Korszakhatáron vagyunk

WP Post Author

Csak akkor tudhatjuk, melyik irányba kell mennünk, ha helyesen mérjük fel a helyzetet, amiben vagyunk. Talán ez a legfontosabb üzenete a Terror Háza Múzeumban tartott könyvbemutatónak, amelyen Schmidt Mária Széchenyi-díjas történészprofesszor, a múzeum, valamint intézetünk főigazgatójának legújabb könyvét, a 2018 és 2022 között írt esszéinek válogatását tartalmazó Korszakhatáron című kötetet mutatták be. Az esszékötet laudációját Baczoni Dorottya történész, a XX. Század Intézet igazgatója tartotta, a szerzővel pedig Ugron Zsolna József Attila-díjas író beszélgetett.

A változtatás kényszere kopogtat

A laudáció során Baczoni Dorottya elmondta, hogy az esszékötet „szűkülő” fókusszal vizsgálja meg korunk problémás kérdéseit. Az egész világot érintő nagypolitikával indít, amely kapcsán a legfontosabb talán annak a felismerése, hogy az Egyesült Államok vezette unipoláris világrend immár nincs többé, az abban való hit pedig komfortos, de káros. A világrend átalakulása azonban a kontinenst is érinti, hiszen Európa életképtelen az USA nélkül, a kötetben szereplő esszékből pedig kiderül, hogy a fő kérdés az, hogy ezt kimerjük-e mondani és akarunk-e rajta változtatni. Ráadásul a világpolitikai átrendeződés mellett az univerzális értékek progresszívek általi ostroma is zajlik, a könyv pedig természetesen ezt a témát is boncolgatja.

A Nyugaton zajló eseményektől pedig Magyarország sem függetlenítheti magát. Az esszékötetben több, a magyar balliberális értelmiségiek életinterjúira adott recenzió is található, amelyek tanulsága, hogy egyesek nem vették észre, hogy eljárt felettük az idő. Magyarországon már „nem a farok csóválja a kutyát”, az értelmiség politikaformáló jelentősége csökkent, ez azonban nem mindenhol van így.

Baczoni Dorottya szerint a kötetben szereplő, számos témát érintő írások közös pontja annak a szempontrendszernek az érvényesítése, hogy be tudjuk-e azonosítani a problémákat és azokra megfelelő választ tudunk-e adni. A kötet ebből a szempontból pedig kifejezetten nyugtalanító látlelet, hiszen kiderül belőle, hogy a döntéshozó helyzetben lévők Nyugaton mennyire nem képesek erre.

Nem értik meg, hogy lehetetlen ott folytatni, ahol a kétezres évek elején, a válságokat megelőzően abbahagyták, hiszen a változtatás kényszere ott kopogtat az ajtónkon.

Márpedig, ha nem ismerjük fel, hogy korszakhatáron vagyunk, akkor „meg vagyunk lőve”, fogalmazott Baczoni.

Kiüresedett Nyugat

A laudációt követő beszélgetés során Schmidt Mária elmondta, hogy míg régen, a szocializmus idején arra gondolt, milyen jó lenne, ha Magyarországon is olyan nyitottság lenne, mint Nyugaton, addig ma már ennek fordítottja tapasztalható, és egyre többen irigylik Magyarországot a nyugatiak közül, mert itt ki lehet mondani és meg lehet vitatni olyan dolgokat, amelyeket ott már nem szabad.

A Nyugat intellektuálisan kiüresedett s így nem tudja, milyen irányba kellene menni.

Ez pedig világpolitikai pozícióit is megrendíti. Ahogy a Széchenyi-díjas történész rámutatott, Kínára mindig jellemző volt a meritokrácia, az érdem alapú előbbre jutás, ahogy az Egyesült Államokra is, utóbbi elitje azonban egyre inkább arisztokratizálódik. Ma már az USA nem rendelkezik azzal az innovációs kapacitással, amivel Kína még igen. Ez persze változhat, mutatott rá, de jelenleg a hátrálás jelei fedezhetőek fel az amerikai politikán.

A beszélgetés során szóba került a nőkérdés is. Schmidt Mária úgy vélekedett, hogy a nők mindent elértek, amire vágytak, azonban akik megnyernek egy csatát, nem bírnak leállni. Ugyanez áll a szexuális kisebbségekre is, akik szintén kivívták a vágyott jogokat, egyenlővé váltak, de nem érték be ezzel. Ugron Zsolna író üvegplafonnal kapcsolatos kérdésére a történész úgy reagált, szerinte ez mondvacsinált dolog, egy nő ugyanis a nyugati világban ma már bármit elérhet. Példaként a magyar köztársasági elnökre vagy az amerikai politika női szereplőire utalt.

Magyar feladatok

Az SZDSZ-hez köthető egykori politikusok és értelmiségiek életinterjúira adott recenziói kapcsán a történész elmondta, az késztette ezek megírására, hogy ezekből az interjúkból is kiderült: az érintett balliberális értelmiségiek képtelenek kritikailag reflektálni arra, amit csináltak, még azután is, hogy a választópolgárok végképp kizárták őket a politikai életből. Az ilyen interjúk általában azért készülnek, hogy számot adjanak a következő generációknak, azonban az említett szövegek célja nem a számadás, hanem az önigazolás.

Schmidt Mária hangsúlyozta annak fontosságát, hogy hogyan értékeljük, milyen szempontok alapján ítéljük meg elődeink teljesítményét.

Egyetlen szempontnak kellene döntőnek lennie: ki hogyan állt helyt a magyar nemzeti érdekek képviseletében, védelmében.

Ez segít az értékállításban és eligazít a jelenben is. Elmondta, sokáig kényszerítettek bennünket, hogy a reálpolitika helyett ideológiai szempontokat vegyünk figyelembe, ma pedig Nyugaton tapasztalható ugyanez. Ahogy fogalmazott, „végtelenségig túlideologizált a Nyugat”, ami a jelenleg zajló háború kezelése során is meglátszik, amikor bizonyos ideológiai előfeltevéseknek való megfelelést kérnek számon más országokon is. Ma már nincs szándék a nyugatiakban Európa keleti felének megértésére: míg a szocializmus idején tettek fel kérdéseket azzal kapcsolatban, mi zajlik ezekben az országokban, az 1990-es évektől csak kioktatást kapunk tőlük, a tapasztalatainkat pedig semmibe veszik.

Pedig fontos tapasztalataink vannak. Ugron Zsolna idézte a könyv egyik utolsó mondatát, amely a Magyar feladatok című fejezetből származik: „Egy utópikus, emberellenes, önmegsemmisítő kísérletet harminc évvel ezelőtt már legyőztünk. Most is ezt kell legyűrnünk, hogy megmaradhassunk.” Nem kis feladat azonban, ahogy Schmidt Mária hangsúlyozta, reményt ad az, hogy a magyar nép ismét a béke és a reálpolitika mellett foglalt állást.

Schmidt Mária legújabb könyve a Terror Háza webshopban is megvásárolható.