A nyugati világban minden a szexről szól. Talán azért, hogy másra ne maradjon idő.

De míg a huszadik század hetvenes éveitől induló szexuális forradalom lebontotta a nemek közötti érintkezésre rakódott viktoriánus tabuk egy részét, újabban ezek egy része másodvirágzását éli. A szexuális forradalmat a mindenki számára hozzáférhető fogamzásgátló tabletták elterjedése tette lehetővé, ami a férfiak és a nők számára egyaránt biztosította a szexualitás aggódás és bűntudat nélküli megélését. A reprodukció és az örömszerzés kettévált. A gyermeknemzéssel együtt járó felelősségvállalás és családalapítási kényszer megszűnt. A szex kikerült az utolsó kétszáz év angolszász álszentségének a béklyójából és kezdett normalizálódni. Évtizedeken keresztül a felszabadultság érzete érvényesült a szexualitásban. Az első törést az AIDS-járvány és a vele való megfertőzés miatti félelem okozta. A szexuális felszabadultság érzete azonban a betegség terjedésének kordába szorítása és a gyógyításában elért siker ellenére sem tért vissza. „Tény, hogy a nyugati emberek, úgy huszonöt-harminc éves koruktól kezdve már képtelenek új szexuális kapcsolatokat létesíteni, pedig még mindig vágynak rá. Folyamatos hiányállapotban telik el még harminc év az életükből. Nyugaton lassan elsorvad a szexualitás. Ez tömegjelenség. Szégyellik a saját testüket, mert nem felel meg a pornófilmek elvárásainak és ugyanezért képtelenek már egy másik test iránt vonzalmat érezni. Hidegek lettünk, racionálisak az egészség és a higiénia megszállottjai lettünk.” – írja a kérdéssel foglalkozó könyvében a legnagyobb francia kortárs író Michel Houellebecq. [1] A szexuális kapcsolatteremtés megnehezülésében az említetteken kívül szerepet játszik az elköteleződéstől való félelem, a tökéletesség hajszolása, és a pornóipar, ami begyűrűzött a mindennapjainkba. Hozzáférhető a kábeltelevíziókon, a számítógépek és az okostelefonok képernyőin. A kis és nagykorúak mindennapjainak a részévé vált, meghatározza és eltorzítja szexuális fantáziájukat. A felnőttfilmek készítése során beállított aktusokat sokan valóságosnak tekintik, és ennek alapján minősítik le kinézetüket és teljesítményüket. Az is a normális szexuális élet ellehetetlenüléséhez vezet, hogy a szexről egyre gyakrabban az LMBTQ+, illetve a pedofília és a nemi erőszak jut az eszünkbe. És még a metoo.

A múlt csak akkor bánt, ha hagyjuk

„A szemet szemért elv csak oda vezet, hogy az egész világ megvakul.”
Gandhi

A metoo abból az előfeltételezésből indul ki, hogy a férfiak ragadozók, akikkel szemben ártatlan és védtelen nők állnak. Hát nem. Ez a felfogás visszalöki a nőket a viktoriánus korba, amikor védelemre és irányításra szoruló, tehetetlen és kiszolgáltatott mimózáknak tekintették őket. A metoo eltagadja, hogy a nők ki tudnak állni magukért, meg tudják védeni magukat. Camille Paglia kifejezésével élve infantilizálja őket, mert magatehetetlen, gyámoltalan bábokká fokozza le, és úgy állítja be a már rég egyenjogúsított nőket, mint akik kénytelenek visszahúzódni azokba a safe spacek-be, amiket jogszabályokkal és tabutérelválasztókkal kell körülbástyázni ahhoz, hogy a nők végre biztonságban érezhessék magukat. [2]

Mindez alapvetően szembe megy azzal, ahogy a mi nemzedékünk gondolkodott. Mi a szexualitásban a szabadságunkat éltük meg, szabadon döntöttünk arról, hogy mit engedünk meg a fiúknak, férfiaknak, hogy hol húzzuk meg a határt, mi fér bele, és mi nem. A férfi-női kapcsolatok ezer árnyalatát akartuk megélni, és fokozatait kalandnak és tapasztalatszerzésnek tekintettük. Urai voltunk a helyzeteknek. Ha a fiúk rámenősek voltak, akkor megvédtük magunkat. Ha erőszakossá váltak, akkor feljelentést tettünk, mert a törvények a mi oldalunkon álltak. Eszünkbe sem jutott eltűrni olyat, amihez nem fűlt a fogunk. Én például fiatalon kifejezetten élveztem, ha a fiúk fütyüléssel vagy egy-egy beszólással nyilvánították ki tetszésüket. Bizalmasabb mozdulataikat is könnyen elhárítottam, ha terhesnek éreztem. Persze voltak, vannak olyan esetek, amik munkahelyi zaklatásokká fajulnak. Ezekben az esetekben jogos a hatóságok bevonása, a hatalmával visszaélő megbüntetése. Ahogy a nemi erőszakot elkövető bűnözők esetében is.

Schmidt Mária teljes írása a Látószög blogon olvasható.