Nőtt a Fidesz-KDNP mozgástere Brüsszelben

A korábbiakhoz képest nagyobb mozgástérrel rendelkezik a Fidesz-KDNP, mivel az Európai Parlament 14. legerősebb pártja lett, míg az Európai Néppárton belül a nyolcadik – hangzott el a Századvég Alapítvány Európa választ – Az értékelés – című rendezvényén Budapesten.

Nincs általános zöld áttörés

A centrális erőtér megszűnt a mostani választással – mondta Lánczi Tamás. Ez okozza az örömöt a baloldalon, hogy a Jobbik kiszállt a versenyből. A vasárnapi győzelemből nem élhet meg a Fidesz, egy új kihívás jelentkezik – tette hozzá a XXI. Század Intézet igazgatója. A szakember szerint Gyurcsány a piszkos munkát a Momentummal végezteti el, miközben végül a Momentumot is megpróbálja meghódítani.

Gyurcsány Ferenc az elmúlt kilenc évben még sohasem volt ilyen közel ahhoz, hogy a teljes ellenzék vezére legyen – mondta Lánczi Tamás. Kijelentette, hogy mind a DK, mind a Momentum úgy képzeli el az ország erősödését, hogy azt csak Brüsszel révén lehet elérni, és minél több szuverenitási elemről kell lemondani. Mindennek egyébként több mint 150 éves hagyománya van Magyarországon – tette hozzá.

A teljes cikk az Origo.hu-n olvasható.