Krízisexport Európába?

  •  
  •  

A tálib hatalomátvétel nemcsak Afganisztánra nézve járhat súlyos következményekkel, de megrengetheti egész Közép-Ázsia és középtávon Európa biztonságát is. Nem véletlen, hogy a posztszovjet államok már hónapok óta igyekeznek lépéseket tenni az amerikaiak afganisztáni kivonulásából fakadó veszélyek elhárítására. Ezek egyike a fokozódó terrorfenyegetettség, a másik pedig a 2015–16-oshoz hasonló migrációs hullám, amely a folyamatosan aktív balkáni és mediterrán útvonalak mellett egy új, posztszovjet térségen átívelő szakasszal bővítheti az illegális bevándorlás Európai Unió felé irányuló útját. Az EU számára is kockázatot jelenthet, hogy több posztszovjet országgal is feszültté vált a Nyugat viszonya, más országokat pedig súlyos belső konfliktusok terhelnek.

A XXI. Század Intézet elemzése a posztszovjet térségben az elkövetkező hónapokban várható válsággócokról, és azok biztonságpolitikai következményeiről nyújt körképet.

Óvatos közeledés, készenlétben álló hadseregek

A közép-ázsiai országok számára sem a Talibán, sem általában az iszlamista terrorizmus nem ismeretlen jelenség. A muszlim többségű, de alapvetően szekuláris államokban évek óta küzdenek a vallási alapú szélsőségek terjedése ellen, az öt volt szovjet tagállam számos polgára csatlakozott különféle nemzetközi terrorszervezetekhez. 1990-es években pedig több közép-ázsiai ország is támogatást nyújtott a tálibok ellen küzdő Északi Szövetségnek, amelynek soraiban számos tádzsik, üzbég és türkmén harcos is volt, a 2000-es évek elején pedig Kirgizisztán, Üzbegisztán és Tádzsikisztán is infrastrukturális támogatást nyújtott az amerikaiak és szövetségeseik afganisztáni inváziójához.

Miután nyilvánvalóvá vált, hogy az amerikaiak elhagyják Afganisztánt és az ország vélhetően a tálibok kezére kerül, a térségben érintett volt szovjet államok, azaz elsősorban Oroszország, valamint az Afganisztánnal határos Türkmenisztán, Üzbegisztán és Tádzsikisztán nagyjából hasonló politikát kezdtek folytatni. Mivel a tálibok elleni küzdelem terhét – a korábbi szovjet invázió és az amerikai megszállás kudarcának tapasztalataira építve – természetesen nem kívánták vállalni, a terrorfenyegetettség csökkentése érdekében tárgyalni kezdtek a Talibán nemzetközi elismertségre törekvő vezetőivel, és azokkal több magas szintű egyeztetést folytattak, annak ellenére, hogy maga a mozgalom a legtöbb országban be van tiltva és terrorszervezetként van számon tartva. Ugyanakkor megkezdődött a felkészülés az amerikai kivonulást követő várható kaotikus állapotokra is.

Ennek egyik legfőbb eredménye a katonai együttműködés kiterjesztése volt egyrészről Oroszország, másrészről pedig Tádzsikisztán és Üzbegisztán között.

Tádzsikisztán a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének tagjaként eddig is Oroszország katonai szövetségese volt, Üzbegisztán azonban 2012-ben kilépett a szövetségből és éveken keresztül semleges politikát folytatott, és távol tartva magát a moszkvai vezetésű integrációs projektektől, saját regionális státuszának bővítésére törekedett. Idén április végén azonban az afganisztáni fejlemények hatására Taskent változtatott álláspontján, és katonai stratégiai partnerségi megállapodást kötött Oroszországgal a 2021–2025 közötti időszakra vonatkozóan. Ugyanekkor Tádzsikisztán és Oroszország közös légvédelem kialakítását jelentette be.

Oroszország növelte katonai jelenlétét a térségben, augusztusban pedig több hadgyakorlatot is tartottak az afgán határ közelében. Augusztus 5-én mintegy 2500 orosz, üzbég és tádzsik katona vett részt közös gyakorlaton a határmenti övezetben, augusztus 27-én pedig némiképp jelzésértékűen a Tádzsikisztánban állomásozó orosz katonák a gyakorlat során egy nagy kaliberű géppuskával felszerelt pickup terepjárót tettek ártalmatlanná, amely a gyakorlat forgatókönyve szerint egy illegális fegyveres alakulat kötelékébe tartozott.

