Értelmetlen dacpolitikát folytat Karácsony Gergely

Orbán Viktor már a tavaly októberi önkormányzati választás után egyértelművé tette, hogy a kormánynak nem érdeke a konfliktuskeresés a baloldali fővárosi vezetéssel, minden kérdésben együttműködésre törekednek. Karácsony Gergely ezzel szemben a megválasztása óta az „ellenzék vezető arca” szerepben kíván tetszelegni, aminek érdekében konfliktuskereső dacpolitikába kezdett a kormányzattal szemben – mondta Deák Dániel élő videóelemzésében. A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint, ha tovább folytatódik a Karácsony-féle dacpolitika és pártpolitikai érdekekből fakadóan nem hajlandó együttműködni a kormányzattal, akkor annak a legnagyobb vesztesei minden bizonnyal a budapestiek lesznek. Emellett a saját és az ellenzék támogatottságát is kikezdhetik az elmaradó fejlesztések, miközben egyébként rendelkezésre állnak a források, rádásul a kormány is nyitott lenne a párbeszédre. (tovább…)

Nagy Ervin: most akkor demokrácia van?

Sőt: önkény van kialakulóban, mely minden diktatórikus rendszer sajátossága, és mindezt nem lehet törvényes úton legyőzni. (tovább…)

Karácsony Gergely szerepfelfogásán múlik Budapest sorsa

Orbán Viktor világossá tette, hogy Karácsony Gergely ugyanolyan feltételeket kap a kormánytól, mint Tarlós István, az aláírt megállapodásokat továbbra is érvényben tartják. Innentől kezdve szinte kizárólag Karácsony Gergely szerepfelfogásán múlik, hogy milyen lesz az új fővárosi vezetés és a kormány viszonya. Ha az új főpolgármester az „ellenzék vezető arca” szerepben kíván tetszelegni és ennek érdekében dacpolitikába kezd, akkor azzal sokat árthat a budapesti polgároknak. A legcélravezetőbb a város érdekében történő együttműködés lenne. Kérdés az is, hogy a „hídfőállások” kialakításáról beszélő ellenzéki pártok mit várnak el tőle. (tovább…)

Nem szakadt meg a jobboldali-konzervatív győzelmi széria

Kósa Lajos Fidesz- alelnök szerint nem szakadt meg a 2006 ősze óta tartó jobboldali-konzervatív győzelemsorozat, de kétségtelen tény, hogy az ellenzék a korábbihoz képest működőképesebb stratégiára tért át a vasárnapi önkormányzati választásokon. A Fidesz-KDNP önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke a XXI. század Intézet Választottunk. Mire számíthatunk az önkormányzati választás után? című hétfői budapesti panelbeszélgetés előtti felszólalásában hozzátette: „versengő helyzet” állt elő a magyar politikában, „hús-vér politikusok fontos feladatokban mutathatják meg, hogy mit tudnak”. (tovább…)

Saját magának árt Karácsony Gergely a hangfelvétel-ügyben

Karácsony Gergely múlt héten kiszivárgott hangfelvétele súlyos politikai következményekkel járt, az jelentősen rontott az ellenzéki főpolgármester-jelölt választási esélyein. Jól mutatja a Párbeszéd politikusainak alkalmatlanságát, hogy ahelyett, hogy megpróbálnák a témát levenni a politikai napirendről, több sajtótájékoztatót is tartottak az ügyben, ráadásul számos ellentmondásba keveredtek. Az ügy legnagyobb haszonélvezője az ellenzéki oldalon a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció lehet. (tovább…)

Karácsony Gergely őszödi beszéde

Egy ma kiszivárgott hangfelvételen Karácsony Gergely igen súlyos dolgokról beszél, gyakorlatilag beismeri, hogy maffiamódszerek uralkodnak a baloldalon. Mindez egy újabb bizonyíték arra, hogy a baloldal sem az ország, sem egy város vezetésére nem alkalmas, a színfalak mögött sosem látott feszültség van köztük. (tovább…)

Országszerte Fidesz-győzelem várható, de sok múlik a mozgósításon

A 2014-es, a 2018-as és a 2019-es szavazások eredményei, illetve a közvélemény-kutatási adatok, valamint a helyi erőviszonyok feltérképezése alapján a Fővárosi Közgyűlés mellett a megyei közgyűlésekben, a 23 megyei jogú városban, a tízezer fő feletti városokban és a kistelepüléseken is a Fidesz-KDNP elsöprő győzelme várható az október 13-i önkormányzati választáson. Minél inkább távolodunk a fővárostól a kisebb települések felé, annál gyengébbek az ellenzék kilátásai. Amellett, hogy egy budapesti vereség komoly érvágás lehet az ellenzéknek, ha a kistelepüléseken továbbra sem lesz érdemi bázisuk, a 2022-as ellenzéki választási esélyek is könnyen elszállhatnak. A választás ugyanakkor nem lefutott, a mozgósítás sikerességén, és így a részvételi arányon sok minden múlhat. A XXI. Század Intézet többszintű elemzésében megvizsgálta az önkormányzati választás öt dimenzióját. (tovább…)

Ismét fideszes többségű közgyűlés várható Budapesten

Amellett, hogy a közvélemény-kutatások mindegyike Tarlós István győzelmét várja, nagy eséllyel a Fővárosi Közgyűlés összetétele is kormánypárti többségű marad októberben. Mindez még inkább elbizonytalaníthatja az ellenzéki szimpatizánsokat, akik eleve nincsenek meggyőződve Karácsony Gergely alkalmasságáról. Ráadásul, míg Tarlós István óbudai polgármesterként képviselőtestületi többség nélkül hosszú éveken át sikeresen vezette a III. kerületet, Karácsony Gergely e tekintetben is kudarcot vallott Zuglóban. Karácsony Gergely tehát ebben az összevetésben is alkalmatlannak látszik, Tarlós Istvánnal ellenétben ő nem képes a pártok felett álló városvezető imázsát betölteni. (tovább…)

Indul az ellenzéki belharcok újabb fordulója

A közvélemény-kutatások alapján nem várható az ellenzék előretörése az októberi önkormányzati választáson, így az EP-választáshoz hasonlóan az ellenzék számára a belső hatalmi harcokról fog majd szólni ez a megmérettetés is.

(tovább…)