A kulturális szuverenitás védelme az elsődleges

Az elmúlt években hazánkban is tapasztalható külföldi beavatkozások és szuverenitássértő incidensek arra utalnak, hogy a 21. században a nemzetállamok önrendelkezését újabb kihívások érik. A látványos és kézzelfogható ellenséges lépések mellett egyre többször fordul elő, hogy a szuverenitás megsértése és a belügyekbe való beavatkozás helyettesítőkön keresztül történik, legyenek azok nemkormányzati szervezetek, föderális bíróságok, nemzetközi nagyvállalatok vagy külföldről finanszírozott médiafelületek. Az is jellemző, hogy a szuverenitás támadásának korábban megszokott, többnyire gazdasági, katonai és politikai területei mellett, sőt helyett, a lehető legszélesebben értett kulturális mezőben zajlanak a destabilizációs kísérletek. Éppen ezért napjainkban fokozottan szükséges a kulturális szuverenitás védelme, megerősítése és fejlesztése, miután ez az állam immunrendszere.

Békés Márton történész–politológus, a XXI. Század Intézet igazgatójának nagyelemzése a kulturális szuverenitás keretében helyezi el a tárgyalás alatt álló szuverenitásvédelmi törvénycsomagot.

Többszintű szuverenitásvédelem

A kormány törvényhozási többségét biztosító Fidesz–KDNP-képviselőcsoport augusztus végi, esztergomi kihelyezett frakcióülésén olyan döntések születtek, amelyek meghatározzák az év fennmaradó részét, sőt egészen a jövő júniusi választásokig vezető politikai témát jelentenek. A nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője, Kocsis Máté szerint a jövő évi európai parlamenti választások – amelyekkel együttesen tartják a hazai önkormányzati választásokat – tétje nem más, mint a magyar szuverenitás megvédése. Mint mondta, „a gazdasági, a kulturális és a politikai szuverenitásunk áll támadás alatt”, így ezek törvényi és politikai védelme napjaink elsődleges kérdése. Előkerült a kulturális szuverenitás fogalma!

A frakcióvezetői expozé szerint tehát többszintű szuverenitásvédelemre van szükség, amelyet a kormánypárti parlamenti többség törvényhozói munkával kíván kifejezni, amely ősszel meg is kezdődött. Kocsis Máté nyár végén az első helyre a gazdasági szuverenitás helyezte, amikor úgy fogalmazott, hogy az országspecifikus ajánlásokban Brüsszelből meg akarják mondani, hogy egyes államoknak milyen döntéseket kell hozniuk, ide sorolta a rezsicsökkentés elleni és a multinacionális cégeket előnyhöz juttató uniós nyomásgyakorlást, a különadók és a kamatstop elleni sürgető ajánlásokat és az olcsó ukrán gabonadömping beengedéséről szóló javaslatokat. A politikai szuverenitás, vagyis az állami önrendelkezés védelmezéséről szólva úgy fogalmazott, hogy „minimum szokatlannak” tartja, hogy az uniós intézmények immár több forrást juttatnak a magyarországi baloldalhoz köthető szervezeteknek és médiafelületeknek, mint a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványok.

A kulturális szuverenitásról szólva pedig kijelentette, hogy ott több fronton jelenleg is zajlik a küzdelem: ilyen az illegális bevándorlás, amely ellen Magyarország fizikai és jogi határzárral védekezik, vagy a gender-ideológia, amellyel szemben a tavalyi országgyűlési választásokkal egy időben tartott gyermekvédelmi népszavazáson 3 és fél millió ember már határozott, mégis kötelezettségszegési eljárás van érvényben a gyermekvédelmi törvény miatt, ráadásul beperelték Magyarországot az Európai Bíróságon. Emlékeztessünk arra, hogy a legújabb hírszerzési információk szerint afgán embercsempészbandák által nyomás alá helyezett déli határ problémája jóval túlmutat önmagán, hiszen uniós kontextusba helyezve arról szól, hogy Magyarország népe kivel (nem) akar együtt élni – ez márpedig kulturális kérdés.

