Deák Dániel: Már nem teflonpolitikus az egyre kínosabb Karácsony

A főpolgármester kampánya kisiklott, aminek hatására ma már nem az a budapesti fiatalok szemében is menő politikus, aki mondjuk a 2019-es önkormányzati választási kampányban volt.

Az elmúlt hetekben kínosabbnál kínosabb jeleneteknek lehetünk szemtanúi Karácsony Gergely háza táján, amelyek közül talán az egyik legérthetetlenebb az volt, amikor reggel fél 8-kor pizsamában, a reggeli kávéja mellől, a konyhájából jelentkezett be egy Facebook-videóban és személy szerint engem, egy politikai elemzőt kezdett el sértegetni. Hiába van Karácsony Gergely körül nagyjából 40 tanácsadó, ezzel a videóval számtalan olyan stratégiai hibát követtek el, ami egy átlag internetező körében még az eddigieknél is kínosabbá teszi a baloldali miniszterelnök-jelöltet.

Azt az érzetet erősíti ugyanis a választókban, hogy Karácsony Gergely finoman szólva sem a munka hőse, hiszen miközben egy átlag magyar már rég a munkahelyén van – vagy legalábbis a munkahelyére tart –, ő még pizsamában, a reggeli kávéját iszogatja a konyhájában. Nem meglepő, hogy a múlt szerdai videójában már ing volt rajta és a reggeli kávé is elmaradt. Szintén hatalmas hiba volt, hogy Karácsony politikusok vagy más miniszterelnök-jelöltek helyett elemzőkkel állt le vitázni, ami azonnal leszállította őt egy lentebbi szintre, innentől kezdve ugyanis bármelyik politikustársa mondhatja azt egy vitakihívás esetén, hogy Karácsony először vitatkozzon az elemzőkollegáival, majd utána esetleg szó lehet másról is. Ez az elhibázott videó nem egyszeri eset,

KARÁCSONY GERGELY KAMPÁNYA, AMELY MÁR TÖBB MINT SZÁZ NAPJA INDULT EL, TELJESSÉGGEL KATASZTROFÁLISRA SIKEREDETT.

A főpolgármester akkor indult el a lejtőn, amikor a brit The Economistnak adott interjúban Orbán Viktor testalkatán élcelődött. A közvélemény rögtön felháborodott Karácsony stílusán, még bocsánatot is kellett kérnie, illetve többen azonnal elkezdték feszegetni, hogy vajon milyen nyelven adta az interjút, hiszen politikai körökben már régóta köztudott volt, hogy egyáltalán nem beszél semmilyen idegen nyelvet. Sok pletyka keringett arról ugyanis, hogy főpolgármesterként, amikor valamelyik külföldi nagykövetség rendezvényére meghívták, a feleségével közösen a háttérben meghúzódva szemlélték az eseményeket, hiszen nem tudott senkivel sem párbeszédbe elegyedni a nyelvtudás hiánya miatt.

Ez az addig csak szűk körben ismert tény azonban az interjú következtében a teljes magyar nyilvánosság számára is ismertté vált, ami komoly léket ütött Karácsony megítélésén. Igaz ugyanis, hogy a magyarok túlnyomó többsége nem beszél tárgyalóképes szinten angolul, de egy miniszterelnöktől vagy miniszterelnök-jelölttől már elvárják, hogy rendelkezzen ezzel a képességgel. A választók ugyanis nem saját magukat vagy magukhoz hasonló embert akarnak látni vezetőként, hanem egy olyat, akiről elhiszik: rendelkezik olyan képességekkel, rendelkezik olyan tudással, ami alkalmassá teszi őt arra, hogy egy több milliós nemzetet vezessen hosszú éveken át. Ennek megfelelően az ókorban sem a kevés tudással rendelkező vagy még tapasztalatlan embereket tették vezető pozícióba, hanem főként a nagytudású, tapasztalt embereket. Ennek egyik intézménye volt például a vének tanácsa is.

Ettől a ponttól indult el az a hazugságspirál, amiből még mind a mai napig nem tudott kitörni Karácsony Gergely. Először is azt állította, hogy van nyelvvizsgája. Rövid időn belül azonban kiderült, hogy csak egy lektorátusi vizsgája van, államilag elismert nyelvvizsgával nem rendelkezik. A diploma megszerzéséhez azonban államilag elismert nyelvvizsga szükséges, ahogyan a PhD-képzéshez is. Ebből fakadóan számtalan olyan kérdés merült fel, amire a főpolgármester mind a mai napig nem adott egyértelmű választ, ami a korábbi teflonpolitikus (akiről minden botrány lepattan és nincs hatással a népszerűségére) imázsát elkoptatta és rögtön elkezdett zuhanni a népszerűsége.

Dorosz Dávid segítségével – aki hosszú ideig az Amerikai Egyesült Államokban élt, ahol az online kampánytechnikákat sajátította el – szemmel láthatóan egy Facebook-kommunikációra alapozó választási kampányt alakítottak ki Karácsonynak. A főpolgármester így szinte alig van az emberek között, televíziós szerepléseket is viszonylag keveset vállal, hiszen neki az online kommunikáció áll a legjobban. Ez a technológia azonban nem elegendő ahhoz, hogy valaki mindenkihez szóljon, magyarra lefordítva: a Facebook nagyon fontossá vált egy kampány során, de nem minden, továbbra is hatalmas szükség van a hagyományos jelenlétre. Ez nagyon hiányzik Karácsony kampányából, míg például Dobrev Klára vagy Jakab Péter esetében meg van. Nem véletlen, hogy ők elhúztak a népszerűségi listákon a baloldal korábbi nagy favoritja, Karácsony Gergely előtt.

Deák Dániel teljes írása a Látószög blogon olvasható.