Macron A és B terve

  •  
  •  

Emmanuel Macron támogatná Angela Merkelt, ha a német kancellár indulna az Európai Bizottság elnöki székéért. Ez nem a francia elnök zsenijét, hanem kétségbeesettségét mutatja.

Az “új Jupiter” 2017 őszén a Sorbonne Egyetemen elmondott beszédében egy eurózóna parlamentet és eurózóna pénzügyminisztert javasolt. Előbbi az amerikai FED mintájára “politikai megrendelést” adna az eurózóna pénzügyminiszterének, például a munkanélküliség csökkentésére vagy a gazdasági növekedés ösztökélésére. E célok elérését közvetlen új bevételek segítenék, mint például az (amerikai) IT-cégek forgalmára kivetett 3%-os különadó vagy egy tranzakciós illeték.

Mivel ezek a közvetlen bevételek messze nem elégségesek az eurózóna államadósságának refinanszírozására és az Európai Központi Bank (EKB) már minden puskaporát ellőtte, előbb-utóbb szükség lenne eurókötvények kibocsátására. Merkel azonban 2012 nyarán kerek perec kijelentette[1], hogy “ameddig ő él, nem lesznek eurókötvények”. Persze lehet nekik más nevet is adni.

Macron nagyívű javaslataira Berlinből sokáig nem jött válasz. Az elhúzódó német (Jamaika) kormányalakítás során Macron mondata járta végig a sajtót, miszerint ha az FDP (Német Szabaddemokrata Párt) kapja a pénzügyminisztériumot, akkor – az eurózóna északi része által finanszírozott – Franciaországnak és neki is vége[2].

Először tehát az FDP mondott még 2017-ban nemet[3] a franciáknak. Merkel a kényes témákban szokása szerint hallgatásba burkolózott, majd Macron idén márciusi újabb javaslataira[4] pártelnök utódjával, Annegret Kramp-Karrenbauerrel mondatta ki az egyértelmű nemet[5].

Mivel Franciaország, Olaszország és Spanyolország nem akar Görögország sorsára jutni, megszorítások helyett újabb friss pénzt várnak. Annyi változott, hogy már nem Macron a déliek egyedüli szószólója, Matteo Salvini is bejelentkezett az eurózóna déli része vezetőjének, de az is elég lenne neki, ha Bella Italia nevében ő, és nem Macron tárgyalhatna az északiakkal.

Macronnak tehát fel kellett adnia az A tervét, a “politikai megrendelés” alapján működő eurózóna parlament és pénzügyminiszter ötletét. Jön tehát a B terv: az északiak egyértelművé tették, hogy az euro mai értékének megőrzése céljából az eurózóna pénzügyminiszterét – az euróért felelős biztos intézményét – azt Európai Bizottságon (EB) belül kellene megerősíteni. Magyarul maradjanak a neoliberális gazdaságpolitikán nyugvó maastrichti kritériumok.

Macron Franciaországa itt rosszul áll, hiszen csak tíz év után tudták tavaly az évi 3% költségvetési hiánycélt elérni, amit a sárgamellényesek tiltakozását tompítani hivatott minimálbér-emelés és más ajándékok rögvest fel is emésztettek.

Párizs most B tervként azért trükközik, hogy a körvonalazódó új struktúrában valahol legyen egy pénzcsap: Michel Barnier az EB élén puhíthatná az eurókommisszár szigorát. Elvégre Jean-Claude Juncker is azzal vetette el a túlzottdeficit-eljárás megindítását Párizs ellen, hogy

“Hát Franciaország, az kérem Franciaország!”

Angela Merkelt már eddig is többen nógatták, hogy az idénre várható előre hozott német választások után Brüsszelben folytassa karrierjét a neoliberális szabad világ vezetőjéként[6]. Ha most Macron “segítségével” öt évre EB-elnökké válna, más fontos intézmény élén már aligha állhatna német, így az EKB-t ismét egy déli országból érkező bankár irányíthatná.

Berlin az Európai Stabilitási Mechanizmust (ESM) alakítaná át – uniós szerződés módosítása nélkül – egy Európai Valutaalappá (EMF), amely a megszorításokat strukturális reformokat, például a nyugdíjkorhatár emelését, finanszírozná délen. A 750 milliárd euróval feltöltött ESM élén most egy német bankár áll.

Egy francia támogatással az EB élére kerülő Merkel jobban tudná szolgálni a német érdeket, az Európai Unió egyben tartását, illetve közvetíthetne Berlin és Párizs között. A németek ugyanis már 2021-től fokozatosan áttérnének a többségi szavazásra, amit rögtön az eurózóna, a migránsok betelepítését és az ipari struktúraváltást finanszírozó adókérdéssel kezdenének.

Ebben a játékban Macron is ott akar lenni. Merkel felkarolásával hiányzó erejét pótolja: pártja csak második lett az európai parlamenti választáson, így a liberális jelzőtől megszabadított “Megújítani Európát” uniós pártcsaládja a vártnál kisebb zsarolási potenciállal bír. Ráadásul Macron az elmaradt reformok és a közelgő 2022-es elnökválasztás miatt Franciaország refinanszírozási igényét nem megszorításokból, hanem az eurózóna északi részének pénzéből képzeli el. Olyan pénzből, amiből Németország recesszióba fordulásával egyre kevesebb van, és amire Trump elnök – amerikai szója-, LNG- és fegyvereladásokkal – már régen szemet vetett.

 

[1] https://www.tagesspiegel.de/politik/kanzlerin-knallhart-merkel-keine-eurobonds-solange-ich-lebe/6802298.html

[2] https://www.faz.net/aktuell/politik/ausland/emmanuel-macron-fuerchtet-sich-vor-regierung-mit-fdp-in-deutschland-15204994.html

[3] https://blogs.lse.ac.uk/europpblog/2017/10/13/what-a-jamaica-coalition-could-mean-for-eurozone-reform/

[4] https://hvg.hu/vilag/20190305_Emmanuel_Macron_Az_europai_ujjaszuletesert

[5] https://www.welt.de/politik/deutschland/article190037149/Europa-Plan-Kramp-Karrenbauer-antwortet-Macron.html

[6] https://www.independent.co.uk/voices/angela-merkel-donald-trump-democracy-freedom-of-press-a7556986.html

Borítókép: MTI/EPA/Friedemann Vogel