EU-források: saját magának és az országnak árt a baloldal

Míg korábban titkolták, ma már egyre nyíltabban beszélnek arról a baloldali politikusok, hogy azért dolgoznak Brüsszelben, hogy Magyarország ne kapja meg a neki járó uniós forrásokat. Emellett már azt is nyíltan kimondják, hogy valójában nem jogi, hanem politikai okok miatt tartják vissza ezeket a pénzeket – mondta legújabb videóelemzésében Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője ezzel kapcsolatban kiemelte: a balliberális politikusok ettől azt remélik, hogy elmélyül a gazdasági válság Magyarországon és gyengül a kormány támogatottsága, míg ők erősödnek. Az elemző szerint ugyanakkor a helyzet éppen az ellenkezője: Magyarország finanszírozása továbbra is megoldott, a Fidesz támogatottsága stabil, a hazája érdekei ellen dolgozó baloldal népszerűsége pedig tovább csökkent az elmúlt időszakban.

Deák Dániel legújabb videóelemzésében kiemelte: korábban a balliberális politikusok titkolták, hogy bármi közük lenne az uniós források visszatartásához, sőt azt is állították, hogy valójában ők is azért dolgoznak Brüsszelben, hogy hazánk minél hamarabb megkaphassa a neki járó pénzeket. Emlékezetes eset volt a közelmúltban, amikor Donáth Anna egy Varga Judit miniszter asszonnyal folytatott nyilvános vitán tagadta, hogy rendszeresen egyeztetne Věra Jourová uniós biztossal, majd pár nappal később előkerült egy felvétel róla, amelyen azzal dicsekedett, hogy rendszeres kapcsolatban vannak és folyamatosan informálja őt a magyar helyzetről. „Ekkor még próbálták titkolni a háttéregyeztetéseket és azt az aknamunkát, amelynek következtében hazánk mind a mai napig nem kapta meg a neki járó forrásokat” – fogalmazott az elemző.

Az utóbbi időszakban ugyanakkor ebben a kérdésben látványos változás állt be: ma már nyíltan kimondják, hogy az a céljuk, hogy ezek a források ne érkezzenek meg Magyarországra – mondta.

Kiemelte: a legemlékezetesebb példa erre Gyurcsány Ferenc egyik rádióinterjúja volt, amelyben szinte dicsekedett vele, hogy a DK-s EP-képviselőknek komoly munkája van ebben az aknamunkában. De nem csak a DK-s, hanem a momentumos politikusok is hasonlóan politizálnak, Cseh Katalin momentumos EP-képviselő nyilatkozataiból is világosan visszatükröződik az elemző szerint, hogy a Momentum is azon dolgozik, hogy a kormány és a Brüsszel közt az uniós pénzekről szóló tárgyalások elakadjanak.

Amellett, hogy egyre nyíltabban beszélnek erről a tevékenységükről, azt is egyre többször ismerik el, hogy valójában nem jogi, hanem politikai természetű vitáról van szó – fogalmazott Deák Dániel, aki példaként említette Daniel Freund zöldpárti EP-képviselőt, aki az Európai Parlament vizsgálódelegációjának tagjaként a napokban látogatást is tett Magyarországon és aki egy Twitter-bejegyzésben Orbán Viktor „no migration, no gender, no war”, azaz nem a migrációra, nem a genderre és nem a háborúra szöveges bejegyzésére úgy reagált: nem az uniós forrásokra. Nehéz ezt a kijelentést másként értelmezni, minthogy valójában ezek miatt a politikai kérdések miatt helyeznek ilyen nagy nyomást Magyarországra. Korábban egyébként a külföldről finanszírozott Szabad Európa is elismerte, hogy Ursula von der Leyen két évvel ezelőtt azért nem utazott Budapestre aláírni a helyreállítási alapról szóló megállapodást, mert a magyar parlament elfogadta a gyermekvédelmi törvényt. Korábban ezt is tagadták, jobboldali összeesküvéselméletnek titulálták – szögezte le Deák Dániel.

A XXI. Század Intézet vezető elemzője kiemelte: a magyar kormány folyamatosan tárgyal az Európai Bizottsággal, minden megállapodást teljesít, ugyanakkor Brüsszel újabbnál újabb feltételeket támaszt.

Ez amiatt lehet, mert a baloldali EP-képviselők az Európai Parlamentben folyamatosan hazánk ellen dolgoznak, az Európai Parlament pedig folyamatosan zsarolja a gyenge pozícióban lévő Ursula von der Leyent, aki emiatt nem áll ellen a hazánk kapcsán az Európai Parlamentből érkező kéréseknek.

A magyarországi baloldali politikusok ettől az aknamunkától vélhetően azt remélik, hogy mivel késve érkeznek meg az uniós források, elmélyül a gazdasági válság Magyarországon, így gyengülnek a kormány pozíciói és ők ebből profitálni tudnak politikai szempontból. Hasonlóban reménykedtek az elemző szerint a koronavírus-járvány időszakában is, amikor a védekezést hátráltatták. Ez ugyanakkor éppen a visszájára sül el: a balliberális politikusok a hazánk érdekeit sértő politizálásukkal saját maguk alatt vágják a fát, tovább csökken a támogatottságuk – fogalmazott Deák Dániel hozzátéve: e mögött az állhat, hogy a magyar lakosság négyötöde (80 százalék), de még a baloldali szavazók háromnegyede (75 százalék) is egyetért abban, hogy a magyar EP-képviselők hazafias kötelessége az lenne, hogy munkájukkal minél több uniós forrást szerezzenek hazánk számára.