Ezek a lépések a tálibok irányában az utóbbi hónapokban mutatott közeledést is hivatottak ellensúlyozni. A nyugati államokkal ellentétben a posztszovjet államok nem evakuálták diplomatáikat az országból. Zamir Kabulov, az afgán ügyekért felelős orosz elnöki megbízott és a külügyminisztérium osztályvezetője Kabul elestét követően egyenesen úgy nyilatkozott, hogy a tálibok tárgyalóképesebbek az amerikaiak által pártolt bukott kormánynál, de a türkmén külügy is azt nyilatkozta, hogy tartják a kapcsolatot a Talibánnal, együttműködnek a határőrizet során és az afganisztáni helyzet mielőbbi normalizálódásában érdekeltek. A semlegességét továbbra is őrző Türkmenisztán álláspontjához hozzájárul az is, hogy a tálibok kinyilvánították érdekeltségüket a türkmén gázlelőhelyektől Afganisztánon és Pakisztánon át Indiába irányuló TAPI gázvezeték megépítésében. Ehhez azonban az afgán helyzet konszolidációjára és a biztonság helyreállítására lenne szükség.

Terrorfenyegetettség és migrációs nyomás

A helyzet normalizálódása azonban még várhatóan messze van, ahogy azt a Kabulban az elmúlt napokban bekövetkezett, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet helyi szárnya által végrehajtott támadások is bizonyítják. A határkonfliktusokon túl így a posztszovjet államok attól is tarthatnak az afganisztáni változások után, hogy az ország egyrészt ismét a nemzetközi terroristák menedékévé válhat, másrészt pedig a tálibok sikere más radikális mozgalmakat is inspirálhat.

Ennek fényében értékelhető az a néhány nappal ezelőtti hír is, miszerint az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) Moszkvában és Oroszország más régióiban összesen harmincegy terroristát tartóztatott le, akik a Katibat al-Tavhid val-Dzsihad nevű terrorszervezet tagjai voltak. Ez a szervezet főleg üzbég származású harcosokból állt, 2013–14 körül alakult, és tagjai részt vettek a Szíria északi részén folyó harcokban is a Dzsabhat al-Nuszra szövetségeseiként.

A terrorfenyegetettséget növelheti az Afganisztán felől meginduló migrációs hullám is, hiszen a nyugati evakuációk során kiderült: a kimenekített személyek közé radikális iszlamistaként számontartott személyek is bekerülhetnek.

A környező országokban már jelenleg is többmillió afgán menekült tartózkodik, a tálib hatalomátvételt követően pedig a közép-ázsiai országok felé irányuló elvándorlás növekedésére is számítani lehet. Tádzsikisztán bejelentette, hogy kész akár százezer menekült ideiglenes befogadására is, azonban ehhez nemzetközi segítséget kér. Üzbegisztán és Türkmenisztán nem jeleztek hasonló szándékot, területükre azonban így is számos afgán katona érkezett, a fejvesztett menekülés során Üzbegisztán légterében még egy kisebb incidensre is sor került, amely során egy afgán repülőgép lezuhant, a két országot összekötő hídon pedig elhagyott katonai eszközök sokaságát lehetett találni.

Az illegális migráció azonban vélhetően nem áll meg a szomszédos országoknál, és erre a problémára már Vlagyimir Putyin orosz elnök is felhívta a figyelmet. Putyin elmondta: nem akarják, hogy menekülteknek álcázva terroristák érkezzenek Oroszországba, és felhívta a figyelmet arra, hogy mivel Türkmenisztán kivételével az érintett országokból vízummentesen el lehet jutni Oroszországba, a határt pedig a legtöbb helyen nem őrzik kellően szigorúan, akár szamárháton is át lehet utazni ezeken az országokon.

Feszült viszony nehezíti az együttműködést

A menekültek és migránsok fő célja azonban nem valamelyik közép-ázsiai ország, és nem is Oroszország; a hazájukkal szomszédos országokat is elhagyók többsége az Európai Unió területére akar eljutni, így az újabb migrációs hullám az EU országai számára is kockázatot jelent. Szembetűnő, hogy a 2015–16-os állásponthoz képest jelentősen változott az európai vezetők egy részének hozzáállása, és idén már jóval körültekintőbben állnának a bevándorlás kérdéséhez, nem üdvözlik olyan lelkesen a tömeges migrációt.

A határőrizet problémájához azonban nem járul hozzá, hogy az Európai Uniónak és általában a Nyugatnak több érintett országgal is feszült a viszonya.

A közép-ázsiai biztonság garantálása az Egyesült Államok kivonulása után Oroszország és Kína bevonása nélkül nehezen elképzelhető, azonban jelenleg sokkal közvetlenebbül csapódik le az EU tagállamain az immár egy éve tartó ellenségeskedés a minszki vezetéssel szemben. Belarusz egyrészről, a balti államok és Lengyelország másrészről kölcsönösen vádolják egymást hibrid háborúval, amelynek a balti államok szerint a migráció, Minszk szerint pedig a külföldről finanszírozott destabilizáció az eszköze. Varsó, Vilnius és Riga szerint a belarusz hatóságok nemhogy nem akadályozzák, de egyenesen segítik az illegális bevándorlók bejutását. A migrációs tendenciák növekedése ahhoz vezetett, hogy előbb Litvánia, majd Lettország, végül pedig Lengyelország is úgy döntött: kerítéssel védi meg határait az illegálisan érkezőktől, bár hozzá kell tenni, hogy a jelenlegi számok még mindig jóval alulmúlják a balkáni és mediterrán útvonalakon érkezők számát.

