Nagy Ervin: a Momentum már Gyurcsányékat is előzné

A Fideszből kiábrándult embereket vélhetően nem Gyurcsány Ferencék, hanem a Momentum fogja meggyőzni arról, hogy van nyugati alternatívája ennek a rendszernek – nyilatkozta Fekete-Győr András.

Azt eddig is tudtuk, hogy Macron elnök gyakran megtolja a mozgalom szivárványszínű szekerét; és azt is, hogy előzik az egykorit SZDSZ-t, vagy éppen a Demokratikus Koalíciót, ha a nemzeti érdekek uniós intézményekben való elgáncsolásáról, vagy éppen a határon túl élő magyarok megalázásáról van szó, de azt talán kevésbé vártuk egy generációs párttól, hogy az Orbán-kormány első számú kihívójának tartsa magát. Még akkor sem, ha az utóbbi évben ők voltak a leghangosabb és sokszor a legvulgárisabb kritikusai a rendszernek. Bár valóban optimizmusra ad okot számukra az, hogy nemzetközi liberális hálózatuk kiépítése Franciaország után Romániában is elkezdődött, ha még az ott élő magyar kisebbség kárára is történik; ahogy jól látszik a kutatásokban az is, hogy egyre több fiatal szimpatizál az olimpiát egykor elbuktató mozgalommal. Így az ellenzéki küzdelem vélhetően tényleg a Demokratikus Koalíció és Momentum között fog a jövőben kiéleződni.

Nagy Ervin teljes írását a PestiSrácok.hu oldalon olvashatja.