A fejlett világban Magyarországon az egyik legalacsonyabb a járvány miatt elhunytak száma

Éles vita bontakozott ki az elmúlt napokban arról, hogy magas-e Magyarországon a koronavírus miatt elhunyt személyek száma, Szabó Tímea például azt állította, hogy nálunk a világon a legmagasabb a halálozási ráta. A tényadatok ugyanakkor azt mutatják, míg nálunk egymillió lakosra harminc koronavírus miatt elhunyt személy jut, addig például Belgiumban ez a szám hatszáznál is magasabb, illetve az összes nyugat-európai országban megközelíti vagy jóval meghaladja a százat – mondta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője élő Facebook bejelentkezésében. Hozzátette, még az olyan gazdag országokban is jóval többen haltak meg arányaiban a járvány következtében, mint az Egyesült Államok vagy Kanada. Ezzel párhuzamosan a megbetegedések számát illetően is rendkívül jól áll Magyarország, az unióban itt van a negyedik legkevesebb fertőzött.

Míg kezdetben a kormányzati intézkedéseket támadták, most már a tényadatokat is vitatják az ellenzéki politikusok – mondta Deák Dániel. Mint fogalmazott, Szabó Tímea, de több ellenzéki politikus is azt állította az elmúlt napokban, hogy kiugróan sokan halnak meg Magyarországon a koronavírus-járvány következtében. Emlékeztetett, a tisztánlátás érdekében a XXI. Század Intézet készített egy európai összesítést, amelyben azt vizsgálták, hogy hányan kapták el a koronavírust az uniós tagállamokban, mennyi az aktív eset, illetve hányan hunytak el a járvány következtében.

Az elemző megállapította, hogy az adatok alapján Magyarország rendkívül jól vizsgázott, az időben meghozott kormányzati intézkedéseknek köszönhetően nálunk az egyik legalacsonyabb a fertőzöttek száma, illetve jóval kevesebben hunytak el arányaiban a járvány következtében, mint a sokkal gazdagabb nyugat-európai vagy dél-európai országokban.

Az adatokat ismertetve elmondta, a fejlett világ országai közül Magyarország kezelte az egyik leghatékonyabban a koronavírus-járványt, az Európai Unió, Ausztrália, Oroszország, Kanada és az Egyesült Államok összehasonlításában Magyarországon van a negyedik legkevesebb regisztrált fertőzött a lakosságszám arányában. Míg Magyarországon egymillió lakosra kevesebb, mint 300 megbetegedés jut, addig például Spanyolországban közel 5000, Belgiumban 4023, Írországban 3928. Nincsen jó helyzetben az Egyesült Államok sem, itt a rendelkezésre álló adatok alapján egymillió lakosra 3087 koronavírusos beteg jut, Kanadádban ez a szám 1382, Oroszországban 690, Ausztráliában pedig 270.

A koronavírusban elhunyt személyek számát illetően sincsen szégyenkezni valója Magyarországnak, hiszen ebben az összehasonlításban is sokkal jobb a helyzet hazánkban, mint például az Egyesült Államokban, Kanadában, Ausztráliában, illetve a legtöbb nyugat-európai országban. Az USA-ban egymillió lakosra 178 elhunyt személy jut, Kanadában 81. Nyugat-Európában Belgiumban van a legtöbb halálos áldozat, itt egymillió lakosra 619 fő jut. Szintén igen rossz a helyzet Spanyolországban (494 fő) és Olaszországban (441 fő) is. Magyarországon ez a szám jelenleg 30, ami jóval az uniós átlag alatt helyezkedik el.

Deák Dániel hozzátette: nagy szerepe volt a járvány kezelésében az időben meghozott kormányzati intézkedéseknek és a szigorú járványügyi szabályok bevezetésének.

Ezeknek köszönhetően több tagállamban is sikerült lassítani a járvány terjedését, illetve elkerülni azt, hogy az egészségügyi ellátórendszer olyan nyomás alá kerüljön, amelyet már nem képes kezelni. Sok uniós tagállamban azonban a kormányok nem léptek időben, így a járvány olyan nagy mértékben elterjedt, hogy sokan megfelelő ellátás nélkül maradtak és a halálozások száma is kiugróan magas lett.

Álláspontja szerint az elkövetkezendő hetekben még az eddigieknél is nagyobb szükség van egy a stabil, cselekvőképes kormány jelentette stabilitásra, hiszen a gazdaság újraindítása legalább ugyanakkora feladat, mint a járvány elleni védekezés megszervezése. Az újraindítás során ugyanis olyan szabályokat és fokozatosságot kell kiépíteni, amely mellett nem nő érdemben a koronavírusban megbetegedettek száma.