Frank Füredi: Az (át)nevelés győzelme az oktatás felett

  •  
  •  

2020-ban ezt is megértük. A kultúrharc woke (éber) bajnokai a gyermekintézményekre is kiterjesztették hadjáratukat.

A gyerekeket szerte az angol-amerikai világban arra okítják, hogy a fehér privilégium a mindennapi élet kétségbevonhatatlan része. Ezt a propagandát sulykolják a tanítási segédanyagokat ajánló honlapok, melyekből azt tudható meg, hogy a fehér bőrű gyermekek öntudatlan előítéletekben szenvednek, fekete bőrű társaik pedig rendszerszintű rasszizmus áldozatai.

Bármily furcsa is, a woke-pedagógia élcsapatát a legkiváltságosabb gyermekeket oktató elitiskolák alkotják. A Dalton Schoolba New York előkelőinek is a krémje járatja gyermekeit. Nos, a Dalton tantestülete nemrégiben nyolc oldalas rasszizmus-ellenes kiáltványt bocsátott ki. Ebben azt követelik az iskolától, hogy teljes munkaidőben 12 sokszínűség-felelőst alkalmazzon, továbbá számos pszichológust is, hogy segítséget nyújtsanak a „faji alapú traumatikus stressz-szel küzdő” gyermekeknek. A sokszínűség-felelősök feladata minden bizonnyal az lenne, hogy felügyeljék, mi folyik az osztálytermekben és gondoskodjanak róla, hogy a gyermekek mindig megkapják a napi woke tananyag-adagjukat.

A brit uralkodó osztálya első számú iskolája, az Eton College gyors ütemben válik a woke-ság bástyájává. Igaz, nem alkalmaz 12 főállású sokszínűség-felelőst, kárpótlásul azonban számos olyan intézmény szolgálatait veszi igénybe, mint a „Nemiség-oktatás Iskolájáét” és „A Jó Srácok Kezdeményezését”, amelyek aztán felvilágosítják az Eton növendékeit a heteronormativitás veszedelmeiről. A heteronormativitás, vagyis az az eképzelés, hogy a heteroszexualitás a kulturális norma, a „Nemiség-oktatás Iskolája” szemében afféle kulturális bűnnek számít. Az iskola olyan foglalkozást ajánl, amely az „interszekcionális, queer-befogadó” ideológiát hivatott terjeszteni a gyermekek körében, mivelhogy a domináns kultúra félrevezető hatása alatt állnak. Egy maroknyi Eton-szülő aggályainak adott hangot, hogy 13 éves gyermekeiknek „kreatív foglalkozást” ajánlanak a pornográfiáról, vagy hogy miután az egyik tanuló részt vett a „mérgező férfiasságról” szóló foglalkozáson, azt a kérdést tette fel, vajon rendjén van-e, ha valaki fiú és szereti a rögbit.

Ha pedig az identitáskultúra a Daltont és Etont is meg tudta hódítani, ki csodálkozhatna azon, ha ez iskolarendszer-szerte egyre inkább intézményesül? Kaliforniában számos iskola felvette a tantervébe a „kritikai etnikumtudomány” tantárgyat. Ezzel arra kívánják ösztönözni a gyerekeket, hogy „bírálják a történelmi birodalom-építést és összefüggését a fehér felsőbbrendűséggel, a rasszizmussal, valamint a hatalom és az elnyomás más formáival”. Ez a tantárgy tudatosan építi az áldozatiság-identitást és a különféle etnikai csoportok közötti kulturális különbségeket hangsúlyozza. Azelőtt az iskolák azt tekintették feladatuknak, hogy a nemzeti közösség összetartó érzését fejlesszék a fiatalokban. Az identitásközpontú tantervek viszont egészen mást célt szolgálnak: a faji, etnikai és kulturális különbségekre helyezik a hangsúlyt. Akár tudatosan, akár akaratlanul teszik, az eredmény ugyanaz: a sokszínűség erőltetése nem azt fogja erősíteni, ami a gyerekekben közös, hanem azt, ami megkülönbözteti őket egymástól. Az iskolák valaha azon voltak, hogy továbbadják közösségük kulturális értékeit és elődeik örökségének tiszteletére tanították a gyerekeket. Korunkban sok oktató azt tekinti feladatának, hogy eltávolítsa a gyerekeket közösségük értékeitől és kulturális örökségétől. Azt tanítják, mi a baj a kultúrával, amelybe születtek. Ezt erősítette meg vezető brit pedagógusok egy csoportja múlt novemberben, amikor elvetették a pedagógiai módszereiket érő bírálatokat. Úgy fogalmaztak, hogy „az ellentmondás, a sokszínűség és a kritika a demokrácia éltető vére”. Más szóval az oktatás fő célja, hogy elidegenítse a gyermekeket a társadalomban uralkodó normáktól, és ellentmondásra buzdítsa őket velük szemben.

Frank Füredi teljes írása a Látószög blogon olvasható.