Nem biztos Karácsony főpolgármesteri széke

Tovább csökkent a baloldal támogatottsága még az ellenzékhez köthető Medián kutatása szerint is, a lakosság hangulata pedig folyamatosan javul, mindeközben a baloldal még az indulás mikéntjéről sem állapodott meg, sőt egyre több ellenzéki jelölt jelenik meg Karácsony Gergellyel szemben. Összefoglalva tehát egyre romlik a baloldal és különösen Karácsony Gergely helyzete – mondta legújabb videóelemzésében Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője kiemelte: Karácsony Gergely esélyeit tovább rontja a járatritkítás és a legújabb korrupciós ügy, ami a Lánchíd felújítása körül robbant ki. Hozzátette, az elmúlt 5 évben több olyan ellenzék által 2019-ben elnyert település is volt, ahol felbomlott a baloldali együttműködés, így a júniusi önkormányzati választáson várhatóan kevesebb településen tud majd nyerni az ellenzék, mint az előző voksoláson.

Alaposan felkavarta az állóvizet a baloldali nyilvánosságban, hogy az ellenzékhez szorosan kötődő Medián legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a magyarok többsége már egyáltalán nem akar kormányváltást, továbbá mindegyik ellenzéki párt támogatottsága csökkent – mondta legújabb videóelemzésében Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője a kutatás eredményét ismertetve hangsúlyozta: ha most vasárnap lenne választás, akkor a Fidesz–KDNP 53 százalékos eredményt érne el a Medián kutatása alapján. De az ugyancsak az ellenzékhez szorosan kötődő GKI legfrissebb konjunktúraindexe is másfél éves csúcson van, ami azt jelzi, hogy a lakosság közérzete és hangulata jelentősen javult az utóbbi hónapokban.

Az elemző szerint ennek oka, hogy szinte eltűnt az infláció Magyarországon, visszatért a reálbéremelkedés, emellett ismét beindult a gazdasági növekedés.

Mindezek fényében nem meglepő, hogy a korábban rendkívül magabiztos Karácsony Gergely az utóbbi hetekben egyre kétségbeesettebb nyilatkozatokat tesz, a megnyilvánulásai alapján már ő sem érzi annyira biztosnak a helyzetét – fogalmazott Deák Dániel. Kiemelte: ennek egyik oka, hogy a baloldalon belül kiéleződtek az indulással kapcsolatos viták. Az MSZP például közös listát szeretne még az EP-választáson is, míg a Momentum külön listát szorgalmaz Budapesten is. Emellett a felmérések alapján tovább gyengült az ellenzék, ami a fővárosra is igaz. Szintén komoly aggodalmat okozhat Karácsony Gergelyben, hogy egyre több ellenzéki főpolgármester-jelölt jelenik meg: a Jobbik jelöltje után Vitézy Dávid neve merült fel az LMP színeiben. Utóbbi esetleges indulása komoly fejfájást okozhat a főpolgármesternek, ugyanis Vitézy közlekedési szakemberként jóval szakszerűbben tudja a fővárosi közlekedéssel kapcsolatos fejleményeket kommentálni. Mindez a járatritkítások kapcsán is megmutatkozott, amikor Karácsony Gergely pártja inkább a személyeskedést választotta Vitézy Dáviddal szemben ahelyett, hogy szakmai módon reagált volna az általa jogosan megfogalmazott kritikákra a járatritkítások kapcsán – mondta az elemző.

Már korántsem olyan erős Karácsony Gergely támogatottsága, mint 2019-ben, a 2022-es bukása és botrányai komolyan erodálták az ő népszerűségét.

Ugyancsak tovább rontja Karácsony Gergely pozícióját, hogy a járatritkítások mellett egyre inkább kibontakozik egy újabb korrupciós botrány Budapesten a Lánchíd felújításával összefüggésben. Az elemző ismertette: a beruházás 5 milliárd forinttal lett drágább a Tarlós István által kiírt közbeszerzéshez képest, 2020. novembere és 2022. júliusa között a Lánchíd kivitelezését végző A-Híd Zrt. pedig 1,4 milliárd forintot utalhatott a praxisától eltiltott, számlagyáras botrányba belebukó jogász, Vig Mór cégének, a Sunstrike Hungary Kft.-nek. Ezt követően ebből az összegből a médiában megjelent információk szerint tovább utaltak 900 millió forintot Vig magánszámlájára, illetve ügyvédi letéti számlájára. Az Atv.hu úgy értesült: a gyanú szerint az utalások a Vig Mórhoz köthető számlákra jellemzően ugyanazokon a napokon történtek, mint amely napokon az A-Híd Zrt.-től a pénzek a Sunstrike Kft.-hez érkeztek, az összegeket pedig rövid időn belül készpénzben felvették a számlákról. Az ügy részletei még csak most látnak napvilágot, ez lehet az idei év egyik legnagyobb botránya – fogalmazott az elemző.

Az elmúlt 5 év kapcsán elmondta: több olyan település is volt, ahol bár 2019-ben a baloldal nyert, mégis felbomlott az ellenzéki együttműködés, ahol lemondott a baloldali polgármester, s ahol az időközi választáson ismét a Fidesz jelöltje tudott győzedelmeskedni. Ugyancsak jellemző, hogy az ellenzéki képviselők inkább a kormányoldalt támogatják. Ilyen eset történt Szolnokon is, ahol a fideszes polgármester ellenzéki képviselőtöbbséggel vágott neki a ciklusának, mára azonban már neki van többsége.

Mindez azt vetíti előre, hogy a 2024-es önkormányzati választáson inkább arra van nagyobb esély, hogy az ellenzék veszít településeket 2019-hez képest, nem pedig fordítva – zárta videóelemzését Deák Dániel.