Vég nélküli vesszőfutás a baloldalon

  •  
  •  

Karácsony Gergely rendkívül rosszul sikerült kampányindítója után a mostani hét sem hozott változást a baloldal számára: Karácsony Gergely továbbra is zavaros magyarázkodást folytatott, miközben mindenki az őszödi beszéd évfordulójáról beszélt, így Gyurcsány Ferenc került reflektorfénybe a miniszterelnök-jelölt helyett – mondta Deák Dániel a legújabb videóelemzésében. A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint ennek hatására, miközben általában egy miniszterelnök-jelöltnek a bejelentést követően növekedni szokott a támogatottsága, Karácsony Gergely esetében inkább csökkenésre lehet majd számítani. Deák Dániel kiemelte, a baloldal komoly intellektuális válságban van, egyebek mellett ennek köszönheti Gyurcsány Ferenc, hogy 15 évvel az őszödi beszéd után még mindig a baloldal vezetőjeként tud feltűnni és még mindig nem taszították le őt a „trónról”. Tovább tetézi a baloldal problémáit emellett, hogy még a DK-közeli közvélemény-kutatások szerint is nőtt a Fidesz támogatottsága az elmúlt időszakban – jegyezte meg az elemző.

Deák Dániel a legújabb videóelemzésében kiemelte, Karácsony Gergely két héttel ezelőtti bejelentkezése „katasztrofálisra” sikerült, a főpolgármester láthatóan zavarban volt, nem tudott azonosulni azokkal a kampányszlogenekkel, amelyeket a külföldi kampánytanácsadók javasoltak neki, emiatt tördelte a kezét és akadozott is a beszéde. Tetézte a bajt az elemző szerint, hogy magát a bejelentést is el kellett halasztani egy héttel, hiszen a The Economist brit lapnak adott interjújával komoly belpolitikai botrányt kavart, ráadásul a közélet egyik legfontosabb kérdése az lett, hogy vajon milyen fokon tud beszélni Karácsony Gergely angolul, milyen nyelvvizsgája van és hogyan lehetett nyelvtudás nélkül adjunktus az egyetemen, hogyan szerezhette meg a korábban több életrajzban is feltüntetett PhD fokozatot.

Karácsony Gergely ahelyett, hogy egyértelmű magyarázatot adott volna a felmerülő kérdésekre, az egyik hazugságból a másikba menekült – folytatta Deák Dániel, aki hangsúlyozta: sem az iskolai végzettségével, sem a nyelvtudásával, sem pedig a nyelvvizsgájával kapcsolatosan nem állított igazat a főpolgármester, ami miatt egy egyre inkább mélyülő hazugságspirálba került.

Ezt tetézték az olyan kijelentései is, mint például hogy „hiperpasszív” az angol nyelvtudása, illetve hogy állítólag gyermekkorában diszlexiája volt – tette hozzá az elemző, aki szerint ezekkel a kijelentéseivel vagy sugalmazásaival csak tovább hiteltelenítette magát Karácsony Gergely. Megjegyezte, ilyen rossz kampányindítót talán még a rendszerváltoztatás után sosem láttunk, a végül visszalépett Botka László is sikeresebben jelentette be az indulását az MSZP miniszterelnök-jelöltjeként.

A mögöttünk álló egy hét sem sikerült jól a baloldalnak, hiszen az elmúlt napokban a 15. évforduló hatására a legfontosabb közéleti téma az őszödi beszéd lett, minden politikai oldal erről beszélt – emelte ki Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője hangsúlyozta, ennek eredményeként Karácsony Gergelyről lekerült a reflektorfény és ismét Gyurcsány Ferenc került az előtérbe, aki a baloldal vezető alakjaként tudott megjelenni, miközben várhatóan Karácsony Gergely lesz majd a közös miniszterelnök-jelölt.

Ez jelentősen rontja a baloldal választási esélyeit, hiszen Gyurcsány Ferenc az ország egyik legelutasítottabb politikusa, ráadásul az őszödi beszéd és annak kiszivárgását követő tiltakozások, illetve „rendőri brutalitás” még élénken él a magyar társadalom emlékezetében, így például a bizonytalan választók még inkább eltávolodnak a baloldali szivárványkoalíciótól – fogalmazott.

Gyurcsány Ferenc szemmel láthatóan élvezi ezt a szerepet, ugyanakkor a megnyilvánulásainak a stílusa inkább „nevetségessé tették őt”, így például a Youtube-ra feltöltött kisvideója is inkább ártott a baloldalnak, mintsem használt – jegyezte meg Deák Dániel. Az elemző szerint Gyurcsány Ferenc azzal, hogy reagált az őszödi beszéd évfordulójára, saját maga is hozzájárult ahhoz, hogy a társadalom 15 évvel ezelőtti emlékei felfrissüljenek, így a vele szembeni bizalmatlanságot és elutasítottságot csak tovább növelhette ezekkel a megnyilvánulásaival.

Mindez Karácsony Gergelynek több szempontból is igen rossz: hiába jelentette be a miniszterelnök-jelöltségét, most a háttérbe szorult a botrányos hetei után, ráadásul nem ő jelenik meg vezetőként, hanem Gyurcsány Ferenc, akinek a szereplése tovább ront a baloldali szivárványkoalíció társadalmi megítélésén – tette hozzá az elemző.

Kiemelte: jól jelzi, hogy komoly bajban van a baloldal, hogy még a Demokratikus Koalícióhoz közel álló IDEA Intézet felmérése is azt mutatja, a koronavírus-járvány harmadik hulláma során nőtt a Fidesz-KDNP támogatottsága, miközben a balliberális politikusok és véleményformálók azt remélték, hogy a járvány gazdasági és társadalmi hatásainak következtében gyengülni fognak a kormánypártok.