Belarusz: geopolitikai keresztúton

  •  
  •  

Augusztus 9-én elnökválasztást tartottak Belaruszban, amelyet a hivatalos eredmények szerint Aljakszandr Lukasenka, az ország 1994 óta hivatalban lévő elnöke nyert. Az ellenzék azonban, élén Szvjatlana Cihanovszkaja elnökjelölttel nem ismerte el a választások eredményét, és tiltakozó akciókba kezdett, választási csalással vádolva a kormányzatot. A tüntetések kezdeti hulláma csillapodott ugyan, a megmozdulások azonban közel egy hónappal a választások után is folytatódnak. A kibontakozott politikai küzdelemben Belarusz szomszédai és a világ vezető hatalmai is érdekeltek.

A XXI. Század Intézet legújabb elemzésében az Eurázsiai Figyelő augusztusi összeállításához kapcsolódva a belarusz választások geopolitikai hátterét vizsgáljuk.

 Elnökválasztás előtt és után

Feszült kampányidőszak előzte meg a választások napját a Belarusz Köztársaságban, hiszen a rezsim már a kampány kezdetén zavargások szervezésével vádolta az ellenzéket, amely viszont a maga részéről már a választásokat megelőzően kijelentette, hogy a várható csalások miatt nem ismeri majd el annak eredményét. Folyamatosan napirenden volt a külföldi beavatkozás kérdése is, Aljakszandr Lukasenka elnök mind nyugati szomszédait, mind Oroszországot – vagy legalábbis egyes orosz érdekköröket – azzal vádolta, hogy a választások közeledtével destabilizálni akarja Belaruszt.

Miután a népszerűnek tartott ellenzéki jelöltek sorra hulltak ki a hatósági intézkedéseknek köszönhetően, az ellenzék vezéralakjává saját maga számára is váratlanul Szvjatlana Cihanovszkaja, a letartóztatott videóblogger és aktivista, Szjargej Cihanovszkij felesége vált. A hivatalos eredmények szerint a szavazatok 10 százalékát begyűjtő Cihanovszkaja a választásokat követően saját győzelméről számolt be, az eredmények meghamisításával vádolta meg Lukasenkát és a Központi Választási Bizottságot, majd másnap tisztázatlan körülmények között Litvániába távozott, ahol kijelentette: kész a nemzet vezetőjévé válni az átmeneti időszakban, amíg Lukasenka átadja a hatalmat és új, valóban demokratikus választásokat írnak ki.

A választások éjszakáján nagyszabású tüntetések zajlottak le egy sor belarusz városban, amelyek több helyen súlyos összecsapásokba torkolltak a tiltakozók és a rendőrség között.

A rendőrség folyamatosan feloszlatta a nagyobb csoportosulásokat, olykor könnygáz és gumilövedékek bevetésével, és három nap alatt többezer embert tartóztatott le, sajtóhírek szerint több halálos áldozat is volt. Idővel azonban enyhültek a tüntetések, és az ellenzék taktikát váltva megpróbálta sztrájkba szólítani a nagyobb üzemek dolgozóit. Ez azonban kudarcot vallott, és bár a tüntetések mai napig zajlanak és jelentős tömegeket mozgósítanak, a rendszer alapjait eddig nem rengették meg. Ráadásul Lukasenka elnök is utcára tudta vinni támogatóit a leghevesebb összecsapásokat követő napokban az ország több pontján is.

A tiltakozások elhúzódása azonban aggodalomra adhat okot az ország vezetői számára, hiszen azok bármikor újra intenzívebbé válhatnak. Ennek elkerülése érdekében Lukasenka megpedzegette egy alkotmánymódosítás lehetőségét, azonban az ellenzék fő követeléseinek teljesítését (vagyis az új választások kiírását és az 1994-es alkotmányhoz való visszatérést) kizárta, ahogy azt is, hogy bármilyen lépést tenne az utcai nyomásgyakorlás hatására. Az ellenzék létrehozott egy ún. koordinációs tanácsot a reformok kidolgozására, a rezsim azonban nem hajlandó tárgyalni ezzel a szervezettel, az pedig nem ismeri el a választások eredményeit.

