Megtartotta éves értékelő beszédét Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. Hetedik alkalommal hallhattuk tőle a hagyományos, az Európai Unió állapotáról szóló beszédet az Európai Parlament előtt, megszólalásában azonban minden eddiginél jobbra értékelte eddigi teljesítményét és minden eddiginél grandiózusabb ígéreteket tett az új időszakra vonatkozóan. Von der Leyen továbbra is kiállt a háború folytatása és Ukrajna finanszírozása mellett, emellett pedig úgy értékelte, hogy az Európai Unióban összességében minden rendben van a legfontosabb ügyek, az energiával kapcsolatos kérdések, a migráció és a gazdasági teljesítmény terén. Egy válságban lévő politikus válságbeszédét hallhattuk, amelynek középpontjában valójában von der Leyen saját hatalmának megtartása áll, elsősorban kritikusai háttérbe szorítása által. Éppen ezért sürgős teendőt csak olyan területeken talált, mint az amerikai NGO finanszírozás átvétele, a tagállami vétó leépítése és a jogállamisági eszközök megerősítése, kiterjesztése. Eközben a felmérések szerint az európaiak kétharmada kudarcnak tartja a von der Leyen bizottság működését és ugyanilyen arányban támogatnák a Bizottság elnökének lemondását.
Petri Bernadett, a XXI. Század Intézet kutatója elemzésében bemutatja Ursula von der Leyen 2025. évi évértékelő beszédét és annak hatásait.
Az éves bizottsági évértékelő a be nem tartott ígéretekről szól
Az Európai Unió „State of the Union” (SOTEU) évértékelő beszéde évente ismétlődő gyakorlat. Immáron tizenöt esztendeje az Európai Bizottság elnöke minden ősszel kiáll az Európai Parlament elé, értékeli saját teljesítményét és felvázolja a következő év terveit. Az évről évre ismétlődő felszólalást a Lisszaboni Szerződés és az Európai Parlament és a Bizottság között első ízben 2010-ben megkötött keretmegállapodás emelte be a gyakorlatba és tette véglegesen az éves parlamenti naptár részévé. A beszédet minden alkalommal egy plenáris vita követi, majd egy „letter of intent” egy levél formájában megfogalmazott szándéknyilatkozat zárja, az Európai Parlament elnökének és az aktuális Tanácsi Elnökségnek címezve. E dokumentum a következő év jogalkotási–politikai menetrendjét vázolja és a Bizottság éves munkaprogramjának alapját képezi.
Az első hivatalos évértékelőt 2010. szeptember 7-én José Manuel Barroso mondta el, a pénzügyi–gazdasági válság közepén. A beszéd válságkezelő üzenetet hordozott: a pénzügyi-gazdasági krízisben a Bizottság elnöke már akkor is a szokásos módon a “több Európától” remélte az Európai Unió sorsának jobbra fordulását: kihirdette, hogy csak erősebb közös kormányzással lehet kilábalni a válságból. Két esztendővel később aztán annak szükségességét is kinyilvánította, hogy az EU a nemzetek föderációjává váljon, akár új alapszerződés megkötése árán is. Új alapszerződés persze nem született, a tagállamok azóta sem adtak biankó felhatalmazást a központosításra.
Az elmúlt tizenöt évben a mindenkori bizottsági elnök évértékelője a következmények nélküli ígérgetés és a föderalista nagyotmondás színterévé vált.
2015-ben Jean-Claude Juncker a migrációs helyzet és a dublini reform gyors rendezését ígérte, az európai migrációs politika azonban ehhez képest tíz éve látványos kudarc. 2016-ban ingyen wifit ígért minden európai település számára, ezt egy rövidke program követte, amelyben alig 8 ezer település részesült. 2017-ben szintén ő ígért bankuniót, uniós pénzügyminisztert, sőt a Bizottság és a Tanács elnöki posztjának összevonását is bejelentette. Ezt követte 2018-ban az “európai szuverenitás órájának” meghirdetése, egy bejelentés a stratégiai autonómiáról, amelynek mibenlétéről az európai vezetőknek máig nem sikerült megállapodni, és talán olyan távol sosem állt még tőle az Európai Unió, mint az azóta eltelt években. Majd következtek Ursula von der Leyen évértékelő ígéretei: a számos kudarcot magában hordozó Európai Zöld Megállapodást a hozzáférhető, megfizethető és átlátható COVID vakcinabeszerzés ígérete követte, az energiaválság leküzdése, kis-és középvállalatok adminisztratív terheinek 25%-os csökkentése, amelynek éppen az ellenkezőjét láthatjuk. A szimbólumnak szánt, de hamar a feledés homályába merült hárommilliárd fa ültetése, amelyből a számláló szerint négy év alatt 1% teljesült. A fokozatosan növekvő versenyképesség állandó ígérete, amit sosem látott gazdasági lejtmenet követett.
