Ausztriában a közelmúltban hozott bírósági ítélet – amely egy magánjogi vita során az iszlám saría jog alapján született döntést hagyott helyben – sokkolta az európai közvéleményt. Bár a bíróság hivatalosan arra hivatkozott, hogy az ítélet tartalmát nem kötelessége vizsgálni, elegendő, ha az eredmény nem sérti az osztrák jog alapelveit, az ügy mégis messzire mutat. Nem csupán arról van szó, hogy Európai Unió egészének demokratikus működését komoly veszély fenyegeti a párhuzamos jogrendszerek megjelenésével, aláásva ezzel mind a tagállamok közötti kölcsönös igazságügyi együttműködést, mind pedig az európai állampolgárok bíráskodásba vetett bizalmát. A valódi probléma az eset hátterében álló európai migrációs politika több, mint egy évtized óta tartó látványos kudarca, amely, miközben Magyarországra immáron a 600 millió euró összeget is meghaladó mértékű pénzbírságot ró, az európai civilizáció és önrendelkezés felszámolásával fenyeget.

Petri Bernadett a XXI. Század Intézet kutatója az Európai Unió migrációs politikájának közrendi hatásait tekintette át az osztrák bíróság iszlám jog alapján hozott ítélete kapcsán.

Az iszlám jog alapján ítélt a bécsi bíróság

A Bécsi Tartományi Bíróság néhány héttel ezelőtt helybenhagyott egy magánjogi választottbírósági (Schiedsgericht) döntést, amelyben a kb. 320 000 eurós követelést a felperes kifejezetten az iszlám jogra, a saríára alapította. A bíróság úgy foglalt állást, hogy nem szükséges megvizsgálnia, mely iszlám jogi szabályokat alkalmazták a kérelmezők az ügyben, ehelyett csak azt kell ellenőriznie, hogy az eredmény nem ütközik-e az osztrák alapértékekbe, a tulajdonjogokra vonatkozó iszlám jogi rendelkezések pedig választott jogként kiköthetők.

Az Osztrák Legfelsőbb Bíróság a múltban már megerősítette, hogy bizonyos esetekben az iszlám jog szabályai alkalmazhatók Ausztriában, az ítéletet elsősorban a jelentős iszlám társadalmi jelenléttel indokolta. Pedig nem először kerül napirendre a kérdés, hogy a saría jog alkalmazása mennyiben összeegyeztethető az európai normarendszerrel. Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) már 2003-ban, a Refah Partisi kontra Törökország ügyben kimondta: a saría alapú jogrend bevezetése összeegyeztethetetlen az Emberi Jogok Európai Egyezményével, mert szükségszerűen sérti a demokrácia alapelveit és diszkriminatív következményekkel jár. Ez az ítélet máig mérföldkőnek számít, és egyértelművé tette: az iszlám jogrendszere nem élvezhet elsőbbséget az állami törvényhozás felett.

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) 2019-ben elfogadott egy nem kötelező érvényű, de politikailag jelentős határozatot: „A Saría, a Kairói Nyilatkozat és az Emberi Jogok Európai Egyezménye” címmel. A dokumentum figyelmeztet, hogy a saría versenyt jelent a nyugati jogrenddel. Egyértelműen kiáll az egyenlőség, pluralizmus és demokrácia mellett a saría normáival szemben, amelyek ezekkel összeegyeztethetetlenek.

Az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) jogállamisági eljárásokban gyakran citált 2. cikke kimondja: az Unió az emberi méltóság tiszteletére, szabadságra, demokráciára, egyenlőségre és jogállamiságra épül. A saría viszont több ponton – például a nemek közötti egyenlőség, a vallásszabadság, a büntetőjogi arányosság, a halálbüntetés kérdéseiben – messze összeegyeztethetetlen e normákkal. Az iszlám jog vallási normákhoz kötött, teokratikus jogrendszer, amely alapjaiban más logikára épül, mint a demokratikus államok jogrendje és többek között az iszlám felsőbbrendűségét is hirdeti. A saría számos értelmezésében a nők tanúságtétele kevesebbet ér, mint a férfiaké, az öröklési szabályok a férfiaknak kedveznek, a hitehagyás vagy vallásváltás pedig több saría-értelmezés szerint halálbüntetéssel büntetendő, mint ahogy a házasságtörésnek, de például az azonos neműek kapcsolata is. Mindezeknek a töredéke is közvetlenül sérti az EU Alapjogi Chartájában biztosított egyenlőséget.