Orosz beavatkozás?

A belarusz választások kérdése hamar túllépte az ország határait. Augusztus 9-e előtt elsősorban Oroszország szerepe volt a figyelem középpontjában. Ebben szerepet játszott, hogy az egyik, pénzmosás és csalás vádjával letartóztatott elnökjelölt, Viktar Babarika az orosz érdekeltségű Belgazprombank elnöke volt húsz éven keresztül, a nyomozás során pedig egy orosz miniszterhelyettes neve is előkerült. Emellett az orosz sajtó egy része régóta élesen bírálja Lukasenkát, mivel az – véleményük szerint – nem elég hű szövetségese Moszkvának és többirányú külpolitikájával kettős játékot játszik.

A legnagyobb szenzációt azonban az az eset váltotta ki, amikor a belarusz hatóságok bejelentették, az ország destabilizálására törő 33 orosz zsoldost fogtak el, akik az orosz titkosszolgálatokhoz köthető Wagner nevű magánhadsereg tagjai voltak. Az elhidegülni látszó viszonyban azonban rövidesen fordulat állt be. Lukasenka és Vlagyimir Putyin elnök telefonon egyeztettek a kialakult helyzetről, az orosz Komszomolszkaja Pravdában megjelent oknyomozó riport szerint pedig az ukrán titkosszolgálat manipulációjának eredménye volt az azóta haza is engedett „wagneresek” esete. Utóbbi változat mára mondhatni hivatalossá vált, egy nemrég adott interjújában maga Putyin is megerősítette, hogy az ügy mögött az ukrán és a velük együttműködő amerikai titkosszolgálatok állnak.

Putyin ugyanebben az interjúban azt is kijelentette: szükség esetén rendfenntartó erősítést küldd Lukasenka támogatására, a két elnök pedig rövidesen személyesen is találkozhat majd. Így elhidegülés helyett újra az Oroszország és Belarusz között a gyakorlatban csupán korlátozottan létező szövetségi állam szorosabbra fűzésének kérdése van napirenden.

Bár az elemzők több okból is elvetik, hogy ezen a téren drasztikus változásokra, azaz a belarusz szuverenitás feladására lehet számítani a közeljövőben – részben azért is, mert ez a tiltakozások újbóli felerősödéséhez és nyílt oroszellenességéhez is vezethetne –, valószínű, hogy a két ország kapcsolata valamelyest szorosabbá válik és a Belarusz által folytatott többirányú külpolitika lehetőségei jelentősen beszűkülnek.

Annak, hogy Lukasenka a választási kampány hajrájában felerősítette az oroszok, de legalábbis bizonyos orosz érdekcsoportok ellen irányuló retorikát, több oka is lehetett. Belpolitikai téren ezzel elejét vehette annak, hogy a tüntetések az ukrajnai Majdanhoz hasonlóan éles geopolitikai követelésekkel álljanak elő, őt pedig az ország szuverenitását az oroszokkal szemben feladó vezetőként tüntessék fel – a „wagneresek” incidensét követően ez hiteltelen lett volna. A külpolitikát illetően egyes elemzők arra hívták fel a figyelmet, hogy Lukasenka az oroszellenességgel a Nyugat lojalitását, de legalábbis tétlenségét kívánta elnyerni a várható tiltakozások elfojtása esetére, azonban számításai félrecsúsztak. Viszont az is tény, hogy egyes orosz érdekkörök valóban Lukasenka elmozdításában lehetnek érdekeltek, így ha zsoldosokkal nem is, politikailag és anyagilag részt vehettek a rendszerellenes jelöltek támogatásában.

