Néhány nappal ezelőtt tette közzé az Európai Bizottság a tagállamokat immáron hatodik éve pellengérre állító úgynevezett „jogállamisági” jelentését. A joguralmi áttekintés helyett inkább brüsszeli bizalmi indexnek nevezhető dokumentumban valamennyi ország, így hazánk vonatkozásában is a papírforma érvényesült, hiszen annak keretében a tagállamok nem a jogalapú kormányzás, hanem a politikai konformitás alapján kapnak minősítést. A jelentés újítása, hogy külön figyelmet szentel a belső piac „jogállamiság-érzékenységének”, valamint a jogállamiság és az uniós költségvetés kapcsolatának, kiemelve a feltételességi rendelet szerepét. Azzal, hogy az idei jelentés példátlan módon integrálja a „belső piaci dimenziót” a brüsszeli jogállamisági felfogásba, az Európai Bizottság nyíltan kimondja, hogy a „jogállamiság” nemcsak értékkérdés, hanem a gazdasági versenyfeltételek és a pénzekhez való hozzáférés feltétele is. Ezzel az elméleti összekapcsolással Brüsszel aggasztó képet fest a jövőről: lényegében politikai feltételt állít egy gazdasági jogrend működtetéséhez, mindez pedig az európai integráció szerződéses alapelveivel és történeti fejlődésével is nyíltan szembemegy.
Petri Bernadett, a XXI. Század Intézet kutatója elemzésében azt vizsgálja meg, hogyan jelenik meg a brüsszeli elitek politikai véleménye az immár a belső piac befolyásolására is alkalmazni kívánt jogállamisági jelentésekben.
Papírforma érvényesül a magyar országfejezetben
A Magyarországról szóló országfejezet a Bizottság részéről továbbra is a szokásos kritikai narratívát követi, amely nem a tényekhez, hanem a politikai célokhoz igazodik. A jelentés kénytelen elismerni számos hazai teljesítményt, például, hogy Magyarország 2024-ben megkezdte a bírói fizetések háromlépcsős emelését, amely 2027-re uniós szinten is versenyképes illetményeket eredményez. Szintén pozitív elismerést kapott az Országos Bírói Tanács (OBT) szerepének megerősítése. A jelentés szerint az OBT jogosítványai a bírói kinevezésekben és az igazgatási felügyeletben „formálisan bővültek”, és az intézmény ténylegesen részt vesz az igazságszolgáltatás működtetésében. A Kúria jogegységi gyakorlata is kedvező megvilágításba kerül: a jogegységi határozatok, valamint az ún. „Jogegységi Panasz Tanács” működése stabilizálja az ítélkezés kiszámíthatóságát a Bizottság szerint, ami kulcsfontosságú a jogbiztonság szempontjából. A Kúriánál alkalmazott ügyelosztási rendet a Bizottság „transzparensnek és megfelelőnek” nevezi – ami különösen figyelemre méltó annak fényében, hogy az alsóbb szintű bíróságok esetében épp e mechanizmust éri kritika. A jelentés az elismerések között említi az Integritás Hatóság működését, hogy Magyarország együttműködik az Európai Ügyészséggel (EPPO), és több ügyet is delegált az uniós szervhez. Ténykérdés, így a jelentés arra is kénytelen volt kitérni, hogy Magyarország több új eszközt is bevezetett a társadalmi konzultációk erősítésére.
Az elismert teljesítmények alapján joggal kérdezhetnénk, mikor zárul le a hazánkkal szembeni eljárás és hol maradnak az uniós források. A teljesen egyértelmű és tényszerű eredményeket azonban a jelentés természetesen azonnal relativizálja, ami lehetővé teszi a Bizottság számára, hogy a reformokat ne tényleges előrelépésként, hanem további problémaként kezelje. Ismét felszólítja tehát a kormányt, hogy ez mind kevés, „erősítse meg az igazságszolgáltatás függetlenségét”, még erőteljesebb nyomozásokat” sürget a magas szintű korrupciós ügyekben és független médiaszabályozás” kialakítását javasolja – egy olyan országban, ahol a médiumok sokszínűsége és a kormánykritikus sajtó jelenléte megkérdőjelezhetetlen, miközben hasonló médiahatósági struktúrák más tagállamokban is elfogadottak. A jelentés tehát nem rejt magában meglepetést, továbbra is „alacsony szintű jogállamiságról” beszél Magyarországon, mintha az elmúlt évek strukturális fejlődése egyáltalán nem történt volna meg.