Veszélyben az európai igazságügyi együttműködés

Az osztrák ítélet egyik legnagyobb veszélye, hogy precedenst teremthet a párhuzamos jogrendek megjelenésére Európában. Ha a felek magánmegállapodása alapján az iszlám jog alapján született döntéseket az állami bíróságok automatikusan elismerik, az egyfelől jogbizonytalanságot jelent, hiszen az állampolgárok számára nem lesz egyértelmű, hogy vitás ügyeikben az állami jog vagy valamely vallási szabályrendszer az irányadó. Ahol egy radikális vallási jog a gyakorlatban érvényesül, ott a közösség identitása és lojalitása is e normákhoz kötődik, nem pedig az államhoz. Másfelől a helyzet előbb-utóbb politikai követeléseket is szül arra nézve, hogy az iszlám jog hivatalos állami jogforrássá is váljon.

„Ha az osztrák bíróságok ezentúl elismerik az iszlám jog alapján született választottbírósági ítéleteket, akkor fanatikus iszlamisták akaratának rendelik alá az országot” – figyelmeztetett Michael Schilchegger, az Osztrák Nemzeti Tanács szabadságpárti képviselője. Azonnali és határozott fellépést sürgetett az alkotmányozó törvényhozástól, valamint új törvényjavaslatot jelentett be az iszlámtörvény módosítására, amely kizárná a saría bármiféle hallgatólagos elismerését vagy alkalmazását az osztrák hatóságok és bíróságok részéről. „Ha a kormány tétlen marad, rövid időn belül iszlám bíróságok fognak ítélkezni osztrák állampolgárok felett is” – hangsúlyozta Schilchegger.

Az Európai Unió egyik legfontosabb vívmánya az Európai Igazságügyi Térség. Ennek a közösségi keretnek az a lényege, hogy a belső határok nélküli térség mellett a polgárok jogbiztonsága is garantált legyen: bárhol élnek vagy mozognak az Unióban, jogaik és bírósági védelmük ugyanolyan biztos alapokon álljon. Ez az integrációs pillér a jogállamiságra épül, és arra a felismerésre, hogy a szabadság és a biztonság csak akkor élvezhető, ha mindezt közös jogi keret, közös értékrend tartja össze. A rendszer működésének alapelve a kölcsönös elismerés. Ez azt jelenti, hogy amit egy tagállam bírósága kimond, azt a többiek is végrehajtják, anélkül, hogy új eljárást kellene indítani. Így válik lehetségessé, hogy egy Ausztriában hatályos ítélet éppúgy alkalmazandó legyen Magyarországon vagy éppen Spanyolországban. Magyarország persze közrendjére hivatkozva ezt megakadályozhatja, legalábbis egy ideig.

A kontinens egyik legélesebb példáját Nagy-Britannia szolgáltatja, ahol a muszlim közösség több évtizede próbálja saját vallási normáit beilleszteni a brit állami struktúrák mellé. A szigetországban a saría alkalmazása – ha hivatalosan nem is a közjogi rendszer részeként – már számos vitát váltott ki, és a brit közéletben visszatérő kérdésként jelenik meg. Az Egyesült Királyságban több mint 80 úgynevezett saría tanács (sharia councils) működik, amelyek főként családjogi ügyekben – például házasság, válás, gyermektartás – hoznak döntéseket muszlim vallási szabályok alapján. Ezek nem hivatalos állami bíróságok, jogilag nem kötelező érvényű ítéleteket hoznak, de a gyakorlatban a muszlim közösségekben sokan úgy kezelik őket, mintha azok kötelezőek lennének. Az 1996-os Arbitration Act, vagyis a választójogi törvény lehetővé tette, hogy felek magánvitáikban választottbíróságot jelöljenek ki, és ebben a keretben egyes saría tanácsok megpróbáltak jogi szerepet vállalni, az állam azonban mindeddig igyekezett világos határvonalat kell húznia, hogy az iszlám vallási tanácsok döntései semmilyen körülmények között ne írják felül a közjogot. Kérdés, hogy ez mennyire lesz tartható álláspont az osztrák precedens után.

