Multinacionális cégek érdekeit képviseli a zöldbaloldal

  •  
  •  

Miközben a klímaváltozás folyamata a migráció mellett kétségtelenül uralja az évek közbeszédét, a progresszív erők gyakran vádolják azzal a konzervatív tábort, hogy az nem foglalkozik kellőképp a globális klímaváltozással. Ezzel szemben az igazság az, hogy a jobboldali zöldpolitika évszázados hagyománnyal rendelkezik, a természet védelme és megőrzése az egyik legrégebbi konzervatív értéknek számít. Mindezt jól példázza az Orbán-kormány klímapolitikája, amely az elmúlt években eszközölt intézkedéseinek köszönhetően mára uniós szinten is példamutatónak számít. Ezzel szemben a zöld köpenybe bújtatott baloldali pártok általában saját céljaik megvalósítására használják a klímavédelem kérdését, aminek árát a családokkal fizettetnék meg a kibocsátásért leginkább felelős nagyvállalatok helyett.

A XXI. Század Intézet elemzésében a baloldal átlagembereket megsarcolni kívánó „zöldpolitikai”  gyakorlatát, és a több százéves hagyománnyal rendelkező konzervatív zöldpolitikát vesszük górcső alá, felhívva a figyelmet azokra az alapvető különbségekre, amelyek a mai napig meghatározzák a két oldal ezzel kapcsolatos intézkedéseit.

A zöld konzervativizmus hagyományai

Az utóbbi években egyre több olyan kritika hangzott el a balliberális pártok és mozgalmak részéről, miszerint a politikai jobboldal nem foglalkozik kellő mértékben a klímaváltozással és annak hatásaival.

A zöldpolitikának azonban hosszú időre visszanyúló hagyománya van a konzervatívok körében. A bennünket körülvevő környezet és természet védelme már több mint száz éve központi kérdésként szerepel az európai konzervatívok politikájában.

Edmund Burke, a modern brit konzervatív politika egyik megteremtője például a társadalmat már a 18. században az élők, és a még meg nem születettek egyfajta partnerségeként írta le, felhívva a figyelmet arra, hogy a ma élőknek kötelessége, hogy felelősségteljesen gondoskodjanak az utódaik jövőjéről.

Az ezzel kapcsolatos törekvések a további években is folytatódtak, amelynek eredményeként 1978-ban már a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) is hangsúlyozta a programjában az egyén felelősségét a környezetvédelem terén, az 1982-ben felálló, Helmut Kohl által vezetett kormány pedig az ország történetében először hozott létre önálló környezetvédelmi szaktárcát. Ezzel párhuzamosan az Egyesült Királyságban is a konzervatívok váltak a környezetvédelem élharcosává, aminek részeként a Thatcher-kabinet szigorú törvényi szabályozásokkal igyekezett megalapozni az általuk meghozott környezetvédelmi intézkedéseket, későbbi utóda, Theresa May pedig 2018-ban jelentett be egy 25 évre szóló környezetvédelmi tervet, aminek szerves részét képezi az egyéni felelősségvállalás erősítése. Emellett a 2020-ban elhunyt Sir Roger Scruton, angol konzervatív filozófus gondolkodásának is meghatározó eleme volt az ökológiai gondolkodás, amiről Zöld filozófia címmel könyvet is írt.