Évek óta állandó téma a külügyi vétó megszüntetése, a háború folytatása, Ukrajna támogatása, újabban pedig annak uniós tagsága.
Válságkommunikáció a hatalom megtartásáért
Ursula von der Leyen mai évértékelője címe: Az ígérettől a haladásig. Ennek ellenére nem egy vezetői számvetést hallhatunk, hanem egy válságban lévő politikus válságkommunikációját. Von der Leyen politikai támogatása ugyanis látványosan roskadozik: a nyári bizalmatlansági indítványt ugyan kihúzta, de ősszel két újabb politikai támadással kell szembenéznie. A Patrióták Európáért (PfE) frakció saját indítványt készít – és 85 képviselőjével önállóan is teljesíti a benyújtási küszöböt –, miközben a baloldal (The Left) külön eljárást indít, amelyhez már most zöld és liberális képviselők is csatlakoznak. A baloldal a gázai ügyben mutatott tétlenséget és a Mercosur-alkut támadja, több politikus az Egyesült Államokkal kötött vámmegállapodás miatt emlegeti a Bizottság elnökének alkalmatlanságát, míg a Patrióták többek között arra hivatkoznak, hogy
nem hajlandók tovább asszisztálni egy olyan Bizottsághoz, amely elbukott a béke terén, tíz éve képtelen rendet tenni a migrációban, gazdasági kérdésekben pedig csak újabbnál újabb szlogeneket gyárt.
A Bizottság megbuktatásához kétharmados többség kell, ami nehéz cél, ennek ellenére von der Leyen a két oldal közé szorulva kénytelen küzdeni azért, hogy megtartsa az őt támogató politikusok bázisának legalább egy részét. Éppen ezért von der Leyen elnök ismét nagyszabású célokat sorolt, miközben következetesen elkerülte azt a kérdést, amelytől hiteles lehetne éves megszólalásának eme formája: mi teljesült az elmúlt évek ígéreteiből, és mi nem.
Energiaügyekben a Bizottság elnöke következetesen kitart az orosz fosszilis energiahordozókról való gyors leválás mellett, mintha az Európát ért 2022-es ár- és ellátási sokk meg sem történt volna. Pedig a gazdasági valóság egyértelműen megmutatja: az energiaintenzív ágazatok versenyképessége gyengült, a háztartások és vállalkozások tartalékai fogytak. Versenyképesség terén szintén változatlan a kép, pedig a magyar elnökség során a budapesti nyilatkozat formájában az Európai Bizottság egy évvel ezelőtt világos feladatlistát kapott. A vállalkozásoknak ígért könnyítések abban a hat egyszerűsítési csomagban merülnek ki, amelyek eredményeként évi 8 milliárd euró adminisztratív tehercsökkentést ígér az elnök. A valóságban ez annyit jelent, hogy az elkövetkező négy évben a Bizottság hajlandó visszavonni azoknak a hátrányos előírásoknak egy részét, amit az előző négy évben vezetett be és azt tekinti eredménynek, ha 2030-ra az európai vállalkozások visszajuthatnak oda, ahol 2022-ben voltak. Jelentős forrásbővítésre több okból sincs lehetőség: a háború és Ukrajna finanszírozása továbbra is elsődleges prioritás, illetve a USAID megszűnésével támogatás híján maradt balliberális NGO-k és média támogatását is az Európai Bizottság kívánja magára vállalni. Utóbbi is jelentős összeget jelent, hiszen az európai szervezetek nagyjából 7 milliárd dollárnyi támogatástól estek el a USAID megszűnésével, ami a teljes EU költségvetésének közel 5%-a.
Sokatmondó, hogy a bevándorláspolitika terén a Bizottság elnöke méltatta és egységesen kedvezőnek nevezte azt a Migrációs Paktumot, amelynek kapcsán öt ország – hazánk mellett Dánia, Lenygelország, Szlovákia és Csehország – előre jelezte, hogy azt nem, vagy csak fenntartásokkal kívánja alkalmazni és felszólított a következetes végrehajtásra. A visszatérítések és a határvédelem terén kész lépéseket tenni, például növelni az erre fordított költségeket, az e téren való elköteleződést azonban tavaly sem követték érdemi tettek.
A bővítéspolitika kapcsán is világos a Bizottság célja: Ukrajna mielőbbi belépése a közös piacba. Az elnök ehhez – mintegy kiegyensúlyozásként – néhány nyugat-balkáni országot is odasorolt, amelyek valóban alkalmasak az uniós tagságra is, de éppen a lényeget hagyja figyelmen kívül: az érdem és teljesítmény alapú bővítéspolitikát és a Szerződéseket.
Az Ukrajna- kérdésben leginkább érintett és ezért rendszeresen az utcára vonuló európai gazdákról azonban nem esett szó.
