Nagy Ervin: Momentumok

  •  
  •  

Mindnyájunknak jobb lenne, ha a Momentum csak egy mulandó generációs momentum maradna.

Isten mentsen meg minket a Momentumtól! Nem lehet, hogy a következő szabadelvű nemzedék gerincét ennyire üres lelkű, agresszív, nárcisztikus, önhitt politikusok adják a következő évtizedben. A hatalom piciny morzsájához jutva is nagyobb kárt okozhatnak Magyarországnak, mint amekkorát a gyakran rokonított SZDSZ ártott nekünk, amikor összefogott a kommunistákkal. A Momentum által elkövetett bűn, a hübrisz nem csak ránk, konzervatív hajlamúakra, hanem minden – a nemzetért aggódó – választópolgárra büntetésként hullik majd vissza, ha hagyjuk érvényesülni őket; ezt kell most belátnunk. Még a szociknak is. Utóbbit tekintve tényleg nem a rosszmájúság szól belőlem.

A momentumos politikus prototípusa külsőleg könnyen felismerhető. Csillogó felszín, amerikanizálódást tükröző kulturális máz. Belvárosi küllem és viselkedés. Lazaság, jógázás, kocogás a Margit-szigeten. Drága ruhák, divatos külsőségek, szociális érzékenységről tanúskodó arckifejezés. Jól informáltság látszata. (Ami generációs probléma ugyan, de jól bizonyítja annak igazságát, hogy a „műveltség” általános értelmezését felváltotta a „jól informáltság” jellemvonása.) Indokolatlan helyzetekben is idegen szavak használata, sokszor a magyar nyelvnek megfelelő ragozással. Leplezetlen önhittség, a kiválasztottság érzékeltetése. Minden hagyomány megvetése, a tapasztalat lesajnálása, a történelmi hősök kigúnyolása. Nevetés, röhögés, csúfolódás, jópofaság.

Ám a Momentum genezise hazaárulás, létezése blaszfémia. A külcsín mögött amorális szándék, illetve az immoralitás következmények nélkülisége bujkál. Nincs olyan eszme, érték, amihez tartanák magukat; amennyiben mégis megsértenek egy közmegegyezésen alapuló normát (hazudnak, a magyar közösség ellen kampányolnak), akkor is képesek következmények nélkül kibeszélni magukat az erkölcsi kátyúból. Számukra nincs társadalmi konvenció, mellékes a nemzet iránti elkötelezettség. Pedig minálunk, magyaroknál, a megmaradás kérdése – történelmi okoknál fogva – morális kérdés is egyben. Nekik nem. Ezért küzdöttek a magyar olimpia ellen (így a párizsi olimpia mellett), azért kampányoltak Felvidéken és Erdélyben is szlovák és román progresszív pártok mellett (magyar pártok ellen), és ezért eshetett meg az a szégyen, hogy az uniós parlamentben többet tettek Magyarország megbüntetése érdekében, mint bárki más ebben a szép hazában. Számos idegen nyelven tudnak beszélni a nagy semmiről, tudnak hazudni „hazájukról”, tudják képviselni a globális szervezetek érdekeit szerte a világban. Ebben van minden tudományuk.

Fekete-Győr András, miután anarchista mozgalmárként a közelmúltban rendfenntartókat dobált meg és sajtósokat inzultált munkahelyükön, képes viselkedését gőgösen védelmezni, a megbánás, az önkorrekció kicsiny jele nélkül. Mindezt egy demokráciában, ahol a jogállamiság és a társadalmi béke alapvető kincs. Vajon parlamenti képviselőként, a mentelmi jog birtokában mire lenne képes? Esetleg egy kormánykoalíció prominens tagjaként meddig merne elmenni? Ahogy ugyanezt a kérdést feltehetjük arról a Cseh Katalinról, aki egy traccsparti során a nyilvánosság előtt azon nevetgélt, hogy beszélgetőpartnere a műtéti abortuszt egy botmixerhez hasonlította. Lázálom, de ha Donáth Anna „hazajön” 2022-ben, akkor tőle vajon mire számíthatunk? Aki szemrebbenés nélkül a szemünkbe hazudja, hogy nem szokott beszélgetni Vera Jourovával a magyar belpolitikától, majd egy belsős fórumon büszkén vállalja, hogy bizony heti szinten mószerolta a magyarokat a biztos asszonynál, az mire lehet még képes?

Mindezen túl a legnagyobb veszélyt azonban az jelenti, hogy nagyon trendinek, példaképnek tartja őket a húszas éveikben járó nemzedék egy része. (Szerencsére nem a többsége!) Mert sokan akarnak rájuk hasonlítani. Szeretnének olyan menő helyekre járni, olyan menően viselkedni, lázadni, menő dolgokról beszélni, divatos, pörgős életet élni. A lelki sötétség viszont – mint ahogy a sötétségre általában természetéből adódóan jellemző – alig észrevehető velejárója ennek az „irigyelt” hedonista létnek. Mindnyájunknak jobb lenne, ha a Momentum csak egy mulandó generációs momentum maradna – ma még, és többé sosem.

Nagy Ervin írása a Magyar Hírlap oldalán jelent meg.