A környezet és természetvédelem azonban a világ más tájain élő jobboldaliak, köztük az amerikai konzervatívok gondolkodásának is régóta szerves részét képezi. Ezt bizonyítja, hogy már a republikánus Theodore Roosevelt, az Egyesült Államok 26. elnöke is kiemelt figyelmet fordított a természettel kialakított harmonikus kapcsolatokra, amelynek részeként megduplázta a nemzeti parkok számát az országban, illetve az ő elnöksége alatt került elfogadásra az Antiquities Act is, ami minden olyan természeti kincset és tájegységet szövetségi védelem alá helyezett, ami valamilyen közösség számára szimbolikus értékkel rendelkezett. A munkáját a későbbi konzervatívok is folytatták, a szintén republikánus elnök, Richard Nixon nevéhez fűződik például az Amerikai Környezetvédelmi Hivatal (United States Environmental Protection Agency, EPA) 1970-es megalapítása. Ide sorolhatjuk azonban Ronald Reagan-t is, aki több beszédében is hangsúlyozta a konzervatívok azon kötelességét, hogy jobb állapotban adják át a környezetüket a következő generációknak, mint ahogyan azt kapták, míg utóda, a szintén republikánus George H. W. Bush nevéhez szintén több környezetvédelmi intézkedés fűződik.

Magyarország tekintetében ugyancsak fontos kiemelni a természetvédelem és természeti nevelés konzervatív kormányzati alakjait. Ide sorolhatjuk többek között Darányi Ignácot, Apponyi Albertet és Klebelsberg Kunot, valamint az eszme népszerűsítéséhez hozzájáruló, és ezáltal a közgondolkodást is befolyásoló olyan írókat, mint Orczy Lőrincet, Fekete Istvánt vagy Kittenberger Kálmánt is.

Látható tehát, hogy a bennünket körülvevő környezet és természet védelme világszerte már régóta meghatározó eleme a konzervatív gondolkodásnak. Alapvető különbség rejlik azonban a több százéves múltú konzervatív, és az „újhullámos” baloldali zöldpolitika között. Míg a konzervatív természetvédelmi gondolat a közösségeken, az ösztönzésen és a környezetért való felelősségvállaláson alapszik és a nemzetállamok szintjén igyekszik meghozni a természetvédelmi szabályozásokat, addig a baloldali zöldpolitika ettől eltérően, a szupranacionális eszközökben látja a probléma megoldásának kulcsát.

Míg tehát a konzervatív zöldpolitika lokális szinten, a problémát annak gyökerénél igyekszik felszámolni, a baloldali zöldek sokkal inkább apokaliptikus jóslatokkal és látszatcselekvésekkel igyekeznek megoldást találni a problémára.

A baloldali „zöldpolitika” valódi arca

A zöldpolitika konzervatív hagyományai ellenére azonban az elmúlt években egyre inkább az vált jellemzővé, hogy a balliberális pártok és mozgalmak rendre baloldali törekvésként igyekeznek láttatni a klímaváltozás elleni küzdelmet, mintegy kisajátítva ezzel a zöldpolitika fogalmát. Az általuk javasoltak azonban többnyire csupán olyan látszatcselekvések, amelyek a valódi probléma megoldása helyett, mindössze egy részleges, politikailag jól eladható megoldást kínálnak. Ennek eredményeként mára a természetpusztulással kapcsolatos diskurzusban szinte totális uralomra tett szert a gazdasági szemlélet, amely materiális szemszögből kíván olyan dolgokat beárazni, mint a biodiverzitás elvesztése vagy az egyes fajok kihalása. A helyzetet súlyosbítja, hogy az említett pártokat és mozgalmakat több esetben is azok a szervezetek és vállalatok támogatják, amelyek a leginkább felelősek a klímaváltozásért, elérve ezzel, hogy a pártok által javasolt megoldások során ők ne szenvedjenek nagyobb vagyonvesztést.

Példának okáért miközben a német Szövetség ’90/Zöldek (Bündnis 90/Die Grünen) párt az élharcos szerepében tetszeleg a klímaváltozás elleni küzdelemben, több olyan multinacionális cég anyagi támogatását is elfogadta az elmúlt évek kampányidőszakai során, amelyek jelentős környezetszennyező hatással bírnak. Jó példa erre a 2017-es kampány, amely során fém- és villamos ipari cégek átszámolva több mint 58 millió forinttal, míg a német DVAG pénzügyi tanácsadó cég és a Munich RE társaság együttesen több mint 20 millió forinttal támogatták a pártot. De jelentős támogatásban részesült a párt többek között a Daimler AG multinacionális járműgyártó vállalattól (14 millió Ft), az Allianz Biztosítótársaságtól (10 millió Ft), és a Dr. Oetker-től is (7,5 millió Ft), emellett pedig Németország második legnagyobb vegyipari vállalata, az Evonik Industries, és a német Vegyipari Szövetség is összesen közel 17 millió forinttal támogatta a Zöldeket.

