban fogalmazva: bátran – vesz elő, ami mások számára megingathatatlan totemoszlopként rögzültek.

„A hazai új jobboldal által célként kitűzött szellemi fordulat […] aligha kivitelezhető. Ehhez ugyanis eszmei viták megnyerésére, értékhierarchiák és reputációs rangsorok átformálására – ehhez pedig koherens, számottevő meggyőző erővel és belső integritással rendelkező intellektuális teljesítményre van szükség.”

Olvashattuk pár hónappal ezelőtt Körösényi András és Mándi Tibor „Miért nem vagyunk »új jobboldaliak«?” címmel írott esszéjükben. Erre (is) cáfolt rá a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatójaként, valamint a Kommentár folyóirat főszerkesztőjeként dolgozó Békés Márton legújabb, „Fordul a szél” címmel megjelent kötete (illetve Schmidt MáriaSzájer JózsefKarácsony AndrásMegadja Gábor vagy éppen Máthé Áron könyve).

Békés legújabb munkája a 2017-es „Gerillaháború – A fegyveres felkelés elmélete és gyakorlata” című tanulmányának a folytatása, melynek alapját a 2017 és 2019 között jobboldali fórumokon (Figyelő, Látószög blog, Kommentár, Mandiner) megjelent írások adják. A 90. Ünnepi Könyvhéten megjelent kötet ékes bizonyítéka annak, hogy a szerző nem fél hangot adni markáns véleményének és olyan témákat is előszeretettel – pontosabban fogalmazva: bátran – vesz elő, ami mások számára megingathatatlan totemoszlopként rögzültek. Legyen szó liberális demokráciáról, hatvannyolcasokról, „civil” szervezetekről, nyílt társadalomról, globalizációról, kultúrharcról, hadviselésről, háborúról és békéről vagy éppen a radikális iszlámról.

A teljes írás a Látószög blogon olvasható.