Sorskérdések a nemzeti konzultáción

Bár a baloldal kezdetben felesleges pénzkidobásnak tartotta a nemzeti konzultációt, mostanra már ők is hasonló kezdeményezésekkel próbálkoznak, azonban az ő témafelvetéseik rendre érdektelenségbe fulladnak. A mostani nemzeti konzultáció ugyanakkor nagy érdeklődésre tarthat számot, ugyanis olyan rendkívül fontos kérdésekben dönthetnek a magyarok, mint például: Ukrajna legyen-e EU-tag? Adjon-e további pénzeket hazánk Ukrajnának? Védekezzünk-e a külföldi befolyásolással szemben? – sorolta legújabb videóelemzésében Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője kiemelte, hogy Orbán Viktor számára ellenzékben is fontos volt az egyetértési pontok létrehozása az emberekkel, 2005-ben indította újtának az első nemzeti konzultációt, a 2010-es kormányváltás óta pedig immár tizenharmadik alkalommal él ezzel a sikeres kapcsolatteremtési eszközzel. (tovább…)

Önrendelkezésről szól a nemzeti konzultáció

Orbán Viktor számára ellenzékben is fontos volt az egyetértési pontok létrehozása az emberekkel, 2005-ben indította újtának az első nemzeti konzultációt, a 2010-es kormányváltás után pedig immáron tizenegyedik alkalommal él ezzel a sikeres kapcsolatteremtési eszközzel. Ennek a társadalmi támogatásnak köszönhetően jött létre az önálló magyar modell, a konzultációk során ugyanis a választóknak egyebek mellett olyan sorskérdésekben volt döntési lehetősége, mint például a szuverén gazdaságpolitika alapjainak megteremtése, a családtámogatási rendszer bővítése vagy az illegális migráció elleni magyar küzdelem. A most induló, a járvány utáni életünkről szóló nemzeti konzultáció főként gazdasági fókuszú, de ugyancsak kiemelt téma benne a fokozódó migrációs nyomás elleni fellépés. A baloldal kezdetben felesleges pénzkidobásnak tartotta a konzultációt, mostanra azonban már ők is próbálkoznak hasonló indításával, ám az ő témafelvetéseik rendre érdektelenségbe fulladnak. (tovább…)

Már 15 éve sikeres kapcsolatteremtési eszköz a nemzeti konzultáció

A nemzeti konzultáció kifejezést Orbán Viktor még ellenzéki politikusként, a 2005-ös országértékelő beszédében használta először. Akkor azt mondta, a 2006-os parlamenti választásoknak úgy akar nekifutni, hogy a tervezett intézkedéseit a választópolgárokkal folytatott párbeszéd alapján építi fel. Első lépésként létrehozták a Nemzeti Konzultációs Testületet, amely 2005. március 9-én tartotta alakuló ülését, a nyolc tagú testületnek külön szóvivője is volt, Kudlik Júlia televíziós híresség személyében. A Nemzeti Konzultáció újraindítását 2010. április 27-én az országgyűlési választásokon aratott győzelem után jelentette be Orbán Viktor, a kezdeményezés deklarált célja ezúttal is az ország vezetői és a választópolgárok közötti kapcsolat közvetlenebbé, szorosabbá tétele volt. A nemzeti konzultációk során a választópolgárok érdemben befolyásolták a kormányzati döntéshozatalt, 2011-ben az alkotmányozás során például a gyermekek után járó extra szavazati jogot vetették el a válaszadók a konzultáció során. A 2010-es kormányváltást követően a kabinet a mostanival eddig már kilenc alkalommal indított nemzeti konzultációt. A most induló konzultáció leginkább a gazdasági kérdések, a gazdaság újraindítása miatt fontos.  Jól mutatja a konzultáció sikerességét, hogy a Jobbik 2016-ban megpróbálta lemásolni ezt a kapcsolatteremtési formát, az akciójuk azonban érdektelenségbe fulladt. (tovább…)