Látószög blog: Kedvencek temetője (gondolatok egy tüntetésről)

  •  
  •  

Fekete zsákruhában és hamuban poroszkáló, néma flagelláns horda gyűlt össze a Hősök tere egyik kietlen szegletében.

A naptól, a hőségtől összeaszalódott, elszürkült arcok, halotti maszkok, a vereségben meggörnyedt, amorf, riasztó corpusok, amelyeket bár mélyre temettek, kérlelhetetlenül visszajárnak. Ahogyan azt a körülöttük, néhány pillanatra feltorlódott, de a színpad, a Szabadságkoncert felé sodródó hatvanezres tömeg közönyéből kiolvashatjuk: „igazságuk” nem szólít meg senkit, privát monomániává zsugorodott össze.

Nem keltenek már olyan felfokozott izgatottságot és félelmet (mint egykor), mert tudni lehet: lényegében ártalmatlanok és erőtlenek. Látszólag nem okozhatnak kárt nekünk, de mégis, mélyen a hipotalamuszban érezzük: jelen vannak, és nem fordíthatunk hátat nekik. Ez a bizonytalan, állandóan felkészült tudat pedig nyugtalanító, hiszen ma egészen más, valódi, de előremutató problémákkal kellene megküzdenünk. Ez az a néhány tucat áttetsző, ektoplazma-szerű emberalak azok, akik az egész ellenzéket eláruló SZDSZ-ből megmaradtak. Ők a túlélők, akiket a mai napig kitart a vörös establishment pénz- és kapcsolathálója. Az, hogy még ma is látszódnak, egyértelműen indikálja a tényt, hogy a villanásszerű változásokat hirdető ellenmítosz-kezdeményekkel szemben a rendszerváltoztatás monumentális, idővel, a második jobboldali kormányalakítás után az egész társadalomra kiterjesztett (lényegében: rákényszerített), a mélyben zajló lassú őrlőmunka, amit fenntartások nélkül, a nehézségek ellenére el kell végezni. Ennek a felelős történelmi vállalásnak a lezárása a közös jövőnk egyik legégetőbb feladata.

A nevek, a tüntetés szervezői: Donáth László, Eörsi László, Jánosi Katalin, Rainer M. János, Rajk László, Ungváry Rudolf, Vásárhelyi Mária a magyar politika és közviszonyok nyolcvanas és kilencvenes években szerzett harci sérüléseit testesítik meg, amelyek soha nem fognak teljesen, hibátlanul összeforrni, ezért meg kell tanulnunk látványukkal együtt élni, és a mindig, az akut módon jelentkező nehézségekkel, fájdalmakkal, amit okozhatnak.

A teljes cikk a Látószög blogon olvasható.