Nagy Ervin: Biztos forrásból tudom…

  •  
  •  

A pletyka ragályosabb a vírusnál, ahogy a rémhírkeltés is nagyobb rombolást végez minden lelki nyavalyánál. Az álhír káros az egészségre, kiváltképp ha hihetően van csomagolva.

Amióta Korózs Lajos felsült a kórosan hazudozó Németh Athina álmentős videójával, óvatosabban bánnak ellenzéki politikusaink az emberi szamársággal. Veszélyes eszközként használják ugyan az álhírt, a politikai pletykát, de vagy személytelenné teszik annak forrását, vagy visszatérnek a jó öreg suttogó propaganda műfajához. Előbbit továbbra is saját kútfőből ötlik ki, utóbbit rábízzák a közösségi oldalak túlmozgásos sztárjaira. Ezzel nem sok dolgunk van. Minden falunak volt és lesz saját bolondja, ahogy a jól értesült pletykafészkektől sem fog minket soha megmenteni az Isten. A személytelen, de „hiteles” forrásból származó értesüléseknek azonban most, a pandémia okozta bizonytalanság idején reneszánszuk van.

Az ellenzéki politikusok – ahogy a túlbuzgó újságírók is – előszeretettel fogalmaznak úgy, hogy „a magát félelemből meg nem nevező, hiteles forrásból tudom, hogy…”. És ezután, az arcon lévő bőr vastagságával egyenes arányban következnek és növekednek az egészségügyben történő rémségek tucatjairól szóló blablák.

A politika a narratíva művészete. Művelője értelemmel ruházza fel az eseményeket, összefüggéseket tár elénk. Mesél. Bemutatja az ok-okozati kapcsolatokat. Érvel. A történet szereplőit morális szemüvegen keresztül láttatja. Ítél. Akár a pók, úgy szövi az álvalóság hálóját újra és újra. Időben és térben egyaránt, a mediatizált konstellációban ugyanúgy. De a politikai teljesítmény nem csupán a mesélőképességen áll vagy bukik, hanem a mesélők hitelességén. A narratíva sikere pedig, mivel kölcsönhatásban van az eseményekkel, végül azon dől el, hogy követése milyen következményekkel jár, illetve milyen közel áll a valósághoz. Ám a valós következmény sokszor rejtve marad, előítéleteink borítanak rá sötét fátylat, így ha verejtékezve kutatjuk, akkor is fogékonyak maradhatunk a butaságra. Ezt a látszólag bonyolult, mégis oly egyszerű emberi mivoltunkból eredő esendőséget használják ki azok, akik jól értesült arckifejezéssel rémisztgetnek minket.

A pletyka ragályosabb a vírusnál, ahogy a rémhírkeltés is nagyobb rombolást végez minden lelki nyavalyánál. Az álhír káros az egészségre, kiváltképp ha hihetően van csomagolva. Ezt pedig a hamis narratívát mesélő ellenzéki politikusok is jól tudják.

Nem járunk messze az igazságtól, ha azt állítjuk, hogy Hadházy Ákos műveli ezt a műfajt manapság a leggyakrabban, mindig elszántan és gátlások nélkül. (Persze a verseny az ellenzéki oldalon nagyon kiélezett!) A „független” (talán az igazságtól független) politikusnak szinte minden héten akad egy olyan személytelen, de hiteles forrása, aki elmondja neki, ő pedig nekünk, hogy mi folyik egy kórházban, egy másik egészségügyi intézményben és most már az egyes oltóközpontokban vagy halottasházakban. Hadházy pontosan ismeri a valóságot, mert neki elmesélik azt.

Minél nagyobb bizonytalanságban élünk, annál többen és nagyobb eséllyel hiszünk az úgynevezett rosszabb lehetőségben. Minél kevesebbet tudunk egy dologról, annál jobban elfogadjuk a túlzó állításokat. Így vagyunk teremtve, változtatni ezen nem tudunk. (Talán, mert az önvédelem előbbre való volt, mint az ostobaság azon a bizonyos hatodik napon, mikor az Isten saját képmására alkotott.) Így, ha egy ellenzéki politikus azt állítja, hogy biztos forrásból hallott „rossz” dolgokat a koronavírus-járvány elleni védekezés mindennapjairól – amiről természetesen Orbán Viktor, vagy az Orbán Viktor által odaküldött „békaember” tehet –, akkor hajlamosak vagyunk inkább neki hinni, mint annak, aki mérsékelt, de létező, kevésbé szenzációhajhász eredményekről beszél.

Az emberi természet a nagy bizonytalanságban, a félelmeitől elvakulva, önvédelmi ösztönöktől vezérelve inkább fogadja el a teljesen ismeretlen forrás mondandóját hitelesnek, ha az a lehető legrosszabb, legképtelenebb narratívát vázolja, mint annak véleményét, aki tárgyszerű marad. Még akkor is így lenne, ha a történetet a szomszédom fodrászának a férje hallotta volna attól a kollégájától, kinek unokatestvére ismer valakit a helyi kórházból, és ezt megerősíti egy mélységesen „csalódott fideszes” is, aki nem meri vállalni a nevét. Ismerős, ugye? Így terjed a pletyka, és így élnek vissza az emberi félelemmel a gátlástalan politikusok.

Nagy Ervin írása a Magyar Hírlap oldalán jelent meg.