A Momentum Mozgalom 2017-es létrejöttekor a baloldal nagy reménységének számított a főként fiatalokat célzó politikai formáció, mára azonban már a párt egyetlen – és a pártból ma távozó – vidéki polgármesterének is kellemetlen, aki úgy fogalmazott, hogy a párt tagjai „most nem kívánatosak” a településén – mondta a legújabb videóelemzésében Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője kiemelte: a Momentum támogatottsága a parlamenti bejutási küszöbön van, az elmúlt hetek eseményei pedig tovább ronthatnak a helyzeten, Cseh Katalinnak egyre kisebb az esélye az újrázásra Brüsszelben. Az elemző szerint mindez azt eredményezi, hogy Gyurcsány Ferenc még erősebb lesz a baloldalon.
A Momentum Mozgalom 2017-ben robbant be a magyar közéletbe az olimpiaellenes kampányával. A főként fiatalokat célzó új formáció rögtön a baloldali sajtó nagy kedvence lett – kezdte legújabb videóelemzését Deák Dániel hozzátéve: talán egyetlen egy politikus sem szerepelt annyiszor a liberális Magyar Narancs címlapján, mint Fekete-Győr András, a Momentum akkori elnöke. A párt a kezdetben különutas politikát folytatott, Gyurcsány Ferenccel szemben foglaltak állást. Fekete-Győr András 2017-ben például úgy fogalmazott, hogy „Gyurcsány eltakarodhatna már” és nem értette, mit keres még a közéletben a bukott miniszterelnök – emlékeztetett az elemző. Mindennek ellenére 2018-ban már együttműködtek a régi baloldali pártokkal, több helyen is visszaléptek a Momentum jelöltjei a javukra és elkezdtek együttműködni a Demokratikus Koalícióval (DK) is. Ugyanez volt a helyzet a 2019-es önkormányzati választáson, majd a 2022-es országgyűlési választásra megvalósult a teljes baloldali összefogás Gyurcsány Ferenc vezetésével – mondta.
Az elemző kiemelte: ugyanez várható most is, hiába tesz a 2017-es Fekete-Győr Andráshoz hasonló nyilatkozatokat most Donáth Anna, mind a 2024-es, mind a 2026-os választásokon együtt fognak működni Gyurcsány Ferenccel.
Ez a kommunikációs taktika sokkal inkább a szavazatmaximalizálásról szól, a Momentumnak ugyanis azt a szerepet szánták, mint amit 2010 előtt az SZDSZ-nek, azaz ők szívnák fel a Gyurcsány Ferenccel nem szimpatizáló baloldali szavazókat. Kérdéses ugyanakkor, hogy mennyire hiteles a Momentum ezirányú kommunikációja, hiszen míg 2017-ben hihető volt, hogy nem akarnak Gyurcsánnyal együttműködni, a közös 2022-es baloldali lista után ez már kevésbé az.
A párt társadalmi támogatottságát értékelve az elemző elmondta: a közvélemény-kutatások adatai szerint a korábban 10 százalék körüli támogatottságot felmutató Momentum ma már stabilan az 5 százalékos bejutási küszöb környékén ingadozik, vagyis ha most vasárnap lenne az EP-választás, Cseh Katalin már nem jutna ki Brüsszelbe.
Deák Dániel szerint mindez több tényező eredménye, aki a hitelességi válság mellett a Momentum vezető politikusainak intellektuális hiányosságait hangsúlyozta. Kiemelte Gelencsér Ferencet, aki kínosabbnál kínosabb jelenetekkel lepi meg a nyilvánosságot: például a zsinagógában szerinte szentmisét tartanak, de a parlamentben többször nehezen érthetően beszél, az egyik alkalommal pedig bekapcsolt mikrofon mellett káromkodva fejezte ki elégedetlenségét a saját felszólalásával kapcsolatosan. Donáth Anna ezt követően megvédte párttársát, holott le kellett volna vonniuk a konzekvenciákat, miszerint Gelencsér Ferencnek sokkal inkább a háttérbe kellene húzódnia, ugyanis a nyilvános szerepléseivel csak tovább ront a párt helyzetén – mondta az elemző.
Mindezek fényében nem meglepő, hogy a párt egyetlen vidéki polgármestere is kínosnak tartja a Momentumot, a mai nappal a távozását is bejelentette a pártból.
Egy nyilvános rendezvényen a párt volt bajai polgármestere, Nyirati Klára úgy fogalmazott: „a Momentumban szerettek volna nálunk Baján egy kihelyezett frakcióülést tartani, és én konkrétan mondtam, hogy ne jöjjenek. Ne jöjjenek, azért ne, mert most nem kívánatosak Baján”. Nyirati azt is kifejtette, hogy Donáth „önsorsrontó kijelentései” közé sorolja, hogy nyíltan beszél arról, hogy a Momentum egy liberális párt, mikor a „liberális” szó évek óta szitokszó, „a vidék emberének égnek áll tőle a haja” – idézte az elemző a momentumból ma távozó polgármestert.
Az elemző aláhúzta: a Momentum mélyrepülése és intellektuális válsága tovább növeli Gyurcsány Ferenc politikai mozgásterét, aki mára minden baloldali pártot ledominált, minden szereplő hozzá igazodik a baloldalon. Létrejött a budapesti megállapodás is a DK vezetésével, miután az összes bejelentett baloldali polgármester-jelölt vagy DK-s, vagy olyan politikus, aki jó kapcsolatot ápol Gyurcsány Ferenccel. A jövő évi EP-választás eredménye mindezt tovább erősíheti, ugyanis ha a DK-n kívül a többi baloldali párt nem tud érdemi támogatottságot felmutatni, akkor a létjogosultságuk is megkérdőjeleződik – zárta videóelemzését Deák Dániel.