Hasonló számokat láthatunk azonban a 2021-es kampány során is. Annak ellenére, hogy az elmúlt években a McMaster Egyetem és a Royal Society kutatása is alátámasztotta, hogy a gyógyszerészeti iparág jelentős mértékben hozzájárul a klímaváltozáshoz és a környezetszennyezéshez, a német zöldek több mint 173 millió forintnyi adományt fogadtak el Antonis Schwarztól, a világ 50 legértékesebb gyógyszergyárának listáján szereplő Schwarz gyógyszertár örökösétől.

De nem Németország az egyetlen, ahol a zöldbaloldal és a multinacionális vállalatok között szoros együttműködés figyelhető meg. 2018-ban például az európai liberálisokat és progresszíveket – köztük a magyar Momentumot – összefogó ALDE-pártcsalád átszámolva közel 38,5 millió forint támogatást kapott nyolc multinacionális cégtől. Ezek közül érdemes kiemelni a génmódosított élelmiszereket előállító Monsantót, valamint a környezetszennyező permetezőanyagokat előállító svájci Syngenta vállalatot, de a lobbisták között megtalálható volt a Disney, az Uber és a Google is.

Míg a balliberális zöldpártok rendre a környezetszennyezés elleni fellépés élharcosaiként tetszelegnek, jellemzően épp azoktól a vállalatoktól kapják a támogatásaik nagy részét, amelyek a leginkább felelősek a klímaváltozásért.

Magyar álláspont: a szennyező fizessen

Mindezek tükrében nem meglepő, hogy az említett pártok nem az őket támogató cégekkel, hanem az átlagemberekkel akarják megfizettetni a klímaváltozás elleni harc árát. Jól példázza ezt az Európai Unió legújabb „klímavédelmi” csomagja, aminek célja az uniós országok karbonsemlegességének elérése 2050-re. Ennek részeként, a károsanyagok csökkentése érdekében bevezetett kibocsátás-kereskedelmi rendszer (ETS) keretén belül az üvegházhatású gáz-kibocsátóknak CO2-kvótákat kellene vásárolniuk, amivel motiválhatók lennének annak csökkentésére. A Bizottság jelenlegi terve szerint azonban mindezt az ipari vállalatok mellett a tagállamok lakosságára is kiterjesztenék, ami jelentős áremelkedést eredményezne az egyes háztartásokban.

Noha a klímaváltozás elleni küzdelemben a legtöbb tagállam egyetért, a csomag kivitelezésének módjával kapcsolatban az elmúlt hónapokban több vita is kialakult az EU-ban. Ennek keretén belül, miután a közép-európai államok egységesen elvetik a tagállamok állampolgárainak megadóztatását, ismételten szembe kerültek azokkal a balliberális és zöld erőkkel, amelyek ideologikus cselekvési tervekben látják a megoldást. Példaként lehet említeni a benzin- és dízelmotorok betiltására tett erőfeszítéseiket, ami ma már szinte az összes európai zöld párt kampányígéretei között megtalálható, miközben a legalább tízszer nagyobb károsanyag kibocsátással rendelkező luxus tengerjáró hajók korlátozása, vagy épp betiltása egyáltalán nem szerepel a zöldbaloldal tervei között.