Ez utóbbi terület, azaz a szélesen értelmezett kultúra jelenti az állam talapzatát, amelyből minden más szuverenitásterület (gazdaság, politika) stabilitása következik.

A frakcióvezető által elmondottak november második felére értek jogszabálycsomaggá, melynek feladata, hogy a tágabban fölfogott „alkotmányos önazonosság” védelmét az Alaptörvényben, a választási törvényben és a Btk.-ban is érvényre juttassa, sőt mindennek céljára egy állami hatóságot, név szerint Szuverenitásvédelmi Hivatalt állítson föl. A 2023. november 21-én benyújtott törvénycsomag szükségességének magyarázata nem más, minthogy „a demokratikus vita, az állami és társadalmi döntéshozatali folyamatok kapcsán támasztott átláthatóság követelményének érvényesülése, a külföldi beavatkozási kísérletek nyilvánosságra hozatala és az említettekhez hasonló beavatkozási kísérletek megakadályozása érdekében szükséges egy ezeket vizsgáló független szerv létrehozása, valamint a választással összefüggésben történő külföldi támogatás felhasználásának büntetőjogi szankcionálása”.

Ennek megfelelően állna föl a Szuverenitásvédelmi Hivatal, amely jogosult lenne kutatni, javaslatot tenni, sőt vizsgálódni a szuverenitást sértő cselekmények kapcsán, mint „az alkotmányos önazonosság védelme érdekében létrehozott autonóm államigazgatási szerv”. Jogkörét tekintve az Állami Számvevőszék, a Gazdasági Versenyhivatal, a bíróságok, az ügyészség, a nyomozó hatóság, valamint a titkosszolgálatok szintjén elhelyezkedő szervezet jönne létre, amely speciálisan az olyan esetekre fókuszálna, mint ami a baloldali összefogás amerikai támogatása kapcsán 2021–22-ben történt. A törvénycsomag rávonatkozó része ki is mondja, hogy az ilyen szereplők „külföldről származó támogatás felhasználásával megvalósuló tevékenysége befolyást gyakorolhat a választások kimenetelére”. Mostantól azonban nem csak a pártok, hanem a civilnek mondott szervezetek és egyesületek (mint a tavalyi kampányban Márki-Zay Péteré) is az új rendelkezés hatálya alá esnének.

A szuverenitásvédelmi törvénycsomag keretében – amint a Magyar Nemzet írja – „a kormány az Alaptörvény módosítását is kezdeményezte, amelynek része lesz a Szuverenitásvédelmi Hivatalra vonatkozó bekezdés. Az új alaptörvényi passzus így hangzik: »Magyarország alkotmányos önazonosságának és keresztény kultúrájának védelme az állam minden szervének kötelessége. Az alkotmányos önazonosság védelme érdekében sarkalatos törvénnyel létrehozott, független szerv működik«.” A kormánypártok nemcsak törvényhozási munkával, hanem társadalmi konszenzusteremtéssel is szolgálják a szuverenitásvédelem ügyét: erről szól az új nemzeti konzultáció kérdéssora.

A kultúra stratégiai terület

A pártfinanszírozási, adózási és választástechnikai kérdések jóval tágabb keretbe helyeződnek, amikor a nemzeti szuverenitás szokványos – gazdasági, politikai – területei mellett szóba kerül az „alkotmányos önazonosság” és a demokratikus önrendelkezés védelme. Ez azt jelenti, hogy a társadalmi-politikai területről a kulturális-szellemi területre lépünk át, pontosabban ezen magasabb keretek közé integráltuk a kérdést.

A szuvernitásvédelmi törvénycsomag magja a kulturális szuverenitás védelme.

