A KKETTK Alapítvány új kiadványai és programjai a 93. Ünnepi Könyvhéten

Három új kötettel jelentkezik az idei Ünnepi Könyvhéten a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány. Az érdeklődők megvásárolhatják Schmidt Mária: Korszakhatáron, illetve Molnár Tamás: Európa zárójelben (szerk.: Békés Márton) című esszéköteteit, valamint Herzl Tivadar magyar fordításban most először megjelent naplóját (HERZL TIVADAR: NAPLÓ 1895–1904, szerk.: Baczoni Dorottya). Az Alapítvány számos egyéb kiadványával is várja az olvasókat a Vigadó tér Duna-korzó felőli standjánál, ahol naponta dedikálnak majd a szerzők. Június 11-én 11 órától pedig pódiumbeszélgetést tartunk a Vigadó téri színpadnál Schmidt Mária: Korszakhatáron című kötetéről. A Széchenyi-díjas történészt, a Terror Háza Múzeum főigazgatóját Baczoni Dorottya történész, a XX. Század Intézet igazgatója kérdezi majd.

SCHMIDT MÁRIA: KORSZAKHATÁRON

A világ, amit 1990 óta ismertünk, biztonságosnak és komfortosnak éreztünk, elillant. Megannyi megkérdőjelezhetetlennek hitt alapvetés, axiómaként kezelt tézis immár nem tartható. A neoliberális gazdaságpolitika egyértelmű csődjét jelentő 2008-as világgazdasági válság; a kulturális homogenitásunkat kockára tevő, 2015-ös migrációs hullám; az egészségünket veszélyeztető és az államról alkotott elképzeléseinket, a munkavégzésünket vagy az emberi kapcsolatainkat is új megvilágításba helyező 2020-as koronavírus-válság; a hidegháború végét új fénytörésben láttató, 2022-ben kitörő orosz–ukrán háború a szomszédunkban vagy az Amerikai Egyesült Államok vezető szerepének megrendülése külön-külön is elég lett volna gondolkodási keretünk megrengetéséhez, folyamatában nézve az eseményeket azonban egyenesen sokkoló, ami történik – hívja fel a figyelmet a könyv utószavában a kiadvány szerkesztője, Baczoni Dorottya történész, a XX. Század Intézet igazgatója, rámutatva, mindezen jelenségek pedig nem a fejünk felett, intellektuális síkon zajló elméleti polémiák, hanem a mindennapjainkat érintik. Legbelsőbb félelmeinket, elfojtott szorongásainkat, zsigeri reflexeinket hozzák felszínre.

Schmidt Mária elmúlt években írt esszéi arra keresik a választ, hogy mi és miért történik velünk, de ami talán ennél is fontosabb: mit lehet tenni, hogy lehet kiutat találni, jelenleg ugyanis csak görgetjük magunk előtt az egyre tornyosuló problémákat. Mégis meddig? Korszakhatáron vagyunk.

Ahogy a könyv fülszövege minden kétséget kizáróan, mintegy vészjóslóan sugallja: „Szétporladt a hidegháború vége óta ismert világunk. Az előző évek kihívásai világossá tették, hogy lehetetlen a kitaposott úton továbbmennünk. Fel kell ismernünk, hogy egy új rend új típusú próbatételeivel állunk szemben. Ehhez alkalmazkodnunk létszükséglet. Nem halogathatjuk tovább, hogy megfejtsük, mégis hogy jutottunk idáig, és ami ennél is fontosabb: hogyan tovább? Schmidt Mária esszékötete ehhez nyújt támpontot. Nincs sok időnk: korszakhatárhoz érkeztünk.”

MOLNÁR TAMÁS: EURÓPA ZÁRÓJELBEN (szerk.: Békés Márton)

„A kommunizmustól megszabaduló közép- és kelet-európai népek ragaszkodnak identitásukhoz. De mi történik, ha a szuper-Európa szembetalálja magát egy tagnemzettel, amely rátalál saját modelljére? Miért kellene például Magyarországnak érintettnek éreznie magát, amikor a nyugati országokat afrikai tömegek árasztják el? Hamarosan szembesülni fogunk azzal, hogy az európai egység nemcsak egy különleges „mechanizmust” indít útjára, hanem egy olyan ideológiát is, amely összeegyeztethetetlen Európa történelmi örökségével.  Molnár Tamás 1990-ben írta le ezeket a szavakat, amelyek ma aktuálisabbak, mint akkor.”

Bővebben a könyvről ide kattintva olvashat.

HERZL TIVADAR: NAPLÓ 1895–1904 VÁLOGATÁS (szerk.: Baczoni Dorottya)

Izrael államát a pesti Dohány utcában született Herzl Tivadar (1860–1904) álmodta meg. Annak a Deák téri evangélikus gimnáziumnak a tanulója volt, ahol még élénken élt Kossuth Lajos és a többi ’48-as forradalmár emléke. Herzl az ő hatásukra vált a nemzeti gondolat elkötelezett hívévé. Zsidó volt és magyar. Újságíróként Párizsban dolgozott, és így testközelből élte meg a hírhedt Dreyfus-ügyet. Meggyőződésévé vált, hogy a zsidók üldöztetésére saját nemzetállamuk megteremtése a megoldás. Erre tette fel az életét. Álmából 1948-ban valóság lett. Megalakult Izrael. Herzl Tivadar államalapítóvá vált.

Bővebben a könyvről ide kattintva olvashat.

 

PROGRAMJAINK A 93. ÜNNEPI KÖNYVHÉTEN:

KÖNYVHETI BESZÉLGETÉS:

Schmidt Mária: Korszakhatáron című könyvéről Baczoni Dorottya, a kiadvány szerkesztője beszélget a szerzővel.

Résztvevők: Schmidt Mária, Széchenyi-díjas történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, Baczoni Dorottya, történész, a XX. Század Intézet igazgatója

Időpont: 2021. június 11. (szombat) 11.00

Helyszín: Vigadó téri színpad

DEDIKÁLÁS:

Szerzőink a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány standjánál dedikálnak az alábbi időpontokban:

GALLÓ BÉLA: június 10. 16:30

G. FODOR GÁBOR: június 10. 17:30

SCHMIDT MÁRIA: június 11. 11:30 

BÉKÉS MÁRTON: június 12. 14:00

Helyszín: Vigadó tér, Duna-korzó felőli része, a 39-es pavilon

Kiadványaink a helyszínen 20%-os kedvezménnyel vásárolhatók meg.