Így a brüsszeli dokumentum „természetesen” megfelelő alátámasztásként szolgál arra, hogy maradjon a jogállamisági eljárás és továbbra is fennmaradjanak a költségvetési szankciók is.
A brüsszeli felfogás szerint ugyanis a jogállam, nem jogelveken, hanem szimpátián nyugszik, ahol nem a független intézmények működése a döntő, hanem az, hogy ki irányítja őket. Ezért is nevezhetjük azt inkább bizalmi indexnek. Ha a „megfelelő” európai körök embere kerül hatalomra, a jogállam állapota – bármily viharos is legyen a valóság – azonnal kielégítővé válik. Ha viszont egy szuverenista, patrióta kormányzat próbál önálló utat járni, a legapróbb eltérést is intézményes válságként mutatja be Brüsszel.
Alkotmányellenes gyakorlatból jogállami előrelépés
Ezek után természetesen az sem meglepő, hogy a Lengyelországról szóló idei értékelés ennek megfelelően példátlanul elnéző, sőt szinte ünneplő hangvételű. Pedig az új Tusk-kormány hatalomra kerülése óta valójában nem a joguralom erősödött, hanem egyfajta politikai „rendszerváltás” kezdődött, amelynek keretében alkotmányos testületek működését bénították meg, bírák jogállását vonják vissza tömegesen, és államosítási szándékokat lebegtetnek a média terén. Mindez azonban Brüsszel számára megbocsátható – mert a „jó oldal” tért vissza.
Míg tehát 2016 és 2023 között Lengyelország a Bizottság folyamatos kritikáinak kereszttüzében állt – a bírói kinevezések, az alkotmánybíróság összetétele és a közmédia kapcsán –, a Donald Tusk vezette kormány hatalomra kerülése után szinte azonnal gyökeresen megváltozott Brüsszel hangneme s így a strukturális visszásságok, intézményi tisztogatások és alkotmányellenes gyakorlatok is jogállami előrelépésként kerülnek bemutatásra.
Például a jelentés elismeri, hogy a lengyel kormány jelentős lépéseket tett az ún. Action Plan on the Rule of Law keretében, ideértve 1600 bíró státuszának újravizsgálatát és a 2018 után kinevezett bírák eltávolítására irányuló tervezeteket. Maga a Velencei Bizottság is figyelmeztetett arra, hogy a kollektív büntetés vagy jogfosztás nem elfogadható módszere a bírósági reformnak. Mindezek ellenére a Bizottság pozitívan értékeli e lépéseket, figyelmen kívül hagyva a nyilvánvaló politikai revans és kádercsere jeleit.
Lengyelországban a végrehajtó hatalom nyíltan delegitimálja az Alkotmánybíróságot: megtagadja ítéleteinek közzétételét, nem nevez új tagokat, így de facto működésképtelenné teszi a testületet, sőt kormányhatározatban kimondja, hogy „a testület nem tekinthető legitimnek”. Ez nyilvánvalóan sérti a jogbiztonságot és a hatalmi ágak elválasztásának elvét, példátlan precedenst teremtve egy uniós tagállamban. A jelentés ezzel szemben csak „kihívásként” vagy „függőben lévő kérdésként” utal a helyzetre, gyakorlatilag elfogadva, hogy egy végrehajtó hatalom kivonja magát az alkotmányos ellenőrzés alól – ami más tagállam esetében elképzelhetetlen volna.
A Bizottság dicséri, hogy Lengyelország az Európai Ügyészség teljes jogú tagjaként aktív szerepet vállal az uniós pénzek védelmében, bevezette az új whistleblower-védelmi törvényt, valamint javította az állami reklámköltések „kiegyensúlyozottságát”. Ugyanakkor továbbra sincs átfogó korrupcióellenes stratégia, a lobbitörvény és vagyonnyilatkozati rendszer hiányos, a felsővezetők büntethetősége korlátozott, és az állami közbeszerzések terén jelentős korrupciós kockázatok állnak fenn, de ez persze mit sem számít. Mindezek ellenére a Bizottság nem fogalmaz meg érdemi bírálatot, sem nem alkalmaz pénzügyi következményeket, csupán „további előrelépéseket” javasol.
