Karácsony Gergely őszödi beszéde

  •  
  •  

Egy ma kiszivárgott hangfelvételen Karácsony Gergely igen súlyos dolgokról beszél, gyakorlatilag beismeri, hogy maffiamódszerek uralkodnak a baloldalon. Mindez egy újabb bizonyíték arra, hogy a baloldal sem az ország, sem egy város vezetésére nem alkalmas, a színfalak mögött sosem látott feszültség van köztük.

Karácsony Gergely óriási botrányba keveredett, Gyurcsány Ferenc után ismét egy kiszivárgott hangfelvétel rengetheti meg a baloldalt. Azt már régóta tudni lehetett, hogy Zuglóban Karácsony Gergely és az MSZP között igen éles konfliktusok vannak, ugyanakkor a mostani hangfelvétel egy újabb fordulatot jelent, hiszen az ellenzéki főpolgármester-jelölt szerint a családját is megfenyegette a szocialisták helyi vezetője, Tóth Csaba.

Emellett olyan kemény állításokat is megfogalmaz Karácsony, ami gyakorlatilag egyértelművé teszi, hogy a baloldal továbbra is maffiamódszereket alkalmaz. Jól jellemzi a baloldali viszonyokat az a mondat, miszerint Horváth Csabának „legalább annyi esze van, hogy mi az, amiért börtönbe lehet menni”. Szintén érdekes az a mondata, ami szerint ha visszamenne Zuglóba, akkor „engem elásnak (…) tudnék mesélni néhány sztorit, de a szocikkal közösen nem tudunk indulni.”

Mindez több kérdést is felvet. Talán a legfontosabb, hogy Karácsony Gergely hogyan tudja ezek után tovább folytatni a kampányát, hiszen elviekben azokkal a szocialistákkal kell együttműködnie mind a kampányban mind azután, akik a családját fenyegetik, illetve elképesztőbbnél elképesztőbb maffiamódszereket alkalmaznak a fővárosban. Hogyan tud például a DK-sok szemébe nézni az után a mondat után, hogy „az a veszély nem fenyeget, hogy a XVII. kerületben Gy. Németh Erzsébet megnyeri a választást.”?

A most kiszivárgott hangfelvételt nyugodtan nevezhetjük Karácsony Gergely őszödi beszédének. Gyurcsány Ferenchez hasonlóan ő is kimondta, amit eddig is tudtunk: a baloldal hazudik, jobban gyűlölik egymást, mint a kormánypártokat és még a maffiamódszerektől sem riadnak vissza.

Hogyan tudná így Budapestet irányítani, hiszen még a sajátjai is gyűlölik, el akarják lehetetleníteni. Az ellenzéki főpolgármester-jelölt eddig sem állt jól a közvélemény-kutatásokban, de a most kiszivárgott beszéd várhatóan végleg megpecsételi a sorsát, hiszen a választókat az ellenzéki marakodás mellett az ilyen elképesztő politikai eszközök is egyértelműen taszítják.