A kultúra gyakorlati értelemben szimbólumok segítségével elsajátítható jelképrendszer, amelyet emberek megelőző nemzedékei teremtettek. Létrehozása, megismerése és átadása egyaránt társas folyamat; ezek mindegyike olyan csatornákon keresztül történik, mint a hagyomány, a nyelv, a fogalmak, az eszmék, az értékek és normák, a közösségi szokások és törvények stb. Ezek hordozzák a társas együttélés és az egyéni viselkedés szabályait; márpedig ezen információk továbbadásán, elsajátításán, szankcionálásán nyugszik a közösségi élet rendje. Tőkéczki Lászlót idézve: a kultúra az az „egyetlen szellemi hatalom”, amely a társadalom centrifugális erőit „egy konszenzusos és integrálni képes műveltség” által össze tudja tartani. Ebből is látszik, hogy kultúra nélkül nincs közösség és közösség nélkül nem születik kultúra. A kultúra hozza létre a társadalmat, és a társadalom teremti a kultúrát.

Egy politikai és társadalmi rend létrehozása egyenlő egy kultúra létrehozásával, amelyet jelek, társas gesztusok, fogalmak vesznek körül, írott és íratlan szabályok rögzítenek s szüntelen diskurzus folyik róla, egy közös nyelv segítségével. Az ilyen módon, vagyis a lehető legtágabban értett kultúrának része a politika is, amely a maga eszközeivel visszahat rá és formálni is képes. Ám nem a kultúra a lágyrész, amelyet a politika páncélja fog körbe és védelmez, hanem fordítva: a kultúra az a rugalmas, de szilárd burok, amelyen belül a közösségről szóló döntések meghozatala (vagyis a politika) zajlik. Emiatt nem a politikán keresztül kell beszélnünk a kultúráról, hanem fordítva: a kultúrán keresztül a politikáról.

Egy-egy állam szilárdságának és válságállóságának ma már különösen nem csak a gazdasági teljesítőképesség, a belpolitikai stabilitás és a külpolitikai cselekvőképesség a feltétele, hanem a mindezeket egyáltalán lehetővé tévő „kulturális altalaj” sértetlensége és állandósága. Miután a közös kultúrán való osztozás tudata és a kulturális összetartozás felismerése a társadalom kohéziójának talpköve, ezért ennek megóvása egyenlő az államrend biztonságának szavatolásával. Azaz a kultúra épsége a nemzeti szuverenitás előfeltétele. A kulturális szuverenitás a kulturális egyediség és a kulturális egység integritását jelenti, beleértve a nemzeti összetartozáshoz kapcsolódó (nyelv, szimbólumrendszer, etnikum, lakóhely) és a család sértetlenségét szavatoló (nemi identitás, gyermekek védelme, szülők jogai és kötelességei, nemzedéki kapcsolatok) elemek összességét.

A kulturális szuverenitás az állami szuverenitás fatörzsének gyökérzete.

 Az állami szuverenitást kulturális területen ássák alá

A 21. század első két évtizedében több fronton is (jogi, gazdasági, politikai, kulturális értelemben egyaránt) tapasztalható a nemzetállami szabályozásokat könnyedén felülíró globális, uniós és nagyvállalati aktorok befolyásszerzése, ami gyakran nagyhatalmak vagy velük megegyező erővel bíró nemzetközi struktúrák kiszervezett operációja. Ebbe a folyamatba ágyazódik az az évek óta tapasztalható jelenség is, hogy a hazai progresszív erők (aktivisták, médiák, NGO-k, pártok) mindjobban az európai/transzatlanti centrumok kliensei, hovatovább patronált szervezeteinek klónjai, amely művelődési mércéiket, kulturális témáikat és politikai nyelvhasználatukat sem hagyja érintetlenül. Mindez ellenséges befolyásszerzésre hasonlít és közvetlen veszélyt jelent a magyar állam – kulturális szuverenitásának – integritására.

Nemcsak szuverenitássérelmet, hanem demokratikus deficitet is jelent, hogy külső állami, államközi és nemállami aktorok ellenőriz(het)etlen befolyást gyakorolnak az államok belső életére. Ennek nyílt megvalósulását láthattuk a tavalyi választások kampányidőszakában az Action for Democracy beavatkozásának képében, de hasonló kérdéseket vetnek föl a 99 Mozgalom adománygyűjtő ládái is, amelyekkel kapcsolatban sajtóhírek szerint az a legújabb fejlemény, hogy „az adóhatóság a 99 Mozgalom gyanús pénzügyei miatt, költségvetési csalás és pénzmosás gyanújával indult eljárás keretében szállt ki néhány napja Karácsony Gergely jogi főtanácsadójához, ahol fontos bizonyítékokat foglaltak le”.