A kérdéssel kapcsolatban május végén az állam- és kormányfők találkozóján Orbán Viktor is leszögezte, hogy a klímaváltozás elleni harc árát a legnagyobb széndioxid kibocsátó vállalatoknak, és nem az átlagembereknek kell megfizetniük, hiszen egyrészt nem lehet elvárni, hogy az energetikai szempontból kevésbé fejlett országok polgárai azonos részt fizessenek a teljes számlából, másrészt a kormányfő szerint az is elfogadhatatlan, hogy a magyar családok fizessék meg a multicégek termelése során keletkezett kárt.

A brüsszeli indítvány így nem csak a magyar kormány, hanem a magyar emberek érdekeit is sérti.

A jellemzően a közép-európai országok álláspontja azonban a „szennyező fizet” elvével is összhangban van, amely nemcsak alapvető nemzetközi norma, hanem az uniós intézményrendszer által megszabott szabályok irányelve is. Az irányelv kimondja, hogy „a környezeti kárt okozó vállalat felelős az okozott kárért, aminek meg kell tennie a szükséges megelőző vagy felszámolási intézkedéseket, és viselnie kell az ezzel kapcsolatos költségeket.” Az unió által is kodifikált törvény tehát végsősoron a magyar kormány álláspontját támasztja alá.

Példamutató: Magyarország

A konzervatív Orbán-kormány klímapolitikája több éve példamutatónak számít. Az ország elkötelezettségét a klímaváltozás elleni küzdelemben azok a gazdasági fejlesztések is jól mutatják, amelyek a magyar gazdaság 2030-ra történő digitalizálását tűzték ki célul. Ennek elérésében minden eddiginél hangsúlyosabb szerepet kap majd a zöldenergia, aminek fontos szerep jut majd a következő évek agrár- és vidékfejlesztési stratégiájában is. A kormány 2010 után emellett a rendszerváltoztatás után létrehozott Környezetvédelmi bizottságot is kibővítette, amit Fenntartható fejlődés bizottsága néven, újabb hatáskörökkel és új szemlélettel ruházott fel. Ennek részeként az új bizottság a környezet-és természetvédelmi ügyek mellett immár éppúgy foglalkozik a fenntartható tájhasználattal, a természeti erőforrásokkal való gazdálkodás kérdéskörével, sőt az országban tapasztalható szegénység kérdéseivel is.

Mindemellett 2020-ban a magyar kormány egy 30 milliárd forint értékű zöldkötvénykibocsátásba is kezdett, valamint törvénybe foglalta a 2050-es károsanyag kibocsátáscsökkentési célokat is. Ezek alapján, a jelenlegi várakozások szerint Magyarország már 2030-ra túlteljesítheti a közlekedés, az épületenergetika, a hulladékgazdálkodás és a mezőgazdaság területén megszabott emissziós céljait, a Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv létrehozásával pedig hazánk természeti kincseinek megőrzése mellett, olyan klímabarát gazdaság létrehozása kezdődött meg, amelynek keretein belül a magyar kormány betiltotta az egyszer használatos műanyagokat, átalakította a hulladékgazdálkodás rendszerét és létrehozta a hulladékgazdálkodási hatóságot is. Emellett a kormány azt is vállalta, hogy 2030-ra a hazai villamos energia termelésének mintegy 90 százalékát szén-dioxid-kibocsátástól mentes technológiák fogják biztosítani.

Érdemes továbbá kiemelni Magyarország mintaadó szerepét a nyugat-balkáni térségben is. A 2019-ben létrehozott Nyugat-Balkáni Zöld Központ Nonprofit Kft. segítségével hazánk vezető szerepre tett szert a nyugat-balkáni országok éghajlatvédelmi fejlesztéseiben, amelynek segítségével a térség országainak zöldgazdasági, energia-, és klímapolitikai kezdeményezései sikeresebbek lehetnek.

Ezáltal Magyarország nemcsak a térség zöld átalakulását segíti elő a párizsi egyezménnyel összhangban, hanem a régiós országok uniós integrációjának felgyorsításához is hozzájárul.

Biró András – Matyi Tamás