Gulyás Gergely: Ez a harc már a végső?

  •  
  •  

Hosszú ideje a magukat progresszívnek nevező erők szabják meg, hogy mi az, ami elfogadható és mi az, ami nem – mondta Gulyás Gergely a XXI. Század Intézet konferenciáján.

Tisztelt Főigazgató Asszony! Tisztelt Házelnök Asszony! Miniszter Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Valóban előre elnézést kell kérnem, mert nem a most majd általam elmondottak következményei miatt és elől menekülök el, hanem a parlamentben a kormánynak az európai uniós csúcstalálkozóra mandátumot adó országgyűlési határozat vitája kezdődik meg, és miután a Házelnök Úr tartja az expozét, ezért egyrészt illik, hogy a kormányképviselet is biztosított legyen, másfelől pedig ez azt is mutatja, hogy a most elhangzó előadásom az erősség szempontjából a mai napon elhangzó beszédek közül legfeljebb csak ezüstérmes lehet. De az, hogy az ember egy versenyben biztosan veszíteni fog, nem ok arra, hogy ne szálljon be a versenybe. Ezért ennek előrebocsátásával szeretném az „Ez a harc már a végső?” – kérdőjellel a végén – című vitaindítót megtartani.

Douglas Murray brit konzervatív író néhány héttel ezelőtti írásában arról értekezett, hogy a csatorna túloldalán ő és mások évek óta figyelmeztetnek arra, hogy a hosszú évtizedekkel ezelőtt indult kultúrharcban a nyugati konzervatívok egyértelműen vesztésre állnak. Murray-ék hiába figyelmeztettek, hogy az egyetemeken fokozatosan megjelenő liberális véleményterror előbb-utóbb a campusok falain kívül is megjelenik majd és szép lassan a mindennapok részévé válik. Hiába figyelmeztettek, hogy a ’68-as nemzedék nem véletlenül leselkedik az oktatás és a nevelés átalakítására, nem véletlenül érez hajlamot a nyelv átírására és nem véletlenül tekint az iskolákra – különösen az egyetemekre – egyfajta kísérleti laboratóriumként, ahol a társadalmi – az általuk vélelmezett társadalmi – igazságtalanságok kiirtását tűzték ki célul. Nem véletlen az sem, hogy a globalista liberális ideológia terjesztésével, a nemzeti identitás lebontásával kezdték, és egy olyan kultúripar kiépítésével folytatták, amelyben a legfontosabb pontokon jelentős részesedésük van. Ők uralják a könyvkiadók, a mozgóképkultúra, a reklámipar legnagyobb területét. Ezek mind azok a területek, amelyek a mindennapi gondolkodást befolyásolni képesek, és hosszú ideje az önmagukat progresszívnek nevező erők szabják meg, hogy mi az, ami elfogadható, és mi az, ami nem.

Georges Pompidou későbbi francia elnök még miniszterelnökként mondta 1968-ban, hogy semmi nem maradhat úgy, mint régen. És valóban, ’68 után minden megváltozott. A ’68-as generáció úgy érezte: ők az erkölcs és a norma, és ehhez kell igazodnia mindenkinek. Ez az érzés pedig azóta sem változott meg, azzal egészült ki, hogy aki mást gondol, azt rögtön meg is bélyegzik. Ez már nem csupán azokat lehetetleníti el, akik felszólalnak a közéletben, a kultúrában a liberális túlhatalom ellen, hanem azokat is lassan, akik hallgatni merészelnek. Már a hallgatás is belegyezéssé vált a közéletben.

A legfrissebb megjelenése ennek az elmebajnak a BLM nevű mozgalom, amely nemcsak az államhatalom létét kérdőjelezi meg, hanem olyannyira rasszista, hogy azokat is megbélyegzi, akik azt mondják, hogy minden élet számít és nem a BLM jelmondata jegyében gondolkodnak a világról. Az ő szemükben nem elegendő gyűlölni a rasszizmust, azt is el kell ismerni, hogy ha az ember történetesen fehér bőrűnek születik, akkor bűnrészes mindabban, ami a történelem során valaha történt. Félreértés ne essék, minden jóérzésű ember felháborodik a rendőri brutalitáson. Erre nincs mentség – mi tudjuk a legjobban –, hiszen 2006-ban a baloldali kormányzás alatt mi tapasztaltuk meg, hogy milyen az, amikor a gyülekezés alkotmányos alapjogát rendőri terrorral próbálja tönkretenni és megakadályozni a hatalom. Ez azonban nem lehet indok arra, hogy eltöröljük a múltat és újraszabjuk a jelent. Jól emlékszünk még az Internacionálé szövegére. Ne legyenek kétségeink: a célok nem változtak azóta sem. Ami nyugaton ma a szellemi térben manifesztálódik, azt korábban csupán lázálmokban lehetett előre jelezni. A többség ennek köszönhetően válhat másodrendű állampolgárrá saját hazájában.

Gulyás Gergely teljes beszéde a Látószög blogon olvasható.