A patrióta álláspont célja ellenállni a migráció civilizációs hatásainak

Az Európai Unió migrációs politikáiban sok egyéb kérdés mellett a migráció civilizációs hatásaival sem foglalkozott soha érdemben. Az Európai Unió 2024-ben keresztülerőltetett, 2026-tól életbe lépő Migrációs és Menekültügyi Paktuma ismét olyan irányba tolja az Európai Unió bevándorláspolitikáját, amely súlyosan sérti a tagállamok önrendelkezését: vagy beengedjük az általuk kvótákban elosztott migránsokat, vagy fizetünk, hogy más tegye meg helyettünk. Ez a konstrukció egyszerre illúzió és fenyegetés: illúzió, mert nem oldja meg a migrációs nyomás valódi okait, és fenyegetés, mert megfosztja a nemzeteket attól, hogy maguk döntsenek saját határaik védelméről. A paktum logikája egyszerű: minden tagállamnak részt kell vennie a migránsok befogadásában, ha másként nem, akkor pénzügyi hozzájárulással. Ez a rendszer figyelmen kívül hagyja a különböző országok történelmi, kulturális és biztonsági helyzetét és azt a szándékot, hogy egyes országok, mint például Magyarország a legkevésbé sem szeretnének olyan helyzettel szembenézni, mint amilyen az iszlám jog beemelése a nemzeti jogrendszerbe vagy közrendbe.

Ausztriában a muszlim lakosság aránya lassan a 10%-ot közelíti, Bécsben 15% az elmúlt tizenöt évben megháromszorozódott. Az Egyesült Királyságban kb. 4,5 millió muszlim, az ország 7%-a 2050-re akár 16,7 %–18 % is lehet bizonyos forgatókönyvek alapján. De számos más európai ország sincs jobb helyzetben, Franciaországban mintegy 7 millió muszlim, ami a lakosság 11 %-a 2050-re akár 12,7 %–18 % közé is nőhet az iszlám vallású lakosság aránya. Németországban ugyancsak lassan 6 millió, azaz a társadalom kb. 8-9 %-át kitevő muzulmán él.

Ennek ellenére a brüsszeli migrációs politika valójában nem a migráció megállítását célozza, hanem a migránsáradat kezelését, menedzselését. Az üzenet egyértelmű: az EU beletörődött abba, hogy Európa bevándorló kontinenssé válik.

A patrióta álláspont egyértelmű: a határvédelem és a migrációs döntések nemzeti hatáskörbe tartoznak. Magyarország példája mutatja: erős határvédelemmel, következetes fellépéssel és világos nemzeti akarattal meg lehet állítani a tömeges illegális migrációt. Ha azonban engedünk a migráció civilizációs nyomásának, feladjuk saját identitásunkat.

A bevándorlással kapcsolatos kérdések a tagállamok szuverenitásának legmélyebb szintjét érintik: a nemzeti önrendelkezést és az alkotmányos önazonosságot. Az Európai Unió alapszerződései előírják, hogy az uniónak tiszteletben kell tartania a tagállamok nemzeti identitását és az azzal összefüggő önálló döntési jogát. A bevándorlás márpedig Magyarország nemzeti identitását, alkotmányos önazonosságát lényegében befolyásoló kérdés. A tömeges migrációt az uniós intézmények egyoldalúan, politikai érdekektől vezérelve, az individuális emberi jogok mögé bújva kezelik, miközben a bevándorlás következtében közösségek, állami rendszerek, az európai civilizáció válik érintetté. A patrióták feladata ennek megakadályozása, mert Európa, s benne Magyarország közrendje nem lehet alku tárgya.

Petri Bernadett