Korunkban egyébként is megsokasodtak azok a csatornák, amelyeken keresztül olyanok hozhatnak döntést egy-egy állam területén, akiknek erre demokratikus felhatalmazásuk nincsen és következményeik sem vonatkoznak rájuk. Erre a katonai, diplomáciai, jogi és gazdasági területeken kívül immár a kulturális (művelődési, szimbolikus, tájékoztatási) szféra is rendelkezésükre áll. Itt ráadásul ennek természetéből fakadóan lassabb, de maradandóbb hatást tudnak elérni. Ez előbb a kultúrán, majd idővel a politikán is meglátszik. Éppen emiatt szükséges az államnak teljes erejével védekezni ezen befolyásszerzési kísérletek ellen, hiszen következményei nehezen visszafordíthatók.

A kulturális szuverenitást állami eszközökkel kell védeni

Az állam stabilitása és biztonsága nagyban függ a kulturális egyediség maradandóságától és a kulturális egység fennállásától, ezek ugyanis a nemzeti szuverenitás és a népszuverenitás talaján álló külső-belső demokratikus önrendelkezés alapjaihoz tartoznak. Akárcsak azok a fizikai és jogi korlátok (állampolgárság, határok, szavazati jog), amelyek között/segítségével ezeket egy-egy nemzet gyakorolja.

Manapság a nemzeti határokért vívott küzdelem a kulturális határokért folytatott küzdelemmel esik egybe.

Az államok közötti konfliktusok és az egyre inkább államfölötti és nemállami szereplők révén az államok ellen irányuló tevékenység napjainkra került át a „puha hatalom” terrénumára, ahol kevésbé észrevehető és nehezebben megállítható, de éppen ezért veszélyesebb tevékenység folyik az állam alapjainak aláásása, vagyis destabilizálásuk érdekében. A nemzetek kulturális egyedisége és az államok kulturális egysége elleni támadások leglátványosabb része a közös történelem dekonstruálása, a nemzeti összetartozástudat gyengítése, valamint a nemi identitás feloldása és a család természetes formájának megváltoztatása. Egy-egy választás – többnyire adománynak álcázott direkt donációval való – befolyásolása brutálisan nyílt támadást jelent, gondoljunk csak a baloldali ellenzék mögött megjelent 4 milliárd forintnyi, túlnyomó többségében Amerikából érkező támogatásra. De ebbe a körbe tartozik a XXI. Század Intézet idén márciusban nyilvánosságra hozott Veszélyben a médiaszuverenitás – A külföldről finanszírozott média forrásai és donorjai című TREND-kiadványának megállapítása is, mely szerint „a tartalmi tekintetben 54 százalékban kifejezetten kormányellenes üzeneteket megfogalmazó médiumok éves átlagban 25–100 százalék közötti arányban kapnak külföldről forrásokat”.

Az egyébként is rendszeres és szisztematikus szuverenitássérelmet előidéző nemzetközi (globális, uniós) szervezetek és az ideológiailag-financiálisan hozzájuk kapcsolható nemzetalatti szerveződések (LMBTQ-lobbi, NGO-k, nyomásgyakorló csoportok) mintegy harapófogóba fogják a nemzetállamokat, amelyek nehezen tudják ellenőrizni, pláne szankcionálni ezek szuverenitássértő tevékenységét. A kulturális szuverenitás védelme annál is inkább fontos, mivel a 21. század első két évtizedének tapasztalatai szerint az állami rend és a gazdasági alap – vagyis e materiális létezők – egyre inkább a szellemi fölépítmény, a kulturális kompozíció és a szimbolikus rend függvényei. Ez utóbbiak védelme, integritásuk biztosítása és bővítése márpedig nemcsak visszahat az előbbiek működésére, hanem stabilitásuk legfőbb garantálója is.

Az elemzés részeket tartalmaz a szerző 2020 végén megjelent Tézisek a kulturális szuverenitásról című írásából, amely a Látószög blogon olvasható.