A mai nyugati társadalmak egyik virtuális csúcsát hódította meg az a hangos kisebbség, amely a szexuális másságát egyfajta szellemi gőggel, a haladás univerzális kisajátításával képviseli, és ahol csak lehet – mint valamiféle erényt – mutogatja, hivalkodik vele, büszke rá; hite szerint pedig ez adja meg számára azt a progresszív többletet, amellyel különbözik más, maradi csoportoktól.

Úgy viselkednek ők, mintha a különböző szexuális irányultság egyes, a többségtől eltérő (LMBTQ…) formái lennének azok az identitásképző tulajdonságok, amelyek alapján valakit tisztelnünk kellene, mint embert. Habár tény, hogy ez nem igaz minden melegre (hisz voltak, vannak és lesznek is olyanok, akiket a hivatásuk, tetteik, viselkedésül, teremtő erejük, vezetőképességük vagy éppen szorgalmas és kitartó munkájuk miatt tisztelünk), de sajnos az is látszik, hogy egyre inkább az a kisebbség válik hangadóvá, amely a másságának tudatában – minden teljesítményt nélkülözve – egyre inkább arisztokratikusan viselkedik. Hivalkodásukkal, haladónak tartott mivoltukkal – amit a más területen sikeres melegek jelentős része elutasít – mára megteremtették a másság arisztokráciáját, amelynek viselkedése váltja ki az egyébként oly jellemző kölcsönös gyűlölködést.

Nagy Ervin teljes írása a PestiSrácok.hu-n olvasható.