Ugyanakkor az afganisztáni helyzettel és a posztszovjet határok fentebb említett könnyű átjárhatóságával számolva vélhetően tartósan fennmarad és akár növekedhet a migrációs krízis ezen a határszakaszon is, főképp, hogy a belarusz kormányzattal való viszony rendezésére jelenleg nem nincs kilátás. Minszk a maga részéről azt állítja, mivel az EU államai meg akarják fojtani az országot, annak nem kötelessége megvédeni szomszédai határait, és ha ezek az országok Szvjatlana Cihanovszkaját tartják államfőnek, kérjenek segítséget tőle.

Politikai kríziskockázatok

A posztszovjet országokban az afganisztáni helyzeten túl is számos válsággócot találhatunk, amelyek szintén nem járulnak hozzá a térség stabilitásához és biztonságához. Bár a belarusz zavargásokat követően a helyzet az országban némiképp stabilizálódott, fennáll a veszélye, hogy Oroszországban is hasonló forgatókönyvvel próbálkoznak a helyi rendszerrel szembeni ellenzék tagjai. Igaz, a moszkvai vezetés megelőzve az eseményeket, igyekezett szétverni a rendszeren kívüliek Alekszej Navalnij vezette hálózatát, és megpróbál kiiktatni minden radikalizmusra hajlamos elemet a politikai életből.

Azonban a Kreml így is kénytelen azzal számolni, hogy kívülről próbálnak beavatkozni a választások kimenetelébe, a rendszerkritikus hálózatok felszámolása miatt elsősorban a szavazás nemzetközi legitimitásának aláásásával.

Ősszel politikai destabilizációra kerülhet sor Ukrajnában és Grúziában is. Előbbi országban ennek oka az ország kilátástalan gazdasági helyzete és a megélhetési költségek növekedése miatt növekvő protesthangulaton túl Volodimir Zelenszkij elnök hatalomkoncentrációs törekvése lehet. Zelenszkij ugyanis harcot hirdetett az országban rendkívüli befolyással bíró – és az elnök hatalomrakerüléséhez is hozzájáruló – oligarchákkal szemben, ellenzéki vezetők és sajtótermékek sora ellen hozott a bíróságot megkerülő szankciókat, de újabban a nacionalista szervezetekkel, sőt a nyugati államokkal szemben is egyre gyakrabban üt meg barátságtalan hangnemet. Mindehhez pedig hozzájárul még a kelet-ukrajnai konfliktus évek óta tartó megoldatlansága, amely, mint áprilisban is látható volt, könnyen az eszkaláció szélére sodorhatja az ukrán–orosz viszonyt.

Grúziában a 2019 nyara óta húzódó politikai válság újabb felvonására kerülhet sor, miután a kormánypárt felmondta az ellenzékkel kötött megállapodást, amely szerint amennyiben az őszi önkormányzati választásokon a kormánypárt nem ér el legalább 43 százalékos eredményt, előrehozott parlamenti választásokra kerül sor. A kormányzó Grúz Álom párt egyezségből való kilépésének hírére rögtön lemondott mandátumáról a legnagyobb ellenzéki párt, a megegyezéshez egyébként hivatalosan nem csatlakozó Egyesült Nemzeti Mozgalom vezetője, Nika Melia, aki a főváros polgármesteri címéért indul majd ősszel. Melia a 2019-es és 2020-as tiltakozások egyik fő arca és vezetője is volt, így az önkormányzati választások után könnyen lehet, hogy az ellenzéki pártok vereségük esetén ismét megpróbálják valamilyen módon szabotálni a kormányzat működését. A 2020-as októberi választásokat követően az ellenzéki képviselők többsége fél éven keresztül nem vette fel mandátumát, akadályozva ezáltal a parlament működését, mivel választási csalásokkal vádolták a kormánypártot.

További kockázatot jelenthetnek a térségben az említetteken túl a Kirgizisztán és Tádzsikisztán közötti határvillongások, amelyek a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetén belüli együttműködést áshatják alá, valamint a továbbra is feszült örmény–azeri viszony, amely a tavalyi karabahi konfliktus után most a két ország közvetlen határán zajló demarkációs viták miatt éleződhet ki.

Mozgalmas ősz várható

A volt Szovjetunió államaiban tehát számos válságlehetőséget tartogat az ősz, amelyek közt a hibrid háború, a hagyományos határkonfliktusok, az újabb keletű terrorfenyegetettség, a belpolitikai zavarkeltés és az illegális migráció egyaránt megtalálható. Ezek elcsendesítését pedig gyakran a nyugati országok destabilizációs törekvései is akadályozzák – ennek hatása azonban, mint azt Afganisztán vagy Belarusz esetében is láthattuk, gyakran magán a nyugati szövetségi rendszeren ütnek vissza.