Jogi eszközök a visszavágásra: jogállamiság és a vétójog megvonása
A politikai támadásokat szokás szerint jogi úton kezelni kívánó bizottsági elnök e téren tett kijelentései közül a jogállamisági eljárások megerősítése és kiterjesztése mellett a külügyi vétó felszámolása jelenti talán a legsúlyosabb javaslatot.
Az egyetértést igénylő eljárás minősített többségi szintre való leszállításának többféle jogi módja van, melyek közül a legalapvetőbb, ugyanakkor a legnehezebb az alapszerződés egyhangú módosítása. Ez előtt számos akadály áll, hiszen míg a szerződésmódosításról szóló tárgyalások megkezdéséhez 27 tagállam közül 14 egyszerű többsége szükséges, a jogilag kötelező érvényű megállapodáshoz valamennyi uniós tagországnak kell egyetértésre jutnia majd ratifikálnia a döntést, az ehhez szükséges népszavazások pedig jelentős kockázatot hordoznak magukban az eljárás kimenetelével kapcsolatban, gondoljunk csak az alkotmányszerződés elutasításához vezető referendumok esetére Hollandiában és Franciaországban 2005-ben. További lehetőség az 1999-ben az Amszterdami Szerződés elfogadásával bevezetett konstruktív tartózkodás, amit jelenleg is alkalmazhatnának a tagállamok, ha lenne ilyen szándékuk, de nem teszik, hiszen a nemzeti érdekvédelem végső eszközéről, a vétóról egyetlen ország se mond le szívesen önként. Uniós hátsó kapus megoldás a EU kereskedelempolitikai hatásköreinek jogszabályi bővítése, amelyre számos példa akad. Az úgynevezett passerelle-klauzula pedig, melynek keretében az Európai Tanácsnak egyhangúsággal joga van hozzájárulni, hogy a minősített többségi szavazást vezessék be kül- és biztonságpolitikai ügyekben, ugyanabba az akadályba ütközik, mint maga a szerződésmódosítás: valamennyi tagország egyetértése szükséges hozzá. Jól látjuk tehát, hogy
egyféle módon lehetséges megfosztani az egyet nem értő országokat a külügyi vétó jogától, ha kiszorítja őket a Bizottság az erről szóló döntéshozatalból, erre pedig kiváló eszközként kínálkozik a jogállamisági eljárás.
Ki Európa főnöke?
Eközben az európaiak jelentős része megalázónak tartja az EU és az Egyesült Államok között nyáron megkötött vámegyezményt, és bizalmi válság alakult ki az Európai Bizottságot, különösen annak elnökét, Ursula von der Leyent illetően, mint az a Cluster17 által 2025 szeptemberében készített Európai Közvélemény-barométeréből kiderül. A legnagyobb veszteseknek az európai vállalatokat tartják (42 százalék), és 68 százalék negatívan ítéli meg az amerikai fegyvervásárlási kötelezettséget is.Az Európai Bizottság és annak elnöke, Ursula von der Leyen iránti bizalom jelentősen megingott a felmérés szerint. A válaszadók 75 százaléka szerint Von der Leyen rosszul védte az unió érdekeit a tárgyalásokon, 72 százalék nem bízik benne, ha gazdasági ügyekről van szó, és 60 százalék támogatná a lemondását.
Márpedig a választók akaratát és elvárásait nem lehet tartósan háttérbe szorítani sem nemzeti, sem pedig európai szinten.
A tavalyi európai választásokon hiába szavaztak az európai emberek a változásra, a korábbi brüsszeli vezetők az állampolgárok akarata ellenében akarják tovább kormányozni a közösséget. A választásokat követően a csúcsvezető pozíciók elosztásáról szóló nagykoalíciós hatalmi paktum a választások után összeomló európai liberálisok bevonásával, de a győztes szuverenitáspártiak kiszorítása mellett sérti a demokrácia elvét. Az Európai Parlamentben kialakult politikai arányok ellenére alkalmazott „cordon sanitaire” a patrióta felfogást vallók távoltartása érdekében a jogállamiság elvének durva megsértése. z újraéledő illegális migrációval és az uniós költségvetéssel kapcsolatos ellentétek jól mutatják, hogy a korábbi status quo, amelyre a föderalista európai jövőkép épül, a továbbiakban nem fenntartható.
Az európai patrióták feladata pedig az, hogy szembeállítsák az állampolgárok érdekét, a nemzet erejét, a józan ész és a változtatás hatalmát a megmerevedett, életidegen, működésében a status quo védelmezésére korlátozódó, ám arra is alig képes kincstári felfogással, amit von der Leyen beszédében képviselt.
Hiába tesz úgy, Ursula von der Leyen nem Európa főnöke. Európa főnökének ugyanis csak az állampolgárok tekinthetők, akik most azt várják el, hogy az Európai Unió változtasson eddigi politikáján és térjen vissza a béke, a rend és a jólét útjára.
