Nagy Ervin: Mi lesz Soros után?

  •  
  •  

George Soros tudatosan készül arra az időre, amikor ő már nem lesz.

Elmúlt kilencven, mostanában számos alkalommal beszélt arról, hogy túl öregnek érzi magát, ám szeretne a „filozófiai” gondolatain és a pénzen kívül valami olyan örökséget hagyni maga után, ami „jobbá teszi a világot”. A múlandóság tudata, amivel saját bevallása szerint már 1979-ben – amikor politikai mozgalmat indított – küzdött és szembenézett, mindig is ösztönzőleg hatott életére. Ahogy vallja: becsvágyó, már-már messianisztikus öntudatából eredő gyarlósága, javíthatatlan idealizmusa és ateizmusa miatt az átlagnál is talán jobban. Ezért kezdett bele a politikai filantrópiába, ezért létesített alapítványi hálózatot és ezért alapított egyetemet Budapesten. Utóbbit tartja életműve ékkővének. Akár egy élő és fejlődő bálvány, amihez a világ minden részéről elzarándokolnak azok az ifjak, akik úgy térnek majd vissza saját mikroközösségeikbe, hogy készek a nyílt társadalom egyetemes eszméjét profán misszionáriusként terjeszteni. De mi lesz, ha ő már nem lesz?

Veszélyes dolog a messiás-tudat a politikában. Ha az emberiség mögött hagyott elmúlt évezredre tekintünk (de még inkább a 20. századra), akkor nem szükséges ezt bizonygatnunk. A történelem változik, az emberi termeszét állandó marad, még akkor is, ha manapság vannak, akik mesterséges konstrukciókkal akarják átszabni testi-lelki, biológiai-közösségi létezésünk alappilléreit. Soros azonban kiválasztottnak érzi magát és nem csupán úgy, mint sikeres befektető. Olyan filozófus akart mindig is lenni, kinek elméletében legfontosabb cél egy eszme gyakorlati alkalmazása, illetve – ahogy ő fogalmazz – próba-szerencse alapján való megmérettetése, majd önkritika útján való progresszív újratervezése. És természetesen az anyagi világban való tényleges megvalósulása. Ezt az utat kész anyagilag is támogatni.

Így, ha ő már nem lesz, a nyílt társadalom eszméje iránti elkötelezett alapítványi hálózat és oktatási intézmény akkor is lesz. Mert ő maga vallási buzgalommal hisz abban, hogy ha a körülöttünk lévő világot erőszakkal átalakítjuk, a nemzeti közösségek helyén szabad és kritikus individuumokból álló globális társadalmat építünk, akkor ő úgy vonul be az általa is befolyásolt történelem narratívájába, mint az az ember, kinek gondolatai változtatták meg a régi és elmaradott világot. Akinek szobrokat fognak majd állítani a nyugati félteke legtöbb metropoliszában. (Nincs okunk kétkedni abban, hogy lesz erre példa!)

George Soros ugyanígy hitt abban még az 1980-as években, hogy Közép- és Kelet-Európát át kell formálni, a kommunizmus szellemét ki kell űzni; a szocialista, zárt társadalmakat le kell bontani. Ezért cselekedett a térségben úgy ahogy, ami – valljuk meg őszintén – akkor nekünk, magyaroknak is részben üdvös volt. Lebontani az embertelen diktatúrát az akkori szabadságra vágyó nemzedék számára olyan fontos volt, mint a fojtogatás alatt fulladozónak a tiszta levegő. Ám, ahogy Soros már 1992-ben utalt rá, számára ez a változás „kevés” volt, a demokrácia számára ugyanis nem cél, hanem eszköz a nyílt társadalom eszméjének megvalósítására. Prágában, miután erről Soros óvatlan módon először nyíltan is beszélt, Václav Klaus „megrémült” a felkínált jövőképtől, majd „szocialistának” bélyegezte, végül elűzte kampuszát az országból. Klaus tévedett, hisz Soros nem szocialista, ám minden másban igaza volt.

Nagy Ervin teljes írása a Látószög blogon olvasható.