A vágyvezérelt ellenzék a zsebszámológépeken már meg is nyerte az önkormányzati választást

  •  
  •  

Miután csak a Demokratikus Koalíció és a Momentum Mozgalom volt képes felfogni azt a régi, Kovács Lászlótól származó bölcsességet, miszerint nem közvélemény-kutatást kell nyerni, hanem választást, így – legalábbis az ellenzéki térfélen belül – megnyerték a legnagyobb mintával végzett közvélemény-kutatásnak tekintett EP-választást, amivel egészen új helyzetet állítottak elő. Az új felállás ellenére ugyanaz a történet folytatódik, csak (részben) új szereplőkkel, a 2011 óta tartó, soha véget nem érő, mindig az alapkonfliktusra visszatérő, az itt-ott fellelhető matematikai többség valódi többségre váltásának egyenletére megoldást kereső Nagy Összefogás Saga. Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője segített nekünk eligazodni a Gyurcsány Ferenc szőtte, furcsa fizikai törvényekkel bíró Pókverzumban, amiben az ellenzék “május végén győz” az őszi önkormányzati választáson.

Nemcsak az ellenzék, hanem az ellenzék kiterjesztett énjeként és feladatkirovó külső tápegységeként működő haladó sajtó is pont ott folytatja, ahol 2018 április 8-án abbahagyta: összefogást szorgalmaz és elsöprő győzelmet vizionál őszre, amihez északról várt felmentő seregnek most éppen a budapesti kerületek többségében kimutatható enyhe ellenzéki fölényt társítja, a százalékok szenvtelen, géppel történő összeadásának elmélyült és megalapozott tudományos módszertanára építve. Az így extrapolált eredmények szerint Budapest térképén az MSZP gyomorkímélőre csökkentett hagymás-olajos alapjára ráégett DK-Momentum főzeléknek nincs is szüksége a törpe-, illetve félhalott állapotba merevedett Jobbik-LMP kettős képviselte „centrum huszonyegyedik századi” politikájára, nélkülük is könnyen főpolgármesterré kenhetik fel Karácsony Gergelyt, míg „vidéken”, ahol szükség van rájuk a Fidesz szavazatmennyiségének meghaladására, ott nagyvonalúan megengednék nekik a csatlakozást a győztes seregekhez, mintegy segédcsapatként, csak a győzelem frenetikus élményéért és a tanítás beteljesülésének eksztatikus átéléséért cserébe.

Az ellenzéki politikusok és sajtótermékek tovább folytatják azt a valóságtagadó, zsákutcás politikát az összefogás hangoztatásával, amelynek köszönhetően ismét történelmi vereséget szenvedtek az EP-választáson

– vázolta fel a PS-nek az összefogás eszméje és a valóság közötti különbséget Deák Dániel.

A teljes cikk a PestiSrácok.hu-n olvasható.