Egy év telt el azóta, hogy Mario Draghi az Európai Központi Bank egykori elnöke, Olaszország volt miniszterelnöke bemutatta uniós versenyképességi jelentését. Az összefoglaló őszintébb diagnózisa volt az Európai Unió állapotáról, mint az elmúlt két évtized bármely évértékelője a Bizottság aktuális elnöke részéről. Draghi most, a jelentés első évfordulóján beszédet tartott egy versenyképességi konferencián, ahol konkrétan az Európai Bizottságot okolta azért, hogy az EU gazdasági teljesítménye még lejjebb csúszott, mint tizenkét hónappal ezelőtt. Nem tűnik úgy, mintha az Európai Bizottság komolyan venné az irányváltás szükségességét, inkább a tagállamok feje fölött, újabb közös adósságokkal, politikai nyomásgyakorlással és a szuverenitás további gyengítésével próbálja leplezni a hanyatlás tényét. Draghi diagnózisa világos: Európa csak akkor maradhat versenyképes, ha a nemzetállamokra építve erősíti meg gazdaságát, energiabiztonságát és geopolitikai súlyát. A jövő évi választás tétje, hogy hazánk meg tudja-e őrizni a nemzeti önrendelkezésre épülő, sikeres gazdasági és társadalompolitikai modelljét, vagy visszacsúszik arra a függőségi pályára, amelyet Brüsszel a szuverenitás korlátozása révén kijelöl számára.
Petri Bernadett, a XXI. Század Intézet kutatója a Draghi-jelentés egyéves évfordulója alkalmából tekintette át az Európai Unió gazdasági teljesítményét és jövőbeli költségvetéssel kapcsolatos visszásságokat.
Romló gazdasági teljesítmény és csökkenő szuverenitás az EU-ban
Draghi már korábbi jelentésében is leszögezte, hogy az EU-nak új ipari stratégiára, ezáltal radikális reformokra van szüksége annak érdekében, hogy biztosítsa versenyképességét, növelje a társadalmi egyenlőséget és geopolitikai jelentőségét, illetve teljesítse az éghajlati célokat. Jelenleg e területeket aláássa az EU gyenge gazdasági növekedése és termelőképessége, főként az USA-hoz és Kínához viszonyítva. Fél évvel később Mario Draghi egy véleménycikket is közzétett, amelyben korábbi jelentésével azonos módon az európai versenyképesség hanyatlását boncolgatta. Ebben arra is kitért, hogy elsősorban nem külső tényezők okozzák az Európai Unió versenyképességének hanyatlását, hanem a brüsszeli vezetés hibás döntései állnak annak hátterében.
Idei felszólalásában ismét figyelmeztette Brüsszelt: Európa egyre nagyobb hátrányba kerül globális versenytársaihoz képest, és ha nem történik radikális irányváltás, a kontinens nem lesz képes megőrizni sem jóléti modelljét, sem geopolitikai súlyát. Utalt arra, hogy a kiszolgáltatottság az energiahordozók terén, a lassú döntéshozatal, a túlburjánzó szabályozás és a stratégiai ipar védtelensége együtt gyengítik a kontinens gazdaságát, ráadásul olyan mértékben, hogy az már a kontinens szuverenitását veszélyezteti.
Draghi szavaiból nem csupán a lemaradás képe rajzolódik ki, hanem egy olyan gazdaságpolitikai vákuumé is, amelyben az uniós vezetés képtelen érdemi választ adni a kihívásokra. Az Eurostat adatait figyelembe véve az ipari termelés 2023-ban 1,4%-kal, 2024-ben pedig 2%-kal csökkent a megelőző évhez képest. Az Európai Unió részesedése a világ technológiai bevételeiből mára 18 százalékra zsugorodott, miközben az Egyesült Államok 38 százalékra növelte jelenlétét, Kína pedig az elmúlt két évtizedben tovább erősítette globális pozícióját. Az európai vállalatok közül mindössze négy szerepel a világ ötven legnagyobb technológiai cége között, míg amerikai és kínai óriások sora uralja a piacot. A számok önmagukért beszélnek: az EU lemaradása immár strukturális jellegű. Nem csoda, hogy csak ebben az évben hetven fölött van azon gyárak száma, amelyek bezártak az Európai Unió területén.
Ilyen mértékű visszaesésre utoljára a 2008-as gazdasági válság idején volt példa. Az egyre erősödő recesszió ellenére azonban EU vezetése nem hajlandó elismerni az iránytévesztést.
A volt olasz miniszterelnök a magas energiaárak hatásait is elemezte. Jelenleg Európában az amerikai cseppfolyósított földgáz 60-90%-kal többe kerül, mint ugyanaz a gáz az Egyesült Államokban. A 2024-es európai adatokat figyelembe véve a gáz és áramárak is erőteljesen túlszárnyalták az USA árait, mindkettő esetében a nagy és kiskereskedelmi ár is átlagosan két-háromszorosan magasabb. Az európai végfogyasztók, legyen az az ipar, vagy a lakosság, azzal kell szembesüljenek, hogy majdnem háromszor annyit fizetnek az áramért, mint az amerikaiak, ez pedig egyértelműen jelentős különbségeket eredményez mind az életszínvonal alakulásában, mind pedig az ipari aktivitásban. Ilyen körülmények között az orosz földgáz és a fosszilis energiahordozók kiszorítása végzetes érvágást jelent, nem különben a sikerként bemutatott EU-USA vámmegállapodás, amelynek megkötésével Európának többek között 750 milliárd dollár értékben kell a következő években vásárolnia amerikai energiatermékeket.
Ennek következtében gyakorlatilag megszűnhet a verseny az európai piacon és soha nem látott energiafüggőségbe kerülhet az Európai Unió.
Az Európai Bizottság továbbra is leplezi az uniós gazdasági hanyatlást
A Draghi-jelentés évfordulóján nemcsak a volt olasz kormányfő szólalt meg, hanem Ursula von der Leyen bizottsági elnök is. Beszédében nyíltan vállalta, hogy a Bizottság politikai alapdokumentummá emelte a Draghi-jelentést, a helyes diagnózist követően azonban érdemi javaslatot nem hallottunk a továbblépésre: a Bizottság elnöke a Versenyképességi Iránytű elfogadásával gyakorlatilag teljesítettnek is tekintette az ajánlásoknak való megfelelést. Ráadásul a Tiszta Ipari Megállapodás, amelynek keretében több, mint 100 milliárd euró mozgósítását tervezi az EU tiszta technológiák támogatására, nem sok közös pontot mutat a valósággal, hiszen az európai ipar energiaigényének mintegy kétharmadát továbbra is olyan energiaformák adják, amelyek fosszilis eredetűek.
Az eszköz egyik kulcseleme mindemellett az lenne, hogy olcsóbbá tegye az energiát, különösen az energiaigényes ipari ágazatok számára. Mindez azonban olyan ígéret marad, amelynek beváltására az Európai Uniónak – saját hibájából – nincs sem módja, sem pénze.
Von der Leyen beszédében felvetette a Bizottság többéves pénzügyi keret javaslatában is szereplő több száz milliárd eurós versenyképességi alap létrehozását. Ennek finanszírozására szintén nem rendelkezik anyagi forrásokkal az EU, éppen ezért szükségszerűen a tagállamok többletbefizetéseiből, új saját forrásokból vagy közös kötvénykibocsátásból, vagyis hitelfelvételből fedezné a Bizottság. Az energiahordozók terén fennálló kiszolgáltatottság mellett a közös adósság kérdése az Európai Unió másik legfontosabb szuverenitási veszélye. Az Újjáépítési és Ellenállóképességi Alap finanszírozására 2021-ben felvett kölcsönt az Európai Bizottságnak 2028-ig vissza kell fizetnie. A 300 milliárd eurós hitel törlesztése azonban jelenleg meghaladja az uniós költségvetés teherbíró képességét, a kapcsolódó kamatkiadásokkal együtt a Bizottság számításai szerint évente 25-30 milliárd eurót is kitehetnek a következő MFF alatt, ami a jelenlegi költségvetés közel ötödének felelne meg. Mindez, Ukrajna finanszírozása mellett várhatóan éles vitákat fog kiváltani a tagállamok és az uniós intézmények között az új pénzügyi keretről szóló tárgyalások során.
Az egyet nem értők megkerülésével készül az EU új költségvetése
Nem biztos azonban, hogy sor kerülhet ezekre a vitákra. Az EU intézményei ugyanis újra egyes, velük egyet nem értő tagállamok megkerülésére készülnek: jelenleg éppen azért futnak versenyt, hogy gyorsított eljárásbanmegállapodásra jussanak a blokk következő hétéves költségvetéséről, még a 2027 áprilisában esedékes francia elnökválasztás előtt. Az Európai Tanács elnöke, a szociáldemokrata António Costa, aki a tárgyalások utolsó szakaszát közvetíti, éppen azon dolgozik, hogy 2026 végéig megszülessen a megállapodás a Tanácsban. Attól tartanak ugyanis, hogy a 2027-es francia választáson a jobboldal kezébe kerül a hatalom, amelyre Marine Le Pennek, illetve következetes jogi ellehetelenítése miatt Jordan Bardellának az uniós intézmények értékelése szerint is minden reális esélye megvan.
Mindezt azért, mert a Nemzeti Tömörülés európai uniós programja nem egyezik meg a brüsszeli elképzelésekkel. Ellenzi a nagyobb uniós költségvetést, a nagyobb nemzeti befizetést, a közös adósságvállalást és az Ukrajnának nyújtott extrém mennyiségű katonai és egyéb pénzügyi támogatást, vagyis a Bizottság új, 2035-ig tartó költségvetési javaslatának minden alapelemét. Mint patrióta politikai erő, támogatja viszont az európai versenyképesség tényleges elősegítését, a vállalkozások támogatását és az illegális migráció visszaszorítását.
Több, a bizottsági javaslattal szemben kritikus ország már kifejezte elégedetlenségét az erőltetett menetrend miatt és azzal érvelnek, hogy a gyorsított tárgyalások során nem tudnak érdemi módosítási javaslatokkal előállni, mindez pedig a Bizottság és az ilyen-olyan alkuk következtében a javaslatot támogató országoknak a kezére játssza az ügyet. Eközben egyre komolyabb törekvéseket látunk arra elsősorban az Európai Parlament balliberális oldaláról, hogy Magyarország szavazati jogát is valamilyen módon korlátozzák vagy felfüggesszék az egyhangúságot kívánó többéves pénzügyi keret megszavazása vonatkozásában, mivel Magyarország nem támogatja a közös eladósodást, az Ukrajnának szánt irracionális pénzeket, a jogállamisági köntösbe bújtatott politikai nyomásgyakorlást. Ráadásul mindezt a közös cselekvés szükségességének égisze alatt, tenné a brüsszeli vezetés: annak érdekében, hogy mielőbb megszülessen az „európai megoldás”.
A jövő évi választás tétje a Magyarország cselekvőképessége
Az elmúlt másfél évtized válságai rendre bizonyították, hogy a tagállamok akarata ellen, azok megkerülésével kierőltetett „közös európai fellépés” eszköztelen, ötlettelen és káros, míg a nemzetállamok saját megoldásai sokkal hatékonyabbnak bizonyultak. A 2008-as pénzügyi válság megrendítette a nyugati jóléti modellbe vetett hitet, a 2015-ös migrációs krízis pedig alapjaiban veszélyeztette és máig veszélyezteti az európai életformát. A pandémia során az uniós válságkezelést korrupciós botrányok, átláthatatlanság és lassúság jellemezte, gazdasági következményeit azóta sem sikerült kiheverni.
A közös válságkezelések rendre kudarcot vallottak, míg a nemzeti szinten hozott intézkedések bizonyították életképességüket.
A Draghi-féle jelentésben és az idei felszólalásban felvázolt európai irányvesztésből nem lesz többé visszaút, ha az Európai Unió a jövő költségvetésének esélyét is eljátssza. Az elmúlt két évtized legfontosabb tanulsága: az európai versenyképesség csak akkor fokozható, ha az Európai Unió nem a tagállamok ellenében, hanem azok cselekvőképességére alapozva keresi a megoldást, mint ahogy az európai szuverenitás is csak akkor erősíthető, ha a tagállamok önrendelkezésére és nem azokkal szemben épít.
Orbán Viktor hétvégén a Digitális Polgári Körök gyűlésén tartott beszédében világos választ adott arra a kérdésre, miként definiálja Magyarország stratégiáját a 21. században. „A 20. században az akkori ellenségeink azt a sorsot szánták nekünk, hogy kicsik legyünk és szegények. Örökre. Az idők végezetéig. A mi nemzedékünk úgy döntött, hogy a 21. században nem így lesz.
Most úgy lesz, ahogy mi akarjuk. Mi azt akarjuk, hogy Magyarország és mi, magyarok, nagyok legyünk és gazdagok. Egyszerűen naggyá tesszük Magyarországot” – fogalmazott a miniszterelnök.
A jelenlegi brüsszeli vezetés, ha megfelelő döntéseket hozna, naggyá és gazdaggá tehetné Európát. Szemmel láthatóan azonban ehelyett saját maguk sodorják kiszolgáltatottságba az Európai Uniót, éppen azzal, hogy jövőjét nem a tagállamok cselekvőképességére építik. Legyen szó versenyképességről vagy más szakpolitikáról, az Európai Unió működésének jelenlegi lényege a nemzeti szuverenitás tagadása és visszaszorítása, a tagállamok és érdekeik pedig a szuverén Európa legfőbb akadályaként jelennek meg. Az európai szuverenitás ezen megközelítése azonban napjaink integrációtörténetének legnagyobb tévedése. Az európai szuverenitás védelmének feltétele nem az, hogy az EU elnyomja, hanem éppen az, hogy segítse a nemzetállamok szabadságát és önrendelkezését: külső viszonylatban érvényesítve, belső viszonylatban pedig a legmesszebb menőkig tiszteletben tartva azt.
Az Európai Unió gazdasági teljesítménye is csak akkor javulhat, ha Brüsszel valamennyi tagállamának érdekeit biztosítja, ebbe pedig nem fér bele az önsorsrontó energiapolitika, a politikai zsarolás az uniós forrásokkal, a kierőltetett ukrán uniós csatlakozás vagy éppen a kezeletlen migráció.
A magyar recept lényege az önrendelkezés. Enélkül a 20. században a magyaroknak a szegénység és a kiszolgáltatottság sorsa jutott, a 21. században azonban a nemzeti önrendelkezésre, a munkára épülő társadalomra és a nemzetállami cselekvőképesség erősítésére épülő stratégia naggyá teszi Magyarországot.
A jövő évi sorsdöntő választásokon a magyar embereknek helyes döntést kell hozni annak érdekében, hogy Magyarország megőrizhesse cselekvőképességét és ne váljon újra idegen érdekek alárendelt perifériájává.