A jelentés pozitívan értékeli, hogy a lengyel kormány törekszik a közmédia átalakítására, csökkent a politikailag elfogult – vagyis Brüsszelnek nem tetsző – tartalmak aránya. Azt azonban természetesen említés nélkül hagyja, hogy a TVP és a Polskie Radio vezetőségét még 2023 végén, erőszakkal távolította el az új lengyel kormány, és a lengyel bíróságok is megállapították, hogy az eljárás jogellenes volt. Sienkiewicz kulturális miniszter egy héttel azt követően, hogy a Tusk-kormány letette az esküt egy parlamenti határozat alapján igyekezett cégjogi változtatásokat keresztülvinni a hatalomátvétel érdekében, de annak átvezetésére még a cégbíróság sem volt hajlandó. Később az új vezetés kijelölésével egy időben az állami médiumok költségvetését mintegy 20 százalékkal növelték meg, a „társadalmi feladatok hatékonyabb ellátása érdekében” – valójában azonban a kormányzati kommunikáció erősítését célozva.
Emellett a lengyel kormány egy új állami finanszírozási modell bevezetése készül, amely de facto államosítaná a közmédiát és felmerült a külföldi médiatulajdonlás elleni fellépés, mindez pedig a média pluralizmusát nyíltan fenyegeti.
Amikor azonban egy kormány megfelel Brüsszel ideológiai elvárásainak, a jogállami elvek megsértése láthatatlanná válik.
Egységes belső piac helyett intézményesített megosztottság
Az Európai Unió egyik legfőbb vívmánya és egyben előnye a belső piac. Kialakításának alapját a gazdasági integráció fokozatossága képezte, amely azonban semmilyen politikai megfelelőségi feltételt nem rögzít ehhez. Az Európai Unióról szóló szerződés (EUSz) vonatkozó cikkei világosan fogalmaznak: “Az Unió belső piacot hoz létre” (3. cikk) és „Az Unió tiszteletben tartja a tagállamok nemzeti identitását, amely alapvető politikai és alkotmányos berendezkedésükben gyökerezik” (4. cikk (2)). A belső piac célja az volt, hogy fokozatosan felszámolja a gazdasági akadályokat, függetlenül az egyes tagállamok politikai rendszerétől. Ennek mostani újraértelmezése – amely a jogállamisági jelentésekre építve politikai különbségtételt vezet be – ellentétes a Szerződések szövegével és szellemével.
Az új felfogás szerint a tagállam csak akkor „teljes értékű belső piaci résztvevő”, ha a Bizottság elfogadja az alkotmányos berendezkedését. A kiszámíthatóság és jogbiztonság helyett politikai értékelés válik döntővé – nem az számít, hogy egy ország vállalkozásbarát, nyitott, stabil gazdasági környezetet biztosít-e, hanem hogy „jó pontokat kap-e” a jogállamisági jelentésben.
A túlnyomórészt különböző NGO-k állításaira alapozó éves jogállamisági jelentés a tervek szerint a következő, 2028-ban kezdődő hétéves költségvetési ciklus egyik sarokkövévé válna, ennek következtében pedig a Bizottság a jövőben a belső piaci működésre gyakorolt „negatív hatásra” hivatkozva is blokkolhatná vagy feltételekhez köthetné egyes nemzeti tervek elfogadását, a források kifizetését, illetve a programok végrehajtását.
Ha azonban európai uniós integráció egyik legfőbb előnyét jelentő uniós pénzek nem ott hasznosulnak, ahol gazdaságilag leginkább szükség lenne rájuk, hanem ott, ahol a Bizottság politikai bizalmat érez, az tovább mélyíti az Európai Unió versenyképességi válságát, és aláássa annak gazdasági teljesítményét.
A jogállamiság a jog uralmát jelenti az érdekek uralma helyett. Egy olyan politikai eszmény, amely szerint egy országon, államon vagy közösségen belül minden polgár és intézmény ugyanazon törvényeknek tartozik felelősséggel. Úgy tűnik azonban, ha politikai akarat van rá, akad, akitől a törvénysértés is jogszerű. Ha azonban az Európai Unióban nem a versenyképesség, nem a felzárkóztatás s így a belső piac egységességére törekvés, hanem a politikai hovatartozás dönti el, ki méltó az uniós forrásokra, az integráció nemcsak bizalmi, de gazdasági alapját is elveszíti, a közösség kohéziója helyett pedig a politikai megosztottság válik rendszerszintűvé.