Érdekütközések

A tüntetők fokozott támogatása azonban végül onnan jött, ahonnan előzetesen várható is volt, azaz Belarusz nyugati szomszédaitól, amelyek – az Egyesült Államokkal karöltve – már évek óta támogatnak rendszerellenes csoportokat és médiákat Belaruszban. A külföldi finanszírozású ellenzéki médiák közül a legjelentősebb talán a NEXTA nevű YouTube-, illetve Telegram-csatorna, amely a tiltakozóakciókról készült operatív beszámolóival és a tüntetők koordinálását segítő gyors információáramlásával tűnt ki az augusztusi napokban. A NEXTA – amely nevét a belarusz nyehta, azaz „valaki” szó után kapta – mögött hivatalosan két, Lengyelországban élő belarusz fiatal áll, akik közül Raman Prataszevics korábban a lengyel–litván finanszírozású Euroradio, valamint az amerikai Szabadság Rádió munkatársa volt, Szcjepan Pucila pedig a lengyel állami fenntartású Belsat televíziónál dolgozott. Az említett orgánumok szintén szerepet vállaltak a tüntetők narratívájának erősítésében, valamint annak a nemzetközi közvélemény felé történő közvetítésében.

Lengyelország és Litvánia érdekeltsége részben az országok közötti hagyományosan szoros történelmi kapcsolatokon (a lengyelek, litvánok és belaruszok nagy része – az ukránokkal együtt – évszázadokon keresztül egy állam keretein belül élt, előbb lengyel, majd orosz fennhatóság alatt), részben pedig azon az oroszokkal szembeni félelmeken alapul, mely utóbbiak miatt mind a lengyelek, mind a litvánok határaiktól távol szeretnék látni az orosz befolyási övezetet.

Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy Lengyelország az utóbbi években bejelentkezett a közép-európai térség vezető szerepére, amelynek részeként igyekszik növelni gazdasági és politikai befolyását a múltban lengyel fennhatóság alá tartozó területeken, így Belaruszban és Ukrajnában is.

Ezt a célt szolgálja többek között a Lengyelország, Litvánia és Ukrajna által július végén létrehozott ún. „lublini háromszög”, amely az országok közötti szorosabb együttműködés elősegítésén túl azért jött létre, hogy a szomszédos országok nyugati integrációs törekvéseit támogassa. A szövetség megalapításának helyszíne is szimbolikus, hiszen 1569-ben Lublinban köttetett meg az a megállapodás, amely egyesítette a Lengyel Királyságot a mai ukrán és belarusz területek jelentős részét birtokló Litván Nagyfejedelemséggel.

A közvetlen szomszédokon túl persze mások is érdekeltek a belarusz konfliktusban. Az utóbbi években egyre szorosabb Kína és Belarusz gazdasági és politikai kapcsolata, ami egy közös ipari park létrehozásában és közös rakétafejlesztési programban csúcsosodott ki. Emellett Belarusz az Európa felé irányuló kínai áruszállítás egyik fontos elosztóközpontja. De nem hagyhatók figyelmen kívül az Egyesült Államok törekvései, amelyek a Nyugat és Oroszország közötti minél szélesebb pufferzóna kialakítására irányulnak, és jórészt egybeesnek a lengyelek és litvánok céljaival. Ráadásul Belarusz és Oroszország eltávolodása tovább erősíthetné azokat a tendenciákat is, amelyek Európa energiaellátásának diverzifikálása és így az amerikai cseppfolyósított gáz részesedésének növekedése felé mutatnak.

Emelik a téteket

Ma még csak találgatni lehet a belarusz politikai küzdelmek végkimenetelével kapcsolatban, de jelen állás szerint a Lukasenka-rendszer gyors leváltását célzó erőfeszítések kudarcba fulladtak.

Az európai vezetők számára ugyanis a kétes kimenetelű politikai fordulatnál fontosabbnak tűnhet egy újabb, az ukrajnaihoz hasonló befagyott konfliktus elkerülése, ahogyan azt Emmanuel Macron francia elnök és a Josep Borrell, az Európai Bizottság alelnöke is hangsúlyozta. Bár az EU államai nem ismerik el legitimnek a belarusz választások eredményeit, hivatalosan Cihanovszkaját sem ismerték el elnöknek, még a lengyelek sem. Ennek oka az a korábban említett tendencia lehet, hogy a nyugati kapcsolatoktól elvágott Lukasenka még inkább az oroszok felé közeledhet a rá gyakorolt nyomás hatására, így, amennyiben nem sikerül megdönteni rendszerét, és jelenleg ez valószínű forgatókönyvnek tűnik, a szigorúbb fellépés a céljaival ellentétes hatást érhet el.

A Lukasenka által szóbahozott alkotmányreform hosszabb távon nagy lehetőséget jelenthet az ellenzék számára, hiszen a jelenleg tisztán egyéni képviselői választókerületekre épülő rendszer listás választások felé történő elmozdulása és a parlament szerepének az elnöki hatáskörök kárára történő növelése együttesen jóval nagyobb súlyt biztosíthat a rendszer kritikusai számára. Így az elkövetkező hónapok központi kérdése az alkotmánymódosítás tényleges tartalma lesz, jelenleg pedig – a folyamatos tüntetésekkel az egyik és erőfitogtatással a másik oldalon – a tétek emelése zajlik.

Az eseményekre azonban a fentiekből fakadóan több külső tényező is hathat majd. Ezek egyike az Egyesült Államok és Kína között elmérgesedő, már-már hidegháborúra emlékeztető gazdasági és politikai küzdelem, amely megnövelheti az eseményeket eddig inkább partvonalról figyelő Egyesült Államok szerepvállalását is a belarusz politikai küzdelemben.

Ugyanígy összefonódhat majd a konfliktus rendezése az Oroszország és a Nyugat újból elhidegülni látszó viszonyával. Az elmúlt hetekben több európai országból (Csehország, Ausztria, Norvégia) is kitiltottak kémkedéssel vádolt orosz diplomatákat, Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus titokzatos megmérgezése pedig tovább ronthat az orosz–európai kapcsolatokon. A különböző orosz vezetők korrupciós ügyeiről készült videóival ismertté vált Navalnij augusztus 20-án lett rosszul a Tomszkból Moszkvába tartó repülőgépjáraton. A politikus az omszki kórházba került, ahol kómába esett, állapotának stabilizálását követően pedig a berlini Charité kórházba szállították. Míg az orosz orvosok nem találtak mérgezésre utaló nyomokat, addig a berlini szakemberek közlése szerint Navalnijt a 2018-as Szkripal-ügyből ismert novicsok nevű idegméreggel mérgezték meg.

Az ügyben pedig mondhatni közvetlen szerepet is vállalt már Belarusz. Lukasenka rögtön a Navalnij mérgezéséről szóló hírek után egy elfogott hangfelvételről beszélt, amelyet pár nappal később közöltek is. A belarusz közlés szerint Varsó és Berlin képviselői közt lezajlott, vélhetően nem hiteles felvételen Lukasenka elnököt a Die Hard című amerikai akciófilm főszereplőjéhez hasonlítják, és egészen nyíltan beszélnek arról, hogy a Navalnij megmérgezéséről szóló bizonyítékok hamisítottak. Az orosz nyelvterület sajtójában már fel is merült, hogy valójában valamiféle nemzetközi trollkodásról lehet szó, amivel a belarusz elnök arra akar utalni, hogy a Navalnij-esettel kapcsolatos állítások nincsenek alátámasztva, és hogy komolytalan bizonyítékokkal ők is elő tudnak állni.

Az ügy azonban ennél komolyabbnak tűnik, hiszen amerikai és német vezető politikusok is újabb, Oroszországgal szembeni szankciók lehetőségét vetették fel, köztük az Északi Áramlat-2 nevű, az építkezés záró szakaszában járó földgázvezeték munkálatainak leállítása is felmerült. Moszkvának így rendkívül óvatosan kell majd eljárnia a belarusz kérdésben, hiszen a konfliktus eszkalálódása az ukrajnai események után végre normalizálódni látszó orosz–európai kapcsolatok drasztikus